Vattay Antal, vitéz
Vattay Antal, vitéz
(Névmagyarosításáig, 1930-ig: Vetter)
Sopron, 1891. augusztus 13. – Budapest, 1966. november 2.
Elvégezte a kassai katonai alreáliskolát, majd a bécsújhelyi katonai akadémia hallgatója lett. 1912-ben avatták hadnaggyá. A nyíregyházi 14. huszárezred tisztjeként harcolt az első világháborúban: az orosz, a román, az olasz fronton. 1918-ban előléptetik századossá, olasz hadifogságba esik. Hazatérte után fokozatosan emelkedik a ranglétrán: 1941 elejétől az I. lovasdandár, 1942. október 1-jétől az I. lovashadosztály parancsnoka és lovassági felügyelő. Csapatával harcolt a szovjet fronton: a német megszálláskor parancsot adott katonáinak az ellenállásra. 1944 júliusától 1 hónapig a II. tartalék hadtest parancsnoka. 1944. augusztus 17. – október 16. közt altábornagyként a kormányzó katonai irodájának főnöke, főhadsegéd. A nyilas hatalomátvételt követően a kormányzó családjával a németek Weilheimbe szállítják, majd Sopronkőhidán a magyar katonai bíróságon perbe fogták. A vádak alól felmentették, Németországban érte meg a háború végét. 1946-ban hazatért: a népbíróság igazolta politikai múltját. Nyugdíjazták, ám az ÁVH 1950-ben letartóztatta. 1951-ben 10 évi börtönre ítélték háborús bűntett és az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával. 1956-ban feltételesen szabadlábra helyezték, majd büntetését felfüggesztették. Ettől kezdve alkalmi munkákból élt, később a budapesti Béke téri katolikus templom „hivatalnoka” lett. 1965-ben kérte rehabilitálását, de visszautasították. Erre –a rehabilitációra- a Legfelsőbb Bíróság bűntelenséget kimondó határozata alapján, 2001-ben került sor. Naplója 1990-ben jelent meg Budapesten.
