A gyimesi völgyzár
A gyimesi völgyzár
2001-ben a Magyar Könyvklub gondozásában jelent meg Sebő Ödön A halálraítélt zászlóalj című memoárkötete. A fiatal hadnagy 1944-ben a Gyimesi-szorosban teljesített szolgálatot, mint a 32. határvadász zászlóalj portyázó századának parancsnoka. Határőrizeti szempontból hozzá tartozott az Úz-völgyi őrs is. Az arcvonal közeledtével a védelmi elgondolásoknak megfelelően századával és a hozzá beosztott német századdal harccsoportként foglalt védelmi állást a Gyimesi-szorosban, közvetlenül a határon. A védelmi harcot alegysége jól begyakorolta, a körkörös védelemhez minden szükséges eszköz, és főleg az elszántság rendelkezésre állt. Az erőd előtti kis „bástyaállás” három hétig harcolt a bekerítésben és tartotta fel a túlerőben támadó szovjet csapatokat, majd miután megkezdődött a Székelyföld kiürítése, ők is parancsot 241kaptak a visszavonulásra. Az éjszaka végrehajtott sikeres kitörés után, mint utóvéd, a háború végéig szinte folyamatos harcérintkezésben volt a szovjet csapatokkal. A gyimesi erődszázad harcairól nem sokat tudunk, mert a román átállás és az utánpótlás megoldatlansága miatt hamar fel kellett adni. Mindössze az építéséről és a szovjet támadást közvetlenül megelőző időszakról vannak adataink.
Dr. Magó István okl. mérnök visszaemlékezése:
„Augusztus 23-án átálltak a románok. Azonnal megkezdtük a nem zárt harckocsiakadályokat Középlok házai között V árkok ásásával pótolni, a lakosság éjjel-nappali munkájával. Az elöljáróság kondérjaiban állandóan főtt az étel, az étkezés csoportokban történt a helyszínen.
Éjjel hallottuk a sötétségben sikló AN kétfedelű repülőgép szárnyainak és álló légcsavarjának süvítő hangját. Tudtuk, hogy ejtőernyős ellenségeink érkeztek. Néhány perc múlva a saját aknamezőinken landoltak. Az aknák az éjszaka csendjében rettenetes csattanásokkal robbantak. Mi dolgoztunk, és reggel láttuk az aknamezőről kimentett és elfogott váratlan látogatókat. Vasutas, postás és csángó ruhában voltak, a csendőrök kísérték őket Középlok központja felé.
A csendőrjárőr háromtagú, rohamsisakos, géppisztollyal ellátott volt akkor már. A hidegségi földúton Békás felé járőröztek. A német hadsereg szervezetlenül özönlött a szoros lankáin, ritkán aknázva. Egy 10,5 cm-es fogatolt táboritarack-üteg és egy gépkocsizó utász zászlóalj, minden hadihídanyagával, olyan fegyelmezetten jött, mintha díszszemlén lennének. Páncélos kíséretük nem volt.
Parancsot kaptam, hogy a felső szerb sorompóhoz tartozó behajtható, gúla alakú szűkítő elem bebetonozott, 60 mm-es acél csapját [...] két segédmunkással fűrészeljem el a pályaszélesség növelése érdekében. Az ok az volt, hogy a Kárpátok előterében összetorlódott német páncélosok visszavonulását nem szabad akadályozni, vagy lassítani. Mindössze egy vontatott rohamlöveget láttam itt visszavonulni.
Gyimesbükk felől megjött az utolsó vonat. Szeptember 3-a lehetett, ez volt az utolsó középloki éjszakánk. Másnap parancsot kaptam, hogy öt szekérrel keressem meg az egyetemi munkatábor elhagyott finn sátrait, és teljesen ürítsem ki azokat. Az egyetemistákat 242a partizánveszély miatt előző nap gyorsan elvitték. Az árkászok előttem felszedték az aknákat. Az 5 szekér szűkös szállítókapacitása miatt rangsorolva kellett felraknunk az ott talált anyagokat: kb. 120 jugoszláv Mauser puska, 2 láda lőszer, fekete puha szárú rövid csizmák, egy szekérre való, khaki gallérok, húskonzervek, gyümölcsízes ládák, szerszámok, vedrek.
Zavaros állapot kezdett kialakulni. Mindenfelé menekülő polgári lakosok. Egy német teherautó vontatta 75 mm-es páncéltörő ágyút állítottak az alsó szerb sorompót Gyimesbükk felé követő útkanyar után. A teherautóról 5–6 gránátot raktak le az útpadkára, majd a katonák lemetszett gallyakat kötöttek a hosszú csőre. Hamarosan egy magyar gépágyú telepedett a középloki templomdombra bőséges lőszerellátmánnyal és jó hangulatú magyar tüzérekkel.
Azt már lehetett a mi beosztási szintünkön sejteni, hogy a román átállás miatt az ellenség nem Gyimesbükk felől, hanem a hátunk mögül, Gyimesfelsőlok felől fog jönni.
Az egyetemista táborból visszaérkezve, késő délután egy szerkocsi várt ránk. Lázár zászlóstól azt a parancsot kaptuk, hogy a főgépész, én és Muzsay barátom azonnal menjünk vissza a felsőloki viadukthoz és az ott található kompresszorokat semmisítsük meg. A harckocsiárok ásása miatt napok óta nem aludtunk, de az izgalom, vagy a félelem miatt eszünkbe sem jutott elaludni.
A deszkabódéban már szürkület volt, ezért lámpát gyújtottunk. Míg a többiek az eszközöket tönkretették, én ledőltem az ott levő kis dikóra, és az aknavető gránátok robbanásai közepette elaludtam. Az oroszok, látva a fényt, igyekeztek belőni a deszkabódét. Társaim eloltották a fényt, és engem kivonszoltak a sziklák védelmébe, ahol felébredtem. Akkor a tüzelés abbamaradt.
Az erődszázad egyik állásában tudtuk meg, hogy éjjel egy 10-15 fős lovas járőr is átjött a magyar védelmi vonalakon, és a közelünkben van. Hajnalban megkerestem a védett helyen várakozó szekértulajdonost, és sietve kocogtunk Középlok felé. Váratlanul bukkant fel az úttal párhuzamosan futó síneken [egy] velünk egy irányban haladó magyar páncélvonat. Ennek ágyúja az út fölött lőtte a fenyőerdőből támadó ellenséget. Helyenként égett a fenyves. A válasz nem csak a páncélvonatot, de minket is fenyegetett, mert a vasút és az úttengely közötti távolság 25-30 243méter volt. A vonat egy mély bevágásban tűnt el, s nem láttuk többet, vonatforgalom már úgysem volt.
Kb. egy óra múlva odaértünk a 16. honvéd erődítési kirendeltség építő részlegének parancsnokságára. Szívszorító látvány fogadott bennünket. A kirendeltség teljes állománya: katonák, alkalmazottak, művezetők, kubikusok, a munkaszolgálatosok és az őket látogató asszonyok, gyerekek, a szállítóoszlop szekerei indulásra készen álltak a Hidegség pataka melletti földúton Békás irányában.
Az oszlop előőrsét én vezettem, gyalog, 5–6 csongrádi kubikussal, az egyetemi tábor kimentett puskáival felfegyverezve. Utánunk 22 szekér, a szekerek mögött a munkaszolgálatosok gyalogoltak családtagjaikkal. Hátvédként Muzsay barátom haladt a művezetőkkel.
Gyimesközéplok nyugati végéről fokozódó harci zaj, egyes és sorozatlövések, néha nehézfegyverekből leadott lövések zaja is hallatszott. Már elhagytuk a falu peremén felállított határvadász tábori őrsöt, amikor a szekéroszlop közepén utazó zászlós és hadapród őrmester észrevették, hogy náluk maradt az elöljáróságtól nyugta ellenében vételezett néhány kondér meg leventepuska. Kaptam a parancsot és egy szekeret, hogy menjek vissza és rendezzem el. A tábori őrs parancsnoka okosabb volt, mert a község égő házaira mutatva nem engedett vissza, az átvételt azért aláírásával igazolta.
Ettől kezdve folyamatosan haladtunk a zászlós térképén bejelölt útvonalon. Sötétedés után már kulacs-, csajka-, szurony-, táboriásó-csörgést hallottunk magunk előtt. Egy kis települést keresztező patakmederben találkoztunk a visszavonuló, vagy védővonalba igyekvő székely határőr alakulattal. A hátvédparancsnok hadnagy nagyon kemény észrevételt tett a hadsereg vonulását zavaró vagabundokkal115 szemben. »Alázatosan jelentve« tájékoztattam úti célunkról.
115 Vándorok, csavargók (latin).
Másnap személyi és dologi hiány nélkül beérkeztünk Gyergyószentmiklósra. A stadion porondján táboroztunk le. Parancsnokunk elment a III. Erődítési Csoportparancsnokságra jelentkezni. Nagy örömmel fogadták, és megtudta, hogy utolsó alakulatként jöttünk ki Gyimesközéplokról, már eltűntnek 244nyilvánítottak bennünket. Még aznap délután megkaptuk barátommal a leszerelő jegyeket.
Ezt a földszagú beszámolót azért írtam, mert ezek az erőd-építők a történelemben, mint például az Árpád-vonal, vagy Margit-vonal [építői?] szerepelnek, pedig azokat az utolsó percig erősítő alakulatok építették. Tapasztalatom szerint ezeket az erődítési elemeket nem használták ki. Egyetlen vasbeton gyűrűben találtam egy kezelő nélküli, léghűtéses jugoszláv géppuskát. Magyar páncélelhárító fegyvereket nem láttam.
A szoros légi támogatást akkor nem kapott. Még szeptember 1-je előtt egy orosz felderítő repülőgép teljesen zavartalanul keringett a szoros fölött, senki nem lőtt rá. Mikor eljöttünk Csíkszentdomokosról, láttunk 9x3=27 db. Ju-87 Stukát a szoros felé repülni, és húzott fordulóval támadni. Rettenetes hangeffektusokat hallottunk a hegyek közül, és nagy kárörömmel néztük a keringőzve visszatérő gépeket, amelyek minket is védtek.
A német erősítéssel Gyergyószentmiklós és Marosfő közötti műúton találkoztunk. 20 mm-es kettő és négycsövű gépágyúk mentek a románok fogadására.”
A gyimesi völgyzárat a bekerítés és az utánpótlás megoldatlansága miatt fel kellett adni, azonban a környező hegyek és maga a szoros még három hétig magyar kézen maradtak.
