1943. április hó 15. csütörtök

Teljes szövegű keresés

1943. április hó 15. csütörtök
8h 30
Az IHNOV-hoz beosztottak referáltak.
9h 30
Értekezlet vitéz Medgyesy ezredesnek mint az Európai Ifj.Szöv. magyar referense Berlinbe való utazásával kapcsolatban. Az értekezleten az IHNOV elnöklete alatt megjelentek:
a Leventék Országos Parancsnoka,
a H.M. 40/elvi osztály,
a H.M. 40/kik. ” és a
vkf. 5 osztály képviselői.
Az IHNOV közli, hogy az Európai Ifjúsági Szövetség elnökének meghívására vitéz Medgyesy ezredes Berlinbe utazik, ahol a következő ügyeket kell letárgyalnia.
1./ A katonai előképzés kezdeti kora tekintetében az egyes nemzetek és Magyarország részéről kialakult álláspont. (Magyarország hivatalos álláspontja, valamint az egyes állásfoglalásból kialakult összegezés a H.M. 40/k. osztály, illetve vitéz Medgyesy ezredes által kidolgozandó a berlini utazás előtt.)
2./ A katonai előképzés munkaközössége lehetőleg ne tartson ifjúsági táborozást a folyó évben Magyarországon. (háború, közlekedési nehézségek, valamint az idevonatkozó minisztertanácsi döntés miatt.)
3./ Ugyanez a munkaközösség a folyó év nyarán Magyarországon tartson ülést.
Ehhez lerögzítendő:
a./ az ülés időpontja, (lesz-e Rómában is ülése az Európai Ifjúsági Szövetségnek),
b./ az ülés tárgysorozata. Ehhez javasoljuk az ifjúságnak az anyaországbeli hatékonyabb bekapcsolását a háborús erőfeszítésekbe,
c./ az ülésezésekhez meghívók kibocsátása az Európai Ifjúsági Szövetség részéről.
d./ Ezzel kapcsolatos technikai kérdések: (tárgyalási nyelv, országonként résztvevő tagok száma stb.)
11h
Vitéz Medgyesy ezredes Budapest Székesfőváros leventeparancsnoksága részéről Lovas és Oszlányi ezredesekkel,valamint a LOK részéről vitéz Major alezredessel letárgyalta a Kormányzó Úr Ő Főméltóságával lefényképezendő levente fényképezési ügyét.
11h
Az Ihnov részt vett a Hungária ház41 alapkő letételének ünnepélyén.
41 Hungária ház (pontosabban a Hungária Mérnökifjúság Háza). A Hungária Magyar Technikusok Egyesületének székháza és 200 személyes internátusa. Budapesten, a XI., Kettőskereszt u. 20–22. sz. alatt, a Horthy Miklós (Petőfi)-híd budai hídfőjénél épült.
12h 30
Dr. Tóth Bertalan MÁV főtanácsos, a MÁV liga ügyv. elnöke, a 18-án tartandó Országos Vasutas ökölvívó csapatversenyre a meghívót adta át az Ihnov-nak.
12h 45
Újváry Gézáné kereste fel az Ihnov-t és egy tervezetet adott át, a középiskolai tanulók nyári szünetben való gyakornokoskodásával kapcsolatban.
13h
Az Ihnov a honvédtisztek számára tartott lelkigyakorlaton vett részt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem