Wünscher Frigyes, dr.

Teljes szövegű keresés

Wünscher Frigyes, dr.
Budapest, 1892. január 28. – Budapest, 1946. május 16.
Berlinben kereskedelmi főiskolai tanulmányokat végzett, államtudományi oklevelet Budapesten szerzett. 1921–33: az MTI ügyvezető igazgatója, 1934-től a Hangya vezérigazgatója majd ügyvezető alelnöke. Tőzsdetanácsos. Több pénzintézet és gyár igazgatóságának tagja. Kormányfőtanácsos, egyetemi m. tanár. 1943-tól főrendiházi tag. Elnöke volt a Magyar Evezős Szövetségnek, a BBTE alapító tagja, a Hungária Evezős Egylet igazgatója. 1945-ben állását elvesztette, az igazoló bizottság háborús bűnösnek nyilvánította. „A felelősségre vonás előtt meghalt”. (Életrajzi lexikon). 1943-ban jelent meg „Tordas, a Balogh Elemér szövetkezeti mintafalu” c. műve.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem