1941. szeptember hó 13. szombat
H.M.40. osztálynál megtekintettem a tervezett új leventeegyenruhákat.
Vezérkari tisztemmel a szeptember hó 15-i osztályközi értekezlet anyagát beszéltem meg. Gondoskodtam arról, hogy az osztályközi értekezleten résztvevők az értekezlet tárgysorozatát már szombaton megkapják, hogy kellően előkészülhessenek az értekezletre. Folyó ügyek elintézése.
Az O.S.K. tanácstermében a kultuszminiszter által kinevezett új tisztikar jelentkezett és tett ünnepélyes fogadalmat.
A levente rádiófélóra keretében szózatot intéztem a leventeifjúsághoz. Az átszervezés kapcsán rajtam kívül a leventerádió-félóra keretében még vitéz Kudriczy István vk.ezds., a Leventék Országos Parancsnoka beszélt, és Szurmay Tibor vezérkari főnököm előadását az új szervezéssel kapcsolatban is felolvasták. (A beszédek szövege a naplóhoz mellékelve.)
Megbeszélés a rádió igazgatóságával az ifjúság honvédelmi nevelésének rádió útján való kellő propagálása tárgyában. A tárgyalások eredményeképen a következőkben állapodtunk meg.
1./ A leventerádió-félóra ezentúl minden vasárnap 1/4 1–3/4 1-ig fog tartani, mert ebben az időpontban az ország leventeifjúságának legnagyobb része nincs elfoglalva és hallgathatja a rádiót. A rádió igazgatósága megígérte, hogy az egyházi hatóságoknál a vasárnapi istentiszteleteknek 1/4 1-re való befejezését biztosítani fogja.
2./ Propaganda ea. és a H.M.40. osztály propaganda csoportja részére sikerült biztosítanom tárgyalási lehetőségeket arra nézve, hogy a reggeli órákban a rádió útján akár az ébresztő után, akár a híreknél, vagy az első induló lejátszása előtt egy-egy jelmondattal hívjuk fel az ifjúság figyelmét honvédelmi nevelésének fontosságára.
3./ Propaganda előadóm és a H.M.40. osztály propaganda csoportja állandó összeköttetést fog fenntartani a rádió igazgatóságával az ifjúság honvédelmi nevelésével kapcsolatban a helyszíni közvetítések biztosítása céljából. Propaganda előadómnak állandóan figyelemmel kell kísérnie, hogy a rádiónak a helyszíni közvetítést készítő lemezvágó gépkocsija az ország melyik területén működik, nehogy az esetleg leadásra kerülő helyszíni közvetítések végett a gépkocsit a rádiónak külön kelljen kirendelni.
4./ A rádió igazgatósága megígérte, hogy a jelenlegi lehetőségekhez képest minden tekintetben rendelkezésre fog állni.
Szirtes Ferenc őrnagy jelentkezett személyes ügyben.
Bartha István textilgyári tisztviselő (az olimpiai bajnok magyar vízipólócsapat kapusa) jelentkezett személyes ügyben.