Tárczay-Felicides Román, dr.

Teljes szövegű keresés

Tárczay-Felicides Román, dr.
Budapest, 1888. március 7. – ?
Középiskoláit Pozsonyban, jogi tanulmányait Pozsonyban, Londonban és Budapesten végezte. 1910-től a VKM szolgálatában állt. Az első világháborúban súlyosan megsérült, hazakerülése után, hadirokkantként a Hadigondozó Hivatalban dolgozott. 1918-ban a Kultuszminisztériumban Somogyi Béla titkára lett, a Tanácsköztársaság idején Lukács György mellé volt beosztva. Később Pekár Gyula titkára. 1918-ban a Szociáldemokrata Párt, az ellenforradalom idején a Friedrich-féle Keresztény Nemzeti Párt tagja. Klebelsberg Kunó minisztersége idején miniszteri titkár, majd a filmügyek vezetője és miniszteri osztálytanácsos lett. 359Fokozatosan miniszteri tanácsossá, illetve osztályfőnökké lépett elő. 1941 nyarától a VKM IX. főcsoportját (korábban a XIII. ügyosztályt) vezette a társadalmi sport és testnevelés vezetőjeként. Helyettes elnöke volt a Nemzeti Úszó Sport Alapítványnak. 1944. december 1-jén kinevezték államtitkárnak. 1944. december 9-én a minisztériummal áttelepült Szombathelyre. 1945 márciusában hagyta el az országot, május 31-én esett amerikai fogságba. A budapesti népbíróság 1946. március 29-én bűnösnek mondta ki: életfogytiglani börtönre, teljes vagyonelkobzásra ítélték (bútorait a Testnevelési Főiskola kapta), politikai jogainak gyakorlatát 10 évre felfüggesztették. A Legfőbb Államügyészség 1957. május 23-án megszakította büntetését, ekkor raktáros segédmunkás lett. Kegyelmet azonban nem kapott, 1958-tól ismét börtönbe került. 1960. április 1-jén közkegyelemmel szabadult.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem