Dr. Kovács Vilmos őrnagy: A hegyitüzérség szervezete és fegyverzete 1939–1945 között
81Dr. Kovács Vilmos őrnagy: A hegyitüzérség szervezete és fegyverzete 1939–1945 között
Amikor 1939-ben a m. kir. Honvédségben rendszeresítésre kerültek a hegyicsapatok, akkor az alapvetően gyalogos csapattestek speciális viszonyok közötti tüzérségi támogatását is meg kellett oldani. E követelménynek megfelelően álltak hadrendbe a tábori tüzér fegyvernem különleges csapatnemének is tekinthető hegyitüzér alakulatok.
Ezek a kötelékek nem haladták meg az osztály-szervezetet. Az 1939-ben felállításra került 1. hegyidandárnak kezdetben egy (1.), majd két (1. és 2.), egyenként háromüteges hegyitüzérosztálya volt, az ütegekben négy-négy málházott hegyiágyúval. A hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljak mindegyike egy-egy négylöveges, málházott, önálló hegyiüteggel rendelkezett. 1940-ben Észak-Erdély és a Székelyföld visszatértével felálló 9. székely határvadászdandár alárendeltségében megszervezésre került az 1. székely hegyitüzérosztály három üteggel (ebből két málházott és egy fogatolt).
A felállított hegyiütegeket érdemes és érdekes összehasonlítani a hasonló, tehát könnyű űrméretű tábori ütegekkel. A hegyieknél hét tiszt, 200 fő legénység szolgált, míg a táboriaknál hét tiszt és 150 fő legénység. Az 50 fős legénységi többlet a hegyiütegeknél a más típusú löveganyag kiszolgálásához és szállításához volt szükséges. Ugyanezzel magyarázható az állatállomány számszerű eltérése is. Míg a tábori ütegeknél elégséges volt 100 ló, addig a hegyieknél 150 öszvér és ló volt hadrendbe állítva, hiszen a hegyiágyúk mindegyike málházott volt. Mindkét üteg-típus négy löveggel, 20 országos járművel rendelkezett, oltalmazásukat a katonák egyéni lőfegyverén kívül két géppuska képezte, lőszerjavadalmazásuk 480 lőszer/üteg volt.
Az üteg – hegyi és tábori egyaránt – szervezet szerint állt egy parancsnoki szakaszból, melyet a parancsnoki járőr és az elsőtiszti járőr alkotott. A parancsnoki járőr feladata a tüzérségi figyelőpontok, a segéd- és főfigyelők előkészítése, a felderítés végrehajtása, az elsőtiszti járőr pedig mindig a következő tüzelőállást készítette elő. A tüzérség „lelke” a tűzlépcső volt, ezt négy félszakasz és egy géppuskás szakasz képezte. Egy félszakasz állt egy darab lövegből, két félszakasz alkotta a szakaszt, két szakasz tette ki a tűzlépcsőt. A lőszerlépcső a lőszerjavadalmazás lövegnél tárolt részét szállította. 82A vonat, mint bármely más fegyvernemnél, szakcsapatnál és alakulatnál, az élelem és anyagi ellátást volt hivatva biztosítani.
A hegyicsapatok, s ezen belül a hegyitüzérség 1939. évi felállításakor máris felmerül az első és legfontosabb kérdés: honnan vegyék a szükséges löveganyagot? Ebben a kategóriában csak egyféle löveg jöhetett számításba, mégpedig az Osztrák-Magyar Monarchia szárazföldi haderejében rendszeresített 15 M. 7,5 cm-es hegyiágyú. Ebből a m. kir. Honvédség is megtartott bizonyos készleteket; 1922-ben mintegy 26-30 darabbal rendelkeztek ebből a típusból, s akkor az még korszerűnek számított. A lövegeket a Skoda gyártotta, de a győri lövegüzem is beszállított, így voltak bizonyos gyártási tapasztalatok is, ami azért érdekes, mert a két világháború közötti időszakban Magyarországon előállították ezt a típust. A diósgyőri gyártás során a lövegek száma 1928-ra már 70-80 db körül mozog. 1932 és 1937 között további 150-160 darabot állítanak elő, így 1938-ra, ha az elhasználódást is tekintetbe vesszük, kb. 200-240 db 7,5 cm-es hegyiágyú áll rendszerben a honvéd tüzérségnél. Ezek az eszközök az 1930-as évek első felére, méginkább az 1940-es évek idejére elavulttá válnak. 1931-ben és 1935-ben is módosítják ugyan a 15 M. alaptípust, de ez csak a hordmóddal kapcsolatos modernizációt takarja, a löveg lövésszaki tulajdonságai nem változnak.
Amikor felállítják a hegyiütegeket, akkor a Honvédelmi Minisztérium anyagi főcsoportfőnöksége javaslatot tesz a beszerzésre és azt terjeszti a Vezérkarfőnökség elé, hogy az 1. hegyidandár felállításához szükséges 30 db löveget a diósgyőri lövegüzem gyártsa le. Ezt a mennyiséget az említett lövegüzem kapacitásának immáron többirányú lefoglaltsága miatt csak 1940 szeptemberére vállalná. Ez a határidő túl hosszú, külföldi beszerzésre pedig több okból sincsen lehetőség: a németek korszerű löveganyagot nem akarnak, az olaszok nem tudnak átadni a m. kir. Honvédség részére, más forrás pedig ekkor nem áll rendelkezésre. Megoldásra olyan lehetőség mutatkozott, ha megvárják, amíg az 40 M. 10,5 cm-es tarackokkal leváltják a tüzérezredekben szereplő hegyiágyúkat (ennek még nem indult be sorozatgyártása), vagy más szervezetek rovására egyéb alakulatoktól „gyűjtik be” azokat. Ez az utóbbi történt meg: a gyalogdandárok tüzérezredeinek 1. és általában 4. és 5. ütegeinek hegyiágyúit vonták el, s helyettesítették később más löveganyaggal.
83Mivel más nem szólt és nem is fog szólni e konferencia folyamán, így kitérek a páncéltörő lövegek és aknavetők kérdésére is. Ezek a tűzeszközök 1945 előtt nem tartoztak a tüzérség fegyverei közé, hanem a gyalogság nehézfegyvereit képezték, bár harcászatilag az aknavetők tüzét beépítették a tüzérség tűzrendszerébe. Az 1939-ben felállított hegyidandár önálló páncéltörőágyús-századát az 5., 27. és 28. határvadász-zászlóaljak páncéltörőágyús-szakaszaiból hozták létre. A katonai felsővezetés több tagjában felmerült a kérdés, vajon van-e szüksége a hegyidandárnak páncéltörőágyús-századra? Számosan úgy vélik, hogy nem, hiszen a hegyicsapatok olyan terepen harcolnak, ahol páncélozott harcjárművek, harckocsik előfordulása nem lehetséges. Az esetlegesen előforduló megerődített támpontok leküzdése a rendszeresített nehézpuskákkal is lehetséges. Ez a felfogás azonban nem nyer teret és végül hadrendbe áll a páncéltörőágyús-század is, melyet 36 M. 3,7 cm-es páncéltörő ágyúkkal látnak el, s amely típus ekkor már nem számít korszerűnek.
Az 1. honvéd hegyidandár tüzérségének 1939. évi hadrendje szerint a három hegyizászlóalj mellé egy-egy üteget rendszeresítenek, majd később sor kerül az ütegek osztályszervezetben való egyesítésére (1940. december 1-től 84az 1. hegyitüzérosztály). A hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljak málházásra alkalmas, 15 M. 7,5 cm-es hegyiágyúkat, a többi határvadász-zászlóalj pedig fogatolt üteget kapott, 15/35 M. 7,5 cm-es hegyiágyúkkal.
1943. október 1-jétől felállításra került a 2. hegyidandár is, támogatására hadrendbe állították a 3. és 4. hegyitüzérosztályt, az 1. hegyidandárnál megszervezték a 2. hegyitüzérosztályt. A hegyitüzérosztályok három üteggel (négy-négy hegyiágyúval) rendelkeztek. Löveganyaguk egységes volt, hiszen csak a 15 M. 7,5 cm-es hegyiágyú állt rendelkezésre. Az 1942/43. évi szervezési rendelet előkészítés során a tábori tüzérség felügyelője, Ternegg Kálmán altábornagy javasolja, hogy a hegyitüzérség a nagyobb tűzerő eléréséhez ütegeit alakítsa négylövegesről hatlövegesre, s itt gondolt a határvadász ütegekre is. Ha ez az elképzelés megvalósul, az nem csak a hegyitüzérosztályok tűzerejében jelentett volna változást, hanem a határvadász-zászlóaljak tűztámogatása is ugrásszerűen javult volna, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy akkor a hatlöveges üteg igen korszerű szervezésnek és teljesen megfelelőnek számított (volna). Ezt annak fényében kell vizsgálni, hogy a m. kir. Honvédségben a II. világháború idején egy zászlóaljnyi gyalogság átlagosan egy tüzérütegnyi tűztámogatásra számíthatott, míg a szovjeteknél, vagy később a románok esetében ez az arány másfél-két tüzérüteget jeletett. Később Ternegg már nyolc löveget szeretett volna a határvadász-zászlóaljak részére beállítani. Ez az ötlet nem talált túl nagy lelkesedésre, mivel a löveganyag nem állt rendelkezésre. További elképzelés volt még, hogy a hegyidandárok részére a tábori tüzérség 10 és 15 cm-es űrméretű, felső szögcsoporttal tüzelő tüzérségi tűzeszközeiből legalább egy-két ütegnyit adjanak át. Ez azért nem valósult meg, mert ezek a lövegek nem voltak széntbonthatók és málházhatók, így szállításuk csak fogatoltan, vagy gépvontatással történhetett, ami azonban a hegyi terepen nem kielégítő, szétbontakozásukra kevés lehetőség nyílik. A tüzérség híradási igényének növekedése miatt javasolja az R-3 rádiók lecserélését R-6-ra.
A Haditechnikai Intézet (HTI) átmeneti megoldásként az 43 M. 12 cm-es aknavetők rendszerbeállítását javasolja a hegyidandároknál, amely 460 m-től 6000 m-ig tud hatni, repeszhatása nagyobb volt a 7,5 cm-es hegyiágyúénál. Végleges megoldásként a HTI javasolja egy új 10,5 cm vagy 15 cm-es űrméretű hegyitarack szerkesztését, de erre várhatóan két 85vagy három év múlva kerülhet sor. A MÁVAG a szerkesztés előkészítését már megkezdte, de mintadarab csak egy-másfél év múlva várható, a hegyitarackok külföldi beszerzésére jelenleg nem nyílik lehetőség. A híradásra vonatkozó kérés az új R-7L típusú rádiókkal látja megoldhatónak, de ez újabb problémákat vet fel, hiszen ennek súlya az R-3 rádió 45 kg-hoz képest 80 kg, és ez egy újabb málhás állat beállítását kívánja.
Terv volt még az is, hogy a hegyitüzérosztályok 1-5. ütege málházott hegyiágyús, a 6. üteg 40 M. német 10,5 cm-es aknavetőüteg lett volna. Ebből az aknavetőből ebben az időben mintegy 28-30 db került a honvédség birtokába, némi lőszerkészlettel, de minden utánpótlási háttér nélkül, így ennek alkalmazásáról lemondtak.
A hegyizászlóaljak aknavetőszakaszaiban négy db 36 M. 8,1 cm-es aknavető volt található (ez a szervezés megmaradt a háború végéig), melyek német gyártásból származtak. A páncélelhárítás is ereje is nőtt: négy db 40 M. 4 cm-es páncéltörő ágyút állítottak be a zászlóaljak páncéltörőágyús-szakaszába, és nyolc löveg 43 M. 7,5 cm ágyú a dandárközvetlen páncéltörőágyús-századoknak.
Áttérve a hegyiágyú, mint a hegyitüzérség standard és gyakorlatilag egyetlen fegyverének részletesebb taglalására, főbb adatai az alábbi táblázatban láthatók:
Az ágyú típusa
|
15 M.
|
15/35 M.
|
15/31 M.
|
Málha
|
hegyi málha
|
fogatolt négyes
|
ún. lovasított, fogatolt hatos
|
Hol
|
hegyi alakulatok
|
határvadászütegek
|
huszárütegek
|
Kezelők
|
16 kezelő
|
6
|
6
|
Szállítás módja
|
7 egységben 600 kg
|
600 kg
|
700 kg
|
Tűzkézség ideje
|
10-15 perc
|
1-1,5 perc
|
1-1,5 perc
|
Elméleti tűzgyorsaság 10 lövés/perc, 2. perctől 5/perc
| |||
Legnagyobb lőtávolság 7600 m.
| |||
Lőszerei 1944-ben repesz, páncélgránát, 6,5 kg
| |||
Menetteljesítmény 4 km/óra, illetve 25 km/nap
| |||
86A fegyverrendszer bemutatása nem egységes, ha a löveganyagon túlmenően nem ismertetjük a rendszeresített lőszertípusokat. Bár a löveg, mint említettük, elavult volt, az 1930-as években korszerűsített lőszertípusok lehetővé tették, hogy a II. világháborúban is alkalmazható volt. 1939-ben létezett a 33 M. 7,5 cm-es repeszgránát, mely rendszerbe állításakor, anélkül, hogy a régi lövegen bármilyen változtatást eszközöltek volna, 1000 méteres lőtávolságnövekedést okozott. Létezett az 33/35 M. 7,5 cm-es időzíthető gránát, ami kifejezetten hegyek közt volt lényeges, hiszen a tüzérségi célok belövése sík terepen is igen körülményes a megfigyelhetőség szempontjából, hegyekben ez hatványozottan nehezebb, így egy levegőben robbanó, időzített lőszer e tekintetben sokkal jobb. Az ugyancsak rendszeresített 34/35 M. 7,5 cm-es páncélgránát 100 méteren 60 fokos találati szögnél 24 mm-es páncélátütést biztosított, ami nem volt túl sikeres konstrukció, bár a lövegenek nem is ez volt az alaprendeltetése. Volt még hozzá az 33 M. 7,5 cm-es kartács, amit végül 1941-ben töröltek a löveg rendszeresített lőszertípusai közül.
A löveg lőszerjavadalmazása 1940-ben 108 repesz-, hat páncél- és hat időzíthető gránát. A páncélgránátok rovására 1939 és 1941 között három db kartács volt rendszeresítve. Ez a lőszermennyiség egy közepes csatanapra 87volt kiszámítva, ezt szállította a csapatvonat, ezért nevezték csapatjavadalmazásnak is. Ehhez képest a seregvonat 117 repesz- és három időzíthető gránátot szállított, ez volt a seregjavadalmazás. Páncélelhárító lövedékként 1944-től jelenik meg az 42 M. páncélrobbantó gránát, amelynek páncélátütése már 60-70 mm. Rendszerben volt még az 32 M. olasz repeszgránát, amelynek általában 20-30%-a használhatatlan volt. A lőszerfelhasználást illetően azt meg kell jegyezni, hogy egy 125x100 m-es célra (pl. szétbontakozó gyalogság) 60 db gránát szükséges legalább egy repesztalálathoz, tüzérütegekre lőtávolságtól függően 200-400 db.
Lövegtípus
|
Magyar 15 M.
7,5 cm-es
hegyiágyú
|
Szovjet 38 M.
76 mm-es
hegyiágyú
|
Német 36 M.
7,5 cm-es
hegyiágyú
|
|---|---|---|---|
Tüzelési szögcsoport
|
-9° -50°
|
70° emelhető
|
70° emelhető
|
Löveg súlya
|
600 kg
|
785 kg
|
750 kg
|
Lőszer súlya
|
6,5 kg
|
6 kg
|
5,7 kg
|
Lövedék kezdősebessége
|
350 m/sec
|
495 m/sec
|
475 m/sec
|
Legnagyobb lőtávolság
|
7600 m
|
10.160 m
|
9150 m
|
Robbanótölcsér átmérője
|
0,5-1 m
|
1,25-1,5 m
|
0,8-1 m
|
Repeszgránát veszélyes körzete
|
300-400 m
|
200-250 m
|
?
|
Fontos volt a tüzérség felkészítése, hiszen a hegyek között megvívott harc számos speciális követelményt támasztott. A hegyitüzérség felkészítése alapvetően nem különbözött a tábori tüzérségétől, de a szállítás, manőverezés, a tűzvezetés és az egész harcászat hegyi viszonyok között különleges sajátságokkal bírt. A hegyiütegek állománya, úgy a legénységet, mint a tisztikart illetően messzemenőkig megfelelt az elvárásoknak, kiképzettségük magas színvonalú volt. A rendelkezésre álló löveganyaghoz képest és az adott szervezési keretek közt az ütegek és osztályok a háború folyamán igen jól teljesítettek és képesek voltak a hegyidandárok és zászlóaljak tűzzel való támogatására.
