V. 5. Referáda H.M. úrnál.

Teljes szövegű keresés

228V. 5. Referáda H.M. úrnál.
1./ Engedélyt adott, hogy a Kormányzó Úrnál kihallgatáson jelentkezhessem.
2./ Jelentettem a kormányzóhelyettes özvegyénél tett kihallgatás eredményét.
3./ Jelentettem:
a./ Május 6-án a hercegprímás meghívására gerecsei villájába utazom egész napra az ifjúság egyházi vonatkozású kérdéseinek megbeszélésére.
b./ Május hó 11-től 14-ig Szombathely, Délzala, Muraköz vidékén szemlét tartok.
c./ Kudriczy vezérőrnagy 4 napi bácskai szemle után hazajött. Jelentését írásban teszi meg.
d./ Vitéz Medgyessy ezredes május 15 után Berlinbe, az Európai Ifjúsági Szövetség elnökéhez utazik.
4./ Elvben a H.M. úr hozzájárult, hogy a L.O.P. mellett az iskolai ifjúság érdekében országos honvédelmi nevelési tanács alakíttassék.
5./ Bemutattam az új szlovák ifjúsági törvényt azzal, hogy részleteit a pozsonyi katonai attachénktól kértem.
6./ Bemutattam Pécs város polgármesterének jelentését a levente otthon építési ügyben, amelyben hivatkozik a H.M. úrral történt megbeszélésre A H.M. úr nem emlékezett arra, hogy egyet értene az otthon fel nem építésével.
7./ Tájékoztattam a H.M. urat a megjelent VKM leánylevente rendeletről.
8./ Bemutattam az iskolák testnevelési felmentéseinek ijesztő arányszámát.
9./ Tájékoztattam, hogy a 6-tól 10 éves korú iskolás gyermekek részére a honvédelmi ismereteket kiterjesztjük a tanítóknak járó újság formájában.
10./ Bemutattam a honvédelmi ismereteknek a leányiskolákban való bevezetésére vonatkozó rendeletet.
11./ Átadtam a Duna Evezős Egylet székházára igényt tartó Országos Tiszti Kaszinó kérelmére vonatkozó elutasító tervezetet.
12./ V. 15. és VI.20. között levente nap:
a./ 200.000 12 éves leventeújonc avatása.
b./ Gyulán átadom „Apámat a hazáért” c. jelvényt 3 hadiárvának.Édesanyjuknak, a hadiözvegynek pedig a leventék által felépített és teljesen felszerelt házat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem