Dr. Szakály Sándor: A m. kir. Honvédség hegyicsapatainak tábornokai*
67Dr. Szakály Sándor: A m. kir. Honvédség hegyicsapatainak tábornokai*
* A konferencián rögzített hangfelvétel alapján közreadott szöveg.
A téma, amelyet választottam erre az emlékülésre, tudományos konferenciára, az nagyon kicsi és nem is biztos, hogy sok újat tudok mondani Önöknek, hiszen a hegyicsapatok tábornokairól szeretnék szólni. Ennek a fegyver-, vagy csapatnemnek ismereteim szerint a létrehozásától kezdődően a háború befejezéséig hat tábornok parancsnoka volt, mármint a hegyidandároknak, hiszen a tábornokok mellett ezredesek is vezették ezeket a dandárokat. Ha a két hegyi pótdandárt nem tekintjük, akkor a két hegyidandárnak hat tábornok és négy ezredes parancsnoka volt. Az 1. hegyidandárnál négy tábornok, míg a 2.-nál két tábornok szolgált. Ahogy végignéztem ezeknek a tábornokoknak az életútját és megpróbáltam valamilyen összefüggést felfedezni közöttük, akkor azt kellett észrevennem, hogy azok, akik 1939. október 1-je után a hegyidandárok élére kerültek, azok valamilyen formában, már jóval korábban, fogalmazhatok úgy, s talán Önök nem veszik sértésnek, az „elitebb” fegyvernemnél szolgáltak. Ezalatt arra gondolok, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának időszakában, az I. világháborúban vagy a tábori vadászzászlóaljaknál kezdték pályafutásukat, vagy a cs. és kir. hegyidandároknál szolgáltak.
A m. kir. kárpátaljai 1. honvéd hegyidandár első parancsnoka Németh József tábornok volt, a rendelkezésre álló adatok szerint 1939. október 1-jével nevezték ki ebbe a beosztásba, s amelyet 1940. december 1-ig töltött be. Ezen a poszton őt Felkl Jenő tábornok váltotta, aki korábban a 4. határvadászdandár parancsnoka volt. Ez is egy érdekes dolog, hiszen határvadászok korábban már léteztek a m. kir. Honvédség kötelékében és itt is vannak köztünk olyanok, akik egykor a határvadászoknál, vagy hegyi felszerelésű határvadászoknál szolgáltak, tehát nyilván volt egy olyan elv is, hogy aki határvadász, annak már valami köze van a hegyekhez, vagy a felkészítése, képzése annak megfelelő.
Őt követte ebben a beosztásban Pintér Aladár ezredes, később vezérőrnagy, aki az I. világháború időszakában szintén a tábori vadászoknál 68szolgált, hiszen ő a cs. és kir. gyalogsági hadapródiskolát végezte Kassán és 1910-ben avatták zászlóssá. Pályafutását a cs. és kir. 24. tábori vadász zászlóaljnál kezdette meg. Pintér Aladár után Lóskay Ferenc vezérőrnagy következett az 1. hegyidandár élén, 1943. augusztus 10-től 1944. december 1-jéig volt a seregtest parancsnoka. A rendelkezésre álló adatok szerint azt lehet mondani, hogy az 1. hegyidandár négy parancsnoka közül ketten cs. és kir. tábori vadászzászlóaljnál kezdték pályafutásukat, míg ketten – Felkl Jenő és Lóskay Ferenc – gyalogostisztként harcoltak az I. világháborúban. Egyébként Lóskay évfolyamtársa volt Pintér Aladárnak, őt szintén a kassai cs. és kir. gyalogsági hadapródiskolában avatták zászlóssá. Lóskayhoz annyit szeretnék hozzátenni, ha nem is kuriózum gyanánt, de érdekességként, hogyha valaki eljut Bécsbe az ottani Hadseregtörténeti Múzeumba, akkor ott láthatja Lóskay Ferenc tábornoki egyenruháját összes kitüntetéseivel együtt, ugyanis a Stuttgartban 1971. február 18-án elhunyt tábornok özvegye nyilvánvaló meggondolásból nem Budapestre, a Hadtörténeti Múzeumnak, hanem a bécsi Hadseregtörténeti Múzeumnak ajándékozta férje egyenruháját, kitüntetéseit. E tettében az akkori politikai rendszer iránt érzett ellenszenv mellett az is befolyásolhatta, hogy férje a cs. és kir. hadseregnél kezdte meg szolgálatát.
69Ami a négy tábornok esetében még szintén közös, hogy a hegyidandárnál szolgálók a hierarchiában előreléptek. Németh József altábornagyként fejezte be a pályafutását, s az ország német megszállását követően került nyugállományba. Ebben közrejátszottak bizonyos németellenes megnyilvánulásai is, melyeket I. hadtestparancsnoki, illetve gyalogsági szemlélői, valamint a törzstiszti tanfolyam parancsnoki beosztásában tett. Olyan tábornok volt tehát, aki nagyon komoly beosztásokat töltött be, s ami érdekes és kevessé ismeretes, hogy azon kevés magyar törzstiszt egyike volt, aki 1935/36-ban megfigyelőként vett részt az olasz-abesszin háborúban. Hegyi szempontból ez azért lehetett érdekes, mert a harcok akkor jobbára olyan terepen folytak, ahol a hegyekre jellemző mostoha viszonyok voltak általánosak. Németh József egyébként az olasz hadiakadémia hallgatója is volt és hogy egy érdekességet tegyünk hozzá, 1919-ben – hasonlóan az 1938-1945 közötti tábornoki kar legnagyobb részéhez – a Vörös Hadseregben szolgált az 5. vörös hadosztály vezérkari főnökeként. Megjegyzem még, hogy azon kevés tiszt közé tartozott, aki 1921-ben a Honvédelmi Minisztérium kérésére kivált a katonai szolgálatból. Ezt a felhívást azért tették közzé, hogy a trianoni békediktátum következtében lecsökkentett létszámú és tisztikarú hadseregben a jó előmenetelű, de anyagilag gyenge helyzetben lévő tisztek szolgáljanak, tehát a módosabbak engedjék át helyüket. 1921-1926 között tehát átmeneti viszonyban volt, vagyis nem szolgált, de gazdasági vállalkozása nem sikerült, így kérte visszaténylegesítését, mely 1927-ben meg is történt, s attól kezdve szép karriert futott be. Felkl Jenő, aki a budapesti cs. és kir. hadapródiskolát végezte, s 1908-ban avatták zászlóssá, tábornokként került nyugállományba és címzetes altábornagyi rendfokozatot kapott az államfőtől 1944-ben. Háború utáni sorsáról igen keveset lehet tudni, annyit mindenesetre igen, hogy 1945 után a HM állandó igazoló bizottsága „igazolt”-nak nyilvánította. Mikor és hol halt meg, nem tudjuk, ellentétben Németh Józseffel, aki 1964. szeptember 6-án Csobánkán hunyt el. Érdekesen alakult Pintér Aladár sorsa is, aki végigélte mindazt, amit 1945 után általában minden, az akkor Horthy-hadseregnek nevezett m. kir. Honvédségben szolgált tiszt megtapasztalhatott. Ő ugyanis, aki 1944. szeptember 1-jével nyugállományba került, a II. világháborút követően szülőfalujában, Jászszentandráson kétkezi munkából élt, 1956 előtt és után is „begyűjtötte” az ÁVH, s volt idő, amikor néhány napon keresztül 70derékig hideg vízben kellett állnia. Ez későbbi sorsára, egészségi állapotára is rányomta bélyegét. 1973. október 26-án hunyt el Budapesten. Cinkotán temették el, majd családja exhumáltatta és visszavitette szülőföldjére, Jászszentandrásra. Ezt azért említettem meg, mert talán megfogalmazódik az a gondolat a jelenlévőkben, vagy a Honvéd Hegyivadász Alapítvány kuratóriumának tagjaiban, hogy az egykori magasabb parancsnokok sírjait felkutassák, nyughelyüket nyilvántartsák, s időről-időre megemlékezzenek személyükről, sorsukról.
A m. kir. kárpátaljai 2. honvéd hegyidandárnál ismereteim szerint két tábornok teljesített szolgálatot: Fehér Géza és Makray Sándor. Ez a dandár jóval később jött létre, mint az 1. hegyidandár, s Fehér Géza 1943. október 1-jétől volt a seregtest parancsnoka (előtte a 8. határvadászdandáré), akkor már vezérőrnagyi rendfokozatban. Pécsett a m. kir. honvéd gyalogsági hadapródiskolában avatták zászlóssá 1911-ben, s a pécsi iskolaválasztásban közrejátszhatott az is, hogy Szekszárdon született 1893. szeptember 23-án. Fehér Géza pályafutásáról viszonylag kevesebbet tudok; ő 1945-ben amerikai hadifogságba került, ahonnan átadták a szovjeteknek, s 1948. szeptember 23-án szovjet katonai bíróság elítélte. 1956. június 8-án tért vissza Magyarországra, ahol a magyar hatóságok is letartóztatták és onnan október 8-án szabadult. Azt sikerült még kiderítenem, hogy 1975. július 17-én halt meg Sopronban és feltételezhetően ott is van eltemetve.
A 2. hegyidandár másik parancsnoka, aki rövid ideig foglalta el ezt a posztot, Makray Sándor vezérőrnagy volt, aki az általam talált adatok szerint mindössze néhány hónapig töltötte be ezt a beosztást (vezérkari ezredesként kezdte és közben nevezték ki vezérőrnaggyá), hiszen Fehér vezérőrnagy után, 1944 májusától augusztusig szolgált itt. Egy fiatalabb korosztályhoz tartozott, 1898-ban született. A bécsújhelyi Terézia Katonai Akadémiát végezte, felavatása után már csak néhány hónapot harcolt az I. világháborúban, amikor az már be is fejeződött. A két háború között többnyire vezérkari beosztásokban szolgált, a Donnál a magyar 2. hadsereg főszállásmestere volt, de volt hadtest-, hadsereg vezérkari főnök, majd a 2. hegyidandár parancsnoki posztja alóli felmentés után német katonai attasé lett Berlinben. Ennek megfelelően a háború elvesztését követően maradt is Németországban, Münchenben élt, 1968. december 24-én hunyt el. Távollétében – ahogy ez 1945 után „illett” – a honvédelmi miniszter, 71illetve a vezérkar főnökének (aki nem volt más, mint Vörös János) rendelete értelmében lefokozták és a Honvédségből kicsapták. Ezt az eljárást és hivatalos megnevezést alkalmazták többnyire azokkal a tábornokokkal szemben, akik „nyugatosok” lettek, tehát nem tértek haza nyugati hadifogságból, de természetesen akik visszatértek, ugyancsak ilyen elbánásban részesültek. Ha most azt néznénk meg, hogy a hat tábornok közül kinek miként fejeződött be a pályafutása, akkor azt kell mondani, hogy bizonyítottan ketten haltak meg Németországban, Pintér Aladár, Németh József és Fehér Géza Magyarországon hunyt el. Felkl Jenőt illetően nincs tudomásom elhalálozásának idejéről és helyéről, de egy 1949-es regisztráció szerint, mely az 1945 utáni Honvédelmi Minisztérium nyilvántartásából került elő, akkor Pécsett lakott. Hogy maradhatott-e a városban, vagy oly sokakhoz hasonlóan az 1950-es években kitelepítették, s ott, vagy annak következtében halt meg, arról nincs tudomásom. Itt jelzem, hogy hálás lennék, ha valaki a tábornokokkal kapcsolatban néhány olyan információval rendelkezne, amit eddig nem sikerült megtalálni, hiszen sokkal inkább az 1945 utáni életútjuk az, melyet nehéz nyomon követni ezeknek az embereknek az esetében.
72Azt hiszem, hogy a kiválasztás ezekre a posztokra, miként már említettem is, minden bizonnyal megfelelt az I. világháborús teljesítményeknek, valamint az egykori fegyver-, illetve csapatnemnek. Hiszen a tábori vadászzászlóaljaknál, vagy már a hegyicsapatoknál mint – Németh József esetében is – szolgálók tekintetében ez a tény meghatározó volt abban, hogy ők kerüljenek ezekre a posztokra, hiszen rendelkeztek azokkal a tapasztalatokkal, melyek segítségével ezeket a fiatal seregtesteket létrehozhassák, illetve a hegyi csapatnemet megszervezhessék. Azt is megnéztem, hogy például a tábornokoknál Pintér Aladár, Németh József, Felkl Jenő és Makray Sándor is vezérkari tiszt volt, tehát a cs. és kir. Hadiiskolát (Németh József), vagy a Hadiakadémiát végezték, s ennél fogva megfelelő csapatszolgálati és vezérkari ismeretekkel rendelkeztek. Akik gyalogos csapattesteknél kezdték szolgálatukat, azok is olyan gyalogezredeknél küzdöttek az I. világháborúban, mely ezredek jobbára az olasz harctéren, illetve az Alpok térségében voltak arcvonalban, s így szintén komoly hegyi ismeretekre tettek szert. Ha felteszem a kérdést, hogy a m. kir. Honvédség hegyi seregtestei parancsnokainak megválasztásakor jól érvényesültek-e a speciális katonaszakmai szempontok, akkor igennel felelhetek.
Természetesen nem követhettem itt most végig mindegyik tábornok életútját tisztté avatásától nyugállományba helyezéséig, de megállapíthatom, hogy aki a m. kir. Honvédségnél befejezte a pályafutását, az mind elérte az altábornagyi rendfokozatot. Akinek katonai életútját a háború vége, s a beálló új politikai rendszer kettétörte, ott a kutató csak széttárhatja kezét, hogy vajon meddig juthattak volna, ha az ismert események be nem következnek. Nehéz erre a választ megfogalmazni, de ha például a katonai attasé Makray Sándor esetében tesszük fel a kérdést, úgy a korábbi gyakorlatot figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy szinte majdnem biztosan elérte volna az altábornagyi rendfokozatot, elég ha néhány előző berlini attaséra, Veress Lajosra, Miklós Bélára, vagy Hardy Kálmánra gondolunk, akik vezérezredesek, vagy altábornagyok lettek. Az persze nehezen lenne igazolható, hogy az előmenetelben mennyire játszott, vagy játszhatott volna szerepet az, hogy az illető tábornokok korábban a hegyicsapatoknál is teljesítettek szolgálatot.
Azt hiszem tartozunk annyival a múltnak és ezeknek a tábornokoknak, hogy néhány szót szóltunk itt róluk, s ha nem kimondottan a tudományos 73részéhez kapcsoljuk ennek a konferenciához a következőket, akkor érdemes azon elgondolkozni, hogy azon tábornokok esetében, akikről tudjuk, hogy hol és mikor hunytak el, netán a sírjukat is ismerjük, időnként megemlékezzünk róluk egy-egy szál virággal. Remélem ez rövidesen megtörténhet.
Megköszönöm Önöknek, hogy megtarthattam előadásomat erről a hat tábornokról, akiket olyan kiváló katonák, ezredesek követtek a poszton, mint Barátosy Lajos, Kossuth Sándor, vagy az oly sokat emlegetett Rumy Lajos.
