Tatár István

Teljes szövegű keresés

Tatár István
Léva (egy másik adat szerint Budapest), 1894. november 17. – Budapest, 1985. március 24.
Az első világháborúban frontszolgálatot teljesített: orosz hadifogságba esett. 1920-ban polgári iskolai-, 1922-ben tanítóképző intézeti tornatanári oklevelet szerzett. 1920–23 között a BBTE sportolója volt. Sportjai: futás, sí, korcsolya, dobószámok, jég- és gyephoki, úszás, futball. Ezután az egyesület titkára, majd főtitkára. Felsőkereskedelmi iskolában tanított (1945 után közgazdasági technikumban). A Sí Szövetség ügyvezető alelnöke, a Gyephockey Szövetség alelnöke, a Nemzeti Sport Bizottság tagja volt. 1930–45 között a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkári posztját töltötte be. A berlini olimpián (1936) ő volt a magyar csapat szállásmestere. Atlétikai versenyek rendezője, bírája, pontozója volt. A Testnevelési Főiskolán az edzőképző tanfolyam egyik előadója. 1969-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem