HELYSÉGNÉVTÁR

Teljes szövegű keresés

283HELYSÉGNÉVTÁR
az e könyvben tárgyalt hadműveletekben érintett helységekről és elfoglalásuk időpontjáról
A magyar ábécé szerinti jegyzékben dőlt betűvel olvasható a magyar–német, álló betűvel a szovjet–román birtokbavétel dátuma. A lista egyben a Bibliográfiában szereplő Gyalay-lexikon alapján az egyes helységek névváltozatainak azonosítására is szolgál, s szerepel benne néhány, a magyar csapatok által vívott és e könyvben tárgyalt harccselekményekkel nem érintett helység is (ez utóbbiaknál értelemszerűen hiányzik az elfoglalási dátum, helyettük csillag áll). A Helységnévtár második felében a helységnevek román–magyar azonosítása található.
A helyesírás a korabeli szabályokat követi, így olvasható például a magyar helységnevek között Tihucza és nem Tihuca, illetve a román változatokban ezért szerepel példának okáért az î betű az 1992-ben bevezetett szabály szerinti â betű helyett. A könyv főszövegében – eltérően az 1997-es kiadástól – az egyes helységek román névváltozata nem szerepel, az azonosításra e helységnévtár szolgál. A nem Erdélyben fekvő helységek idegen névváltozata mellett feltüntettük a történeti tartományt is, amelyben fekszenek.
Szögletes zárójelben az ismert temetkezési adatok találhatók, a szerzők, Bús János és Szabó Péter hozzájárulásával átvéve a Béke poraikra... II. című, a Bibliográfiában szereplő kötetből. Első helyen az adott település közigazgatási területén elesett és ismeretlen helyen eltemetett, a másodikon a községben eltemetett magyar katonák száma található.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem