Szabó Gyula, dr.

Teljes szövegű keresés

Szabó Gyula, dr.
Perlak, 1901. – ?
Érettségi után a miskolci jogakadémia hallgatója volt, majd a pécsi tudományegyetemen államtudományi doktori oklevelet szerzett. Közben egyéves postatiszti tanfolyamot végzett, s a posta szolgálatába állt. 1925-ben lemondott állásáról s a Ganz és Társa tisztviselője lett. A vállalat levente-főoktatója, a tanonciskola igazgatója lett. Elnöke volt az 1927-ben alapított Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesületének, alapító tagja és társelnöke a Fiatal Magyarság Szövetségének. Kormánypárti képviselő. A Gyári Szabadidő Szervezetek Központjának alelnöke. Tagja volt a Magyar Testvéri Közösségnek. A háború végén Nyugatra távozott. 1945 őszén illegálisan hazatért, majd ugyanúgy távozott. Ő alapította a Magyar Élet c. folyóiratot, főszerkesztője volt a Szebb Jövőt!-nek. Több értekezést írt a tanoncképzésről.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem