Március 15., hétfő

Teljes szövegű keresés

Március 15., hétfő
Nemzeti ünnep.
10h
Országos Vezető résztvett a Hősök terén rendezett levente-ünnepségen. Az ünnepségen megjelentek Kállay Miklós miniszterelnök, vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter és vitéz Szombathelyi Ferenc, a Honvédvezérkar főnöke is.
A levente-ünnepségen a következő műsor volt:
1./ 10h-kor harsonajelek.
2./ A kormányzói szózat adása hanglemezről.
3./ Himnusz. Előadja a Bpest szfőv. központi egyesített levente fúvószenekara.
4./ Egy levente és egy leventeleány rövid, egymondatos hűségnyilatkozata.
5./ A Szózat hangjai mellett a Hősi Emlékmű megkoszorúzása.
6./ Talpra magyar! Szavalja egy leventelegény.
7./ Ünnepi beszéd. Elmondja egy leventelegény.
8./ Németnyelvű költemény. Szavalja egy magyarországi német ifjú.
9./ Riadó. Szavalja egy leventeleány.
10./ Magyar Hiszekegy. Előadja a Bpest szfőv. központi egyesített levente fúvószenekara.
11./ Díszmenet a jelenlevő, rangban legidősebb elöljáró előtt. A kormányzói szózatot a leventeifjúság egész ország területén egyidőben tartandó ünnepségébe bekapcsoljuk:
a./ ahol rádió és megfelelő hangerősítő berendezés van, ott hasonlóképpen, mint a Bpest-i ünnepségen;
b./ ahol ez nem lehetséges, ott a társadalmi helyzeténél és rátermettségénél fogva erre alkalmas vezető egyéniség ugyanazon időben felolvassa.
A kormányzói szózatot a Magyar Rádió még két ízben közvetíti, éspedig: március hó 15-én, 14 órakor, azon leventék részére, akik a helyi ünnepségen erősítő berendezés hiányában csak felolvasásban hallgatták, egy későbbi időpontban pedig rövidhullámon a harctéren küzdő honvédeink részére.
Kormányzó Úr Ő Főméltóságának rádiószózata a leventeifjúsághoz
1943. március 15-én.
Március 15-e közel egy évszázad óta a fiatalságnak, a megindulásnak, a fakadó életnek az ünnepe. Az ma is. Mégis most, amikor az ifjúsághoz szólok, első szavam nem a Tietek, hanem azé a – sajnos – sok ezer magyar életé, amely a hazáért, mint annyiszor ezeréves történetünkben, újra áldozatot hozott. Március 15-én, amikor a nemzeti megújhodás, a nemzeti jövő áll gondolataink élén, szálljon minden szeretetünk, tiszteletünk és elismerésünk azok felé, akik már nem élnek, vagy hadifogságban vannak, vagy kórházi ágyon szenvednek itthon, vagy rokkantan kerültek haza. Ők a mai idők nagy magyar kötelességteljesítői. De minden szeretetünk és gondoskodásunk azoké is, akik apát, testvért, gyermeket, élettársat veszítettek el.
Magyar Leventék!
Az ország egész fiatalsága mellett elsősorban Tihozzátok szólok, mert Reátok nagy feladat vár. A március 15-i ifjak helyébe kell lépnetek. Nektek is ugyanolyan lelkesedéssel kell felsorakoznotok a nemzet nagy ideáljai és céljai mellé. Ma Ti vagytok hazánk reménysége, a magyar jövő valóraváltói. Legyetek mindig méltók nagy őseitekhez, állítsátok ifjú erőtöket épp olyan lelkesedéssel a haza szolgálatába és teljesítsétek éppoly híven kötelességeiteket. Törekedjetek mindig arra, hogy életetek példaadás legyen. Ti járjatok elöl a valláserkölcsi életben, a becsületességben és a hűségben. Szolgáljátok mindenekelőtt a nagy magyar 203célokat, mert kivált ilyen nehéz időkben kell, hogy a nemzet érdekei minden egyéni érdeket megelőzzenek.
A nemzeti élet egyik legfontosabb alapja a fegyelem. Az összetartás, a belső rend fenntartása, a belső front ereje ma az ország számára a lét, vagy a nemlét kérdése.
Szálljatok mindig keményen szembe a társadalombontó törekvésekkel. Ezek rendszerint válogatás nélkül mindennel szemben a tagadást hirdetik. Pedig még az egészséges reformokat sem szabad, hogy a demagógia sajátítsa ki magának, mert az szem elől téveszti az adott lehetőségeket, túlkiabálja az ésszerű jóakaratot és háttérbe szorítja a komoly munkát. Az újítás is csak akkor lehet egészséges, ha az élet józan követelményeihez simul.
1848-ban március 15-ének lelkesedését nem lehetett valóra váltani. Ma ehhez minden rendelkezésünkre áll. Országunk független és önálló, megvan a törvény előtti teljes egyenlőségünk. Ha ezeket megőrizve egységben, fegyelmezetten, keményen dolgozva haladunk és megtartjuk erkölcsi tisztaságban országunkat, méltók leszünk őseinkhez és a ma magyar harcának szent áldozataihoz.
Legyetek felkészülve, hogy ha ránk köszönt a napsütés, ősi erővel sarjadjon az ifjú magyarság élete.
Bízom a mai fiatal magyar lelkek egészséges életerejében, amely meghozza a szebb jövőt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem