„...elfogadásukkal lemondtunk volna magyar mivoltunkról”
57„...elfogadásukkal lemondtunk volna magyar mivoltunkról”
December havában még néhány alapvető kérdés került szőnyegre, melyeket – sajnos – az előző tárgyalásoknál elmulasztottak tisztázni. Nagyon kellemetlen volt szemben állni a hirtelen egybehívott értekezleten a szakelőadók nagy tömegével, akik már kész tervekkel jöttek, melyeket mi nem olvashattunk előre. Természetesen minden német szakelőadó elsősorban a német érdekeket tartotta szem előtt, amelyek igen gyakran ellentétben állottak a mieinkkel, vagy erősen érintették nemzeti önállóságunkat. Ezek a kérdések a következők votlak:
1. A magyar honvéd jogállása Németországban.
A német kívánság ez volt:
a) A kihozott magyar honvéd tegyen „hűségfogadalmat” Hitler Adolfra.
b) A magyar honvédet fegyelmileg az a német parancsnok fenyítse meg, aki az ellátást biztosítja az illető magyar egység számára.
c) A magyar honvéd felett német hadbíróság, német előírások szerint ítélkezzék. A tárgyaláson a tolmácson kívül egy magyar hadbíró vagy egyéb tiszt mint megfigyelő jelen lehet.
d) Magyar büntetett honvéd a büntetését német büntetőintézetben, német előírások szerint töltse le.
e) Magyar parancsnok az alája rendelt német katonáknak nem lehet fegyelmi elöljárója, tehát fegyelmileg nem is fenyítheti meg őket.
Ezek voltak e tárgyban azok a kirívóbb pontok, amelyek már az első elolvasásra fejünkbe kergették a vért, hiszen elfogadásukkal teljesen lemondtunk volna magyar mivoltunkról. A leghatározottabb ellenvetéssel éltem minden egyes felsorolt ponttal szemben. Ennek alapján a későbbi tárgyalások folyamán a „hűségfogadalmat” már nem említették, a többi pontokra ellenben gyakran visszatértek, míg végre február havában elfogadták ama folyton hangoztatott követelésemet, hogy magyar honvéd felett csak magyar fórum ítélkezhet, magyar törvények és előírások szerint.
2. A magyar SS-alakulatok helyzete Németországban.
Előfordult, hogy a Honvédelmi Minisztérium a magyar SS-alakulatoknak szóló rendeletet küldött hozzám kézbesítés végett. Minthogy ismeretlen volt előttem azok tartózkodási helye, az AHA-ban kértem e tárgyban felvilágosítást. Itt aztán hivatalosan közölték velem:
a) Ők sem tudnak felvilágosítást adni, mert nincs köztük semmiféle kapcsolat, semmiféle alárendeltségi viszony.
b) Nekem semmi közöm sincs a magyar SS-alakulatokhoz, semmiféle vonatkozásban sem.
c) A magyar honvédelmi miniszter sem adhat ki semmiféle rendelkezést közvetlenül a magyar SS-alakulatok vagy azok egyes személyei számára, mert nincsenek neki semmiféle vonatkozásban alárendelve. Ha tehát – személyi vonatkozásban – a miniszternek valami óhaja van, akkor forduljon előbb az SS-főparancsnoksághoz, és annál juttassa óhaját kifejezésre. Ezt hozzam a honvédelmi miniszterünk tudomására.
Megtudtam még, hogy a magyar SS a háború tartamára a német haderő alkotórésze, és mint ilyennek, Hitler Adolfra esküt kellett tennie. Ezek a kötelezettségek nem voltak bent a jelentkezési felhívásban, és biztos vagyok felőle, hogy ezek ismeretében sokkal kevesebben jelentkeztek volna önként az SS-be való belépésre. Arról is tudomást szereztem, hogy a magyar SS-alakulatok felügyelői helyét Ruszkay Jenő altábornagy55 óhajtotta betölteni, aki e célból ki is jött Németországba. Emiatt később bizonyos huzavona támadt. Honvédelmi miniszterünk Ruszkay Jenőt magánembernek minősítette Németországban, aki sem Szálasytól, sem a minisztertől semmiféle megbízatást nem kapott. Ezért Magyarországra való visszatérésre és Szálasynál való jelentkezésre utasították őt. Ezt viszont Ruszkay Jenő nem hajtotta végre, mondván, hogy ő német felhívásra a magyar vezetők tudtával és hozzájárulásával jött ki Németországba. Végeredményben azonban Ruszkayt nem nevezték ki a németek a magyar SS-csapatok felügyelőjévé, vagy ha igen, ezt nem közölték a magyar SS-alakulatokkal.
55 Ruszkay Jenő (Budapest, 1887.01.01. – Budapest, 1946.06.22.) altábornagy. Szélsőjobboldali kapcsolatai és tevékenysége miatt 1940 májusában nyugállományba helyezik. Politikai szerepvállalása miatt rendfokozatáról lemond. A Szálasi-kormány 1944. november 6-án címzetes vezérezredessé lépteti elő. Németországba ment, de ténylegesen már nem jutott sem katonai, sem politikai szerephez. 1945. február 1-től SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS. Az amerikai katonai hatóságok kiszolgáltatták Magyarországnak. A népbíróság halálra ítélte.
3. A magyar csapatok ellátása Németországban.
Több, e tárgyú értekezlet után az alábbi helyzet rögzítődött és maradt érvényben:
a) Honvéd személyek részére a pénzilletményeket saját hatáskörben (magyar hadbiztosság és gazdasági hivatal) fizetjük, magyar kiszabatban, de német márkában. E célból a német nemzeti banknál számlát nyitottunk. Ahol a német kiszabat több mint a magyar, ott átvesszük a német kiszabatot. A honvéd személy csak a rendfokozata szerinti német zsoldnak megfelelő összeget kapja kézhez, a többit a családja részére fizetik ki, avagy javára elkönyvelik (esetleg bankba fizetik).
b) Szállást a csapatok és a honvéd személyek részére a német katonai hatóság, a családtagok részére pedig a polgári közigazgatási vonal és a párt erre hivatott szervei bocsátanak rendelkezésre. Hasonlóképpen történik az élelmezés is, honvéd személyek részére természetben, német felvételező helyeken, családtagok a hatósági élelmiszerjegyek alapján, saját költségen.
c) Ruházat magyar készletekből. Utánpótlás is magyar, az anyaországból áthozott anyagból. Csak ha ez elfogy, akkor ad a német központi vezetés a saját, lehetőleg tábori barna színű anyagából, melyen azonban magyar felségjelek viselendők. A Németországba kihozott összes ruházati cikk felett való rendelkezést a honvédelmi miniszter magának tartotta fenn. Egy alkalommal engedett át „anyagi meghatalmazottjának” egy 2000 rendből álló kontingenst szétosztásra. E téren nagyon szomorúak voltak a kilátásaink, mert az újoncezredek jelentékeny része rongyokban jött ki. Különösen a lábbeli volt siralmas és embertelen állapotban. Ezzel szemben egész vonat- és hajórakományok útba indítását jelezték hazulról, melyek részben kész ruházatot, részben ilyen nyersanyagot és a feldolgozáshoz szükséges cikkeket tartalmaztak. Ezek a rakományok azután az otthoni kapkodás, könnyelműség, nemtörődömség, valamint német erőszakoskodás következtében először szőrén-szálán eltűntek és csak hosszas keresgélés, hajsza árán kerültek ismét elő Németország különböző pontjain, de már csak részben. Nagyon kevés jutott belőlük a magyar alakulatoknak, jóllehet voltak olyanok is, amelyek már mezítláb és teljesen lerongyolódottan jártak. Eme készletek egy részét a németek használták fel saját katonai és polgári céljaikra, jelentékeny része pedig az előnyomuló, megszálló hatalmak zsákmánya lett.
d) Egyéb anyag ugyancsak rengeteg sok jött Magyarországról. Ezek sorsát a magyar felelős szervek nem kísérték figyelemmel, azaz az anyagszállítmányokkal nem küldtek kísérő személyzetet. Ennek az lett a következménye, hogy a szállítmányokat a német vasutak összevissza tologatták, arra, amerre üres, befogadóképes állomásaik voltak, ahol az anyag azután hetekig, sőt hónapokig vesztegelt valami kitérővágányon, vagy pedig lerakták valahova az isten szabad ege alá, avagy beraktározták, esetleg fel is használták, csak éppen a magyarokat nem értesítették az anyag hollétéről. Így ment veszendőbe vagon-, sőt vonattételekben dohánynemű, üzemanyag, élelmiszer, felszerelési és hadianyag, élő állat, értékes gépek, gépjárművek stb.
Eme anyag utólagos felkutatására és részbeni megmentésére jött ki december végén Bor Jenő altábornagy56, és megalakította anyagi törzsét, mely részben közvetlenül a honvédelmi miniszternek, részben nekem volt alárendelve. Vajmi kevés volt azonban az az anyag, ami még megfogható és magyar célokra felhasználható volt.
56 Bor Jenő (Hajdúszoboszló, 1895.09.08. – Brookmont, Washington D.C., 1979.11.30.) altábornagy. 1944. október 1-től a HM anyagi meghatalmazottja Németországban. 1945. július 30-án levelet intézett a honvédelmi miniszterhez, kérve a szükséges diplomáciai lépések megtételét hazatérése érdekében. Ez nem vezetett eredményre. Az angol hadifogságból történt elbocsátása után az USA-ba emigrált.
4. Polgári lakosság kitelepítése Németországba.
Még karácsony előtt Berlinbe érkezett Vajna Gábor belügyminiszter57 és vele együtt Magyarossy Sándor vezérezredes, kitelepítési kormánybiztos. Részükre Berger német SS-Obergruppenführer értekezletet hívott egybe Grunewaldba, a Douglas Str. 7. alatt lévő hivatalos helyiségébe. Az értekezleten magyar részről jelen volt Mecsér András berlini magyar követ58 is, és meghívást kaptam én is. Ekkor szereztem tudomást arról, hogy a két kormány közt megállapodás jött létre nagyobb arányú kitelepítés lebonyolítására a már kiürített és a még esetleg kiürítésre kerülő magyar területek közigazgatási, katonai szerveinek és polgári lakosságának befogadására.
57 Vajna Gábor (Kézdivásárhely, 1891.11.15. – Budapest, 1946.03.12.) A Nyilaskeresztes Párt egyik vezetője, Szálasi Ferenc bizalmas híve, a nyilas kormány belügyminisztere. A népbíróság halálra ítélte.
58 Mecsér András (Vác, 1883.02.26. – ?) katonatiszt, szélsőjobboldali politikus. 1919 szeptemberétől a Nemzeti Hadsereg katonai megbízottja Berlinben. Gömbös Gyula köréhez tartozik. Miután kilépett a hadsereg kötelékéből, gazdászati tanulmányokat folytat. 1934-től az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke. 1931-től kormánypárti képviselő. 1933-ban ő készíti elő Gömbös Gyula látogatását Hitlernél. 1939-ben a nyilas pártok közös jelöltje a választásokon. Később Szálasi Ferenc pártjához csatlakozott. A nyilas hatalomátvétel után berlini magyar követ.
Ennek értelmében a katonák és közfunkcionáriusok kötelesek családtagjaikat magukkal hozni. A csapatok és hivatalok letelepítését, illetve elhelyezését az illető német szakminisztériumok és szervek irányítják, és helyet is ők jelölnek ki számukra. A polgári lakosság letelepítése az alábbi 4 „Gau”-ba59 történik: a Felső-Duna vidéke Linz székhellyel, Bayreuth, hasonló nevű székhellyel, Szászország Drezda székhellyel és Alsó-Szilézia Breslau székhellyel. Cseh- és Morvaország nem jöhet tekintetbe sem csapatok, sem polgári lakosok elhelyezésére. A felsorolt Gau-k területén igyekeznek a magyar lakosságot zárt tömegekben elhelyezni, magyar közigazgatással, magyar orvosi, egyházi és iskolai berendezésekkel. A magyar tiszti és tisztviselői családokat igyekeznek abban a helyiségben elhelyezni, ahol a családfők szolgálatot teljesítenek. A tiszthelyettesi és ennek megfelelő hivatalnoki családoknak csak azt ígérhetik, hogy ama katonai körlet területén biztosítanak részükre szállást, amely körletben a családfő szolgál. Így is jobban járnak a magyar családok, mint a németek saját hazájukban. A legénységi és ehhez hasonló hozzátartozók pedig az említett négy Gau területén nyernek a magyar polgári családokkal együtt elhelyezést.
59 Jelentéstartalma a történelem folyamán változott. A nemzetiszocialista Németországban területi közigazgatási egység, amelynek élén a központi kormányzat megbízottja, a Gauleiter állott.
Mindezeket Bergen Obergruppenführer – mint előzetes megbeszélése eredményét – úgyszólván kihirdette az értekezleten, amihez különösebb hozzászólni valója sem a belügyminiszternek, sem Magyarossy vezérezredesnek nem volt. A belügyminiszter csupán azt kérte, hogy a vasúti szállítmányokat sürgősen engedjék át a német határon, mert előfordult, hogy azok a nyílt pályán torlódva és a forgalmat lezárva, ott napokig vesztegeltek. Tisztázták továbbá, hogy a magyar családok magukkal hozott magántulajdonából a németek nem fognak semmit sem elvenni. Élelmet be kell vallani, mert addig, amíg a magukkal hozottból futja, a németek nem tudnak német készletből is ellátást biztosítani.
Ez az értekezlet vetette meg az alapját a magyar családok ezrei hajléktalanná tételének. A magyar kormány – erre a német ígéretre alapozva és bízva a német fegyverek győzelmében – otthona elhagyására kényszerített ezreket. A német kormány később – a bombázások és a hadi helyzet következtében –, ha akarta volna, akkor sem tudta volna beváltani az elhelyezésre tett ígéretét. De nem is nagyon törekedett azt beváltani, legalábbis mindenütt veszekedésekkel járt a magyar családok elhelyezése. Így váltak földönfutókká, hajléktalanokká a magyar kormány rövidlátó intézkedései folytán, főleg a középosztály családjainak ezrei, akiknek pedig Magyarországon rendes otthonuk és kis vagyonkájuk volt.
5. Az egyetemi hallgatók kérdése.
Ugyancsak karácsony előtt értesültem egy német katonai vonalon összehozott értekezleten arról, hogy közös megállapodás alapján körülbelül 2500 magyar egyetemi hallgató települt át Németországba tanulmányaik befejezése végett. Ezek olyan szakokat tanulnak, melyekre a honvédségnek is közvetlen szüksége van, tehát leendő orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek, kultúr-, építész- és gépészmérnökök. Az áthozott egyetemi hallgatóknak már annyira előrehaladottaknak kell lenni tanulmányaikban, hogy – rövidített félévekkel – 1945 decemberével teljesen befejezhessék az egyetemet, és mint okleveles szakemberek, a magyar közélet- és honvédség rendelkezésére állhassanak. Tanulmányaik alatt katonai századokba alakulnak és párhuzamosan katonai kiképzésben is részesítendők. Itt kapcsolódtam bele én az ügyükbe, mert katonai szempontból fegyelmileg és a kiképzés ellenőrzése tekintetében nekem voltak alárendelve. Megtudtam itt azt is, hogy egyetemi vonalon dr. Csilléry András egyetemi tanár60, kormánybiztos alá tartoznak, aki azonban ezen az értekezleten nem volt jelen. Ez az értekezlet azt a határozatot óhajtotta hozni, hogy a magyar egyetemi hallgatók szakítsák félbe azonnal tanulmányaikat, mert a német egyetemi ifjúság sem folytathat tanulmányokat most, hanem fegyverrel a kezében harcol. Csak a súlyosan sebesültek vagy azok, akik az ellenség előtt különösen kitüntették magukat, tanulhatnak tovább. Igazságtalan volna, ha ép, egészséges magyar ifjak, kiknek nagy része még katona sem volt, kibújnának a hadviselés kötelezettsége alól. Ennek a javaslatnak a legharcosabb előadója Lindmaier főhadnagy, a magyar ügyekkel foglalkozó Hübsch vezérkari őrnagy segédtisztje volt. Ő képviselte ezen az értekezleten a német vezérkart, oly erélyesen, hogy beszéd közben kipirult arccal még az előtte fekvő iratcsomót is paskolta a kezével.
60 Csilléry András, dr. (Budapest, 1883.10.20. – Drummonville, Kanada, 1964.09. ?) egyetemi tanár, szélsőjobboldali politikus. A nyilas hatalomátvétel után kormánybiztosként a Németországba kitelepített egyetemi hallgatók ügyét képviselte.
Ha nem lépek fel én is megfelelő eréllyel, akkor az értekezlet elfogadja Lindmaier főhadnagy javaslatát. Sikerült azonban az ügyet továbbgurítani és egy másik értekezletet kieszközölni, hogy időközben dr. Csilléry Andrással érintkezésbe lépve, vele a közös teendőket megbeszéljük.
Bár ez a kérdés a német összeomlásig állandóan forrott és állandóan szálka volt a németek szemében, mégis katonai vonalon nekem sikerült csak az AHA vezetőjénél, Jüttner Obergruppenführernél oly végérvényes döntést hozatni, mely szerint ezek az egyetemi hallgatók befejezhetik tanulmányaikat. Nagy részük – az utolsó és utolsó előtti félévesek – le is doktorált. A fiatalabbak tanulmányait a német összeomlás utáni hadifogság akasztotta meg. Érdekes és megmagyarázhatatlan volt előttem az az irigység, mellyel a németek ezt a kérdést kezelték. Állandóan és azonnal be akarták vetni ezeket az egyetemi hallgatókat, holott egy szál puskát sem tudtak a kezükbe adni, mert már elegendő puskája sem volt akkor a németnek. Katonaruhát sem tudott adni nekik. Szegény diákok saját polgári ruhájuk rongyaiban húzták ki a telet, mert a magyar katonai ruhaanyaghoz – ígéreteim és minden törekvésem ellenére – a fentebbi 3. fejezetben ismertetett anyagi helyzet folytán lehetetlen volt hozzájutni.
Ilyen váratlanul felmerült problémákkal kellett megküzdeni másodmagammal. Pedig mindegyikről adhattak volna hazulról előzetes tájékoztatást és szakembereket a lebonyolításhoz, mint ahogy kértem is ilyeneket, de nem kaptam, sőt még választ sem kaptam hosszú időn át jelentéseimre és kérelmeimre. Otthon, ebben az időben – érezhetően – mindenki a saját személye és családja istápolásával volt elfoglalva, és a közügyek számára elérhetetlen volt.
