Kulturális tevékenység
Kulturális tevékenység
Az uszmányi táborban
A láger mintegy 5 kilométerre az Uszmány folyó partján terült el. Korábban pravoszláv kolostor volt, ezt alakították át fogolytáborrá.
A munkavégzés a tisztek számára nem volt kötelező, csak önkéntes alapon dolgozhattak. Közülük sokan részt vettek a tábor kulturális életének megszervezésében és irányításában. Veszely Károly zászlós, tanító szervezte meg a kultúrcsoportot. Tagjai között volt: Ormándi Vendel százados operaénekes, Frank György rendőr főhadnagy magyarnóta-énekes, Gazsó János hadnagy operetténekes, Gáspár Sándor zászlós sláger- és magyarnóta-énekes.
A prózai csoportból kiemelkedett Galamb György zászlós színművész, Balla Ferenc zászlós tisztviselő. A zenekar tagjai: Antal József zászlós, Héczei Nándor zászlós zongorista, Solt Pál vezérkari százados gitáros, Pintér Béla zászlós építész, mandolinos. Az énekkart Nádasdy Alfonz bencés tanár, tábori lelkész vezette. A csoporthoz tartozott Báró Gyula grafikus, festőművész és az elmaradhatatlan mindenes, gróf Bolza Károly zászlós.
Életünk szebbé tételére rendszeresen előadásokat tartottunk. Ebben az orosz parancsnokság – hangszerek beszerzésével is – segítséget nyújtott, így lehetővé vált az énekesek zenei kísérete. A kottahiányt az emlékezetből való papírra rögzítés pótolta. Ez képezte a hangszerelés alapját.
A prózai verses darabok is emlékezetből születtek a foglyok összmunkájának köszönhetően.
Az volt a célunk , hogy néhány órára elfelejtessük a fogság szorító érzését, az állandó hazavágyódást. Tevékenységünk kiemelkedő része volt a versmondó verseny megrendezése. Ezen Balla Ferenc zászlós elszavalta Petőfi Az őrült című versét, amellyel első díjat nyert. A második helyezett, a nagy sikerrel szerepelt Galamb György az Apostolok című Petőfi-versből mondott részletet.
87Az énekesek többek között előadták Petőfi megzenésített verseit, Katona Bánk bán című tragédiájából a bordalt és a Hazám, hazám... kezdetű áriát. Uszmány város színtársulata is fellépett nálunk a láger orosz alkalmazottai és hozzátartozói szórakoztatására. Orosz nyelvű próza, színdarab, jelenet, énekszám szerepelt műsoron. E rendezvényen énekkarunk is jeleskedett magyar nótákkal. Ennek oly nagy sikere volt a helybeliek körében, hogy az orosz színigazgató leíratta a dallamot és a szöveget, társulatának betaníttatta, és a legközelebbi szerepléskor előadatta óriási tetszéssel.
A barakkokba is eljártunk zenélni és énekelni. Május 1. éjszakáján szerenádot adtunk, elénekeltük a Szeretnék május éjszakáján... kezdetű dalt, amit az ébredő foglyok könnyes szemmel hallgattak, emlékezve az otthoni szabad május orgonaillatos szerenádjaira.
Vásárhelyi József – Vác
HH 1993/5.
Szellemi torna
A táborban a magyarságnak kialakult egy olyan magja, amelyik nemcsak a saját, de a többi magyar túléléséért is mindent megtett. Ehhez a múzsák is segítséget adtak. A mostoha körülményeken túl sokat ártott egyeseknek a levelezés. A kapott és a hazaküldött vöröskeresztes lapokra érkezett válaszokban egyesek megírták a valót, hogy a feleség összeállt valakivel, a családot románok, szlovákok kizsuppolták, most vasúti vagonban élnek ezen meg ezen az állomáson... Az ilyen és hasonló hírek letaglózták társainkat. Szótlanok, magukba zárkózottak lettek, nem egy bedilizett.
Így került sor a Koszorú és a Receptkönyv összeállítására. Mik voltak ezek? A Koszorúba azok az irodalmi munkák kerültek, amelyeket a bíráló bizottság arra alkalmasnak talált. Két munkámat elfogadták. Az egyik a magyar sportról szólt. Sajátkezűleg írhattam a könyvbe, ami szintén kitüntetés volt. Így írtam be két Petőfi-verset is. A Receptkönyv különböző ételféleségek elkészítési módját tartalmazta.
Mi volt a két könyv szerepe? Az elcsigázott, legyengült hadifoglyok munkába menetelése szinte a végtelenségig tartott, míg valaki a Receptkönyvre gondolva elkezdett főzni. Némán, lélegzet-visszafojtva hallgattuk a csodás szavakat: hurka, kolbász, rántotta, halászlé, csirkepörkölt... Ezek igézetében észre sem vettük a hosszú menetidőt. A pszichológiai hatás tehát jó és egyértelmű volt.
Az irodalmi munkássággal kapcsolatos a színdarabok forgatókönyvének megírása. Színházunk bohózatokat, operetteket adott elő. Ezek összeállításában Somlai János postás-műszerész jeleskedett Kónya Zoltán orvostanhallgató közreműködésével.
Juhari István – Budapest
HH 1994/5.
Magyar tábori stúdió az angoloknál
Vaska ezredesünk már az érkezés másnapján megbízta Kovács Miklós páncélos zászlóst, szervezzen szórakoztató és kulturális stúdiós csoportot. Farkas Ivor javaslatára a zászlós dr. Bakó Károly híradó őrvezetőt és engem bízott meg azzal, hogy tegyünk javaslatot az erre alkalmas személyekre.
Azonnal megkezdődött a szervezés. A kilenc volt gadelandi műszerész pedig a 66. számú barakk egyik végében megkezdte a „stúdió” kialakítását. Létrehozták a következőket: erősítő- és bemondóhelyiség, vezető tiszti szoba, egy nagyobb terem három mikrofonnal. Az erősítőből a 26 barakkban elhelyezett hangszórókhoz vezettek a kábelek. Két nap múlva megalakult a stúdió vezetősége. Hamarosan összeállt a szereplők csapata is. A stúdióvezető zászlós mellé titkárnak az angolul is jól beszélő Farkas Ivor, műszaki vezetőként Farkas András került. A 16 tagú férfikórus, a 8 tagú cigányzenekar, két újságszerkesztő, két színész, egy rendező, két rajzoló, egy karvezető zenetanár, valamint alkalmanként néhány, szerepet vállaló énekes, muzsikus vendégszereplő egészítette ki. A többséget pedagógus végzettségűek alkották.
Már az alakulás napján elkezdtük a megnyitó műsorának összeállítását és a próbákat. 1945. szeptember 29-én, szombaton délután 5 órakor a 26 barakk hangszórójában megszólalt a stúdió szünetjele: Kossuth Lajos azt üzente..., majd a bemondófülke mikrofonjába Farkas Ivor bejelentette:
– A magyar Tudósító Csoport Tábori Stúdiójának megnyitó műsora következik.
Szatmári Lajos – Nagykovácsi
HH 1994/3.
Bibliaórák az angol lágerben
Úgy alakult, hogy a Neumünster környéki 7 településen fogságba esett magyar alakulatok háromezernyi legénysége számára nem jutott egyetlen tábori lelkész sem. Ezért a Klein-Kummerfeld községbe telepedett gyalogos zászlóalj karpaszományos szakaszának protestáns tagjai – Nagy Samu marosvásárhelyi tisztviselő kezdeményezésére – bibliaórákat, majd vasárnapi istentiszteleteket indítottak. Ezt a szolgálatot később a szomszédos táborokra is kiterjesztették.
A faluban a gyalogos Hutwagner (Huba) László, volt tatabányai újságíró a zászlóalj és a falu lakossága számára három ízben műsoros szabadtéri előadást rendezett. Ezeken már fellépett egy 12 tagú kamarakórus is. A dalok kottáit a légvédelmis Tóth Károly sárospataki zenetanártól kaptuk Husberg-Moorból. A husbergi híradók kitűnő rádiójukon 881945 augusztusa elejétől már tudták fogni a budapesti rádió műsorát is. Kérésemre Bakó Károlyék a fontosabb híreket több példányban legépelték, s ezeket én kerékpáron, motoron, néha alkalmi autón eljuttattam a többi táborba is.
Ezek voltak az első Tábori Híradók. Következő lépésként az egykori páncélos zászlóalj műszaki emberei – Farkas András szakaszvezető és Farkas Ivor budapesti egyetemi hallgató vezetésével – a rádión fogható állomások műsorát erősítők és kábelek segítségével a legénységi szállásokra is eljuttatták, sőt, mikrofonok bekapcsolásával saját műsort is közvetítettek.
Szatmári Lajos – Nagykovácsi
HH 1994/3.
Stúdióműsor
Első stúdióműsorunkat 1946. március 9-én, szombaton este adtuk le, amit másnap is folytattunk. Búcsú a téltől című zenés, irodalmi programmal, istentisztelettel és ünnepi műsorral megemlékeztünk március 15-éről is.
Újból működésbe hoztuk a stúdiót: június 21-től szeptember 10-ig némi vigasztalást nyújtott a már minden idegszálukkal hazavágyók számára. Az első napokban a hozzánk került május 15-16-i magyar lapokból olvastunk be részleteket, és Lieszkovszki László bajtársunk zongorakíséret mellett magyar nótákat énekelt. Pár nappal később magam is felléptem magyar népdalokkal. Június végétől már egyfelvonásos darabokat is műsorra tűztünk. Az Életfogytiglan, az Esküvő előtt és a Sakk című jelenetek szövegét Tökei Károly, a nyíregyházi bokortanyák tanítója emlékezetből írta le. Az öt, egymást követő napon részt vevő mintegy kétezer főnyi közönség nagy tetszéssel fogadta produkciónkat.
Úgy látszott, békésebb hangulat alakult ki a táborban, az angolok is enyhülést mutattak irántunk, mert július 5-én labdarúgó-mérkőzésre hívták ki a tábor csapatát. A foglyok nyertek 10:0-ra.
Szatmári Lajos – Nagykovácsi
HH 1994/5.
Epizód a focsani táborból
A törzstiszteket és a tiszteket különválasztották a legénységtől. A tábornokokat egy elkerített részben őrizték. Ők kiszolgáló személyzetet is kaptak az étel felszolgálására, takarításra, beágyazásra stb. Egy idő után repülőgéppel Moszkvába szállították a tábornoki kart. Velük ment a hozzánk tartozó Billniczer altábornagy úr is.
Az egyik napon művészeket, zenészeket, énekeseket, prózai előadókat kezdtek toborozni. A klubhelyiség hamarosan megtelt művészjelöltekkel. A színházi rendező válogatott közülük, és döntötte el, ki lehet a kultúrcsoport tagja. Főleg tanítókból álló társaság jött össze. Köztük volt Kövecses Béla operaénekes is. Először a zenekart állították össze. Itt találkoztam Cseh Sándor tanító kollégámmal, aki szintén a jászberényi tanítóképzőben végzett, de továbbszolgáló tiszt lett. A tábor elhagyásakor a zenekar a Rákóczi-indulót játszotta.
Vásárhelyi József – Vác
HH 1994/4.
Zene, színház
A zenekar 7-8 főből állt. Bártfai volt a vezetőjük, aki a hazatérés után az Országház étteremben, majd sok éven át külföldön játszott. A karban az egy románon kívül a többiek magyar cigányok voltak. Nem tudom, kik és hogyan készítették a hegedűket, a cimbalmot, egyedül a dobra emlékszem. A kivonulás előtt kihirdettük, hogy dupla vacsorát kap egy hétig az, aki behoz a táborba egy kutyát. Négyet-ötöt is hoztak, hiszen az éhség igen nagy úr volt. Kik végezték a nyúzást, a cserzést, nem tudom, azt viszont igen, hogy hamarosan dobja is volt a zenekarnak. A zenészek munkára nem jártak, esetleg a táboron kívül végeztek alkalmi munkát. Reggel kivonuláskor, este munka után az e célra emelt pódiumon kellett játszaniuk. A színház megalakulásával módosult munkarendjük. Ők is szerepet kaptak a darabokban.
A színházi élet tulajdonképpen Kovács Mihály bohócmutatványaival kezdődött. Miska az első, a civil magyar csoporttal érkezett. A Városligetben gyűjtötték be. Tudományát igyekezett a fogságban is kamatoztatni. Kezdetben nagy sikerrel. Nem vonult ki munkára. Szünnapokon, munka után lépett fel egyre csökkenő érdeklődés mellett.
A tábor mellett kultúrfelelősként egy idősebb szovjet őrnagy is működött, aki a hadifoglyokkal igen megértő volt.
A színpadot a 400 személyes ebédlőben állítottuk fel. Itt alakítottuk ki a süllyesztett zenekari helyet. Különösen az operettekben, de a többi darabban is sok dalbetét, sláger, tánc szerepelt. Egy-egy darabot szombaton és vasárnap adtunk elő, 700-800 fő jelenlétében, telt házzal. A slágeréneklésben Kónya Zoltán, Somlai Pál, Angyal István, a magyar dalok tolmácsolásában Bermula Mihály jeleskedett. A női szerepeket a fiatalabb korosztály játszotta. Nagy sikere volt Fekete Jánosnak Cinka Panna szerepében.
Később felvetődött a nehezebb műfajok színpadra vitele. Kettővel magam rukkoltam elő. A témákat a magyar történelemből vettem. Nagy vihart kavart a Pro Libertate című, Rákóczi Ferencet és a kuruc-labanc világot megelevenítő darabom, sok fülbemászó kurucnótával, tábori táncokkal, amely később Moszkvába került. A legsikeresebb előadása lett színházunknak... Nagy Péter olyan plakátokat gyártott, amelyek ma is megállnák a helyüket.
Juhari István – Budapest
HH 1994/7.
89Vidámságok
A Hadifogoly Híradóban megjelent visszaemlékezések többségében nagyon szomorú, bár igaz történeteket olvashattunk. Jómagam úgy döntöttem, hogy néhány vidámabb történetet vetek papírra.
Ivanovóban, az Ivtorf Masban mintegy háromszáz magyar és ugyanannyi német élt együtt. Az unalmas napokat enyhíteni próbálták – próbáltuk – különféle rendezvényekkel: koncertekkel, nótaestekkel, bűvészmutatványokkal és más műsorokkal. Valahonnan kerültek gitárok, tangóharmonikák, míg dobot és cintányért Böőr Karcsi készített. Olyan zenekarunk volt, hogy az orosz tisztek és feleségek is beültek a zenénket meghallgatni.
Lőte Feri kolozsvári társunk gyönyörűen énekelte a magyar nótákat, Gulyás Gazsi kíséretével fergeteges sikert arattak. Egy dal még most is könnyeket csal a szemembe, így kezdődött: „Valahol, túl a kéklő hegyeken/Szól a kolomp, a nyáj hazavonul...” És a refrénje: „Megyünk-e még, jutunk-e még haza?”... Meg kell említenem két budafoki fiút, Gáfrik Gyulát és Helényi Jánost. Jó hangú, vidám emberek voltak – remélem, élnek még valahol. Amikor előadások voltak, mindig kiagyaltak valamit, feledtetni a szomorú valóságot. Nyújtón és korláton idétlenkedtek, Helényi női ruhába öltözött, így táncoltak Gáfrikkal, miközben a kócparóka leesett kopasz fejéről.
Igazi bűvész is került a németek között. Elkápráztatott bennünket. Legemlékezesebb mutatványa a „cigarettás” volt. Szép, fényes papírcilinderben elegáns mozdulatokkal rágyújtott, egy-két szippantás után eldobta a cigarettát a cilinderbe, egy lendület a levegőbe, és újabb cigarettába szippantott... A siker óriási volt. Ennek folytatása is volt. Másnap reggel a szolgálatos katona a proverkán megkereste a sorokban a bűvész németet, és azt mondta neki: – Daj papirosz! (Adj cigarettát!)... Szegény német csak hüledezett, mondta, hogy nincs neki. A katona – akit magunk között Krumplicsősznek hívtunk – nem hitte el, kiabálni kezdett: – Bezzeg tegnap volt, egyet szívtál belőle, és eldobáltad. Most meg nem adsz egyet nekem?... Végül a németek parancsnoka magyarázta meg neki, hogy az egész csak szemfényvesztés volt.
Mindezek után szomorú szívvel gondolok azokra a bajtársakra, akik Ivanovóban hajtották fejüket végső nyugalomra – közöttük Kovács Lajos bácsi Kolozsvárról, Rókai Vilmos ugyancsak Kolozsvárról, Patai Ferkó Simontornyáról. A két kolozsvárit a lágerben felravatalozták, és a garázs előterében egész éjjel és nappal felváltva álltunk koporsójuk mellett égő gyertyákkal. Patai Ferenc kórházban halt meg.
Kereskényi Gyula – Mátraderecske
VHBSZ gyűjtemény 450/1997.
Hegedűkészítő is volt közöttünk
A második évtől rendszeresen írhattunk haza. Én egy év alatt 10 lapot küldtem. Az első válaszon első osztályos kisfiam írása volt. Nagy vallási ünnepeken egy katolikus tábori lelkész tartotta bennünk a lelket.
Néha még viccelődtünk is. „Ismered a kegyszernótát?...” „Nem ismerem...”„Hát minden elmúlik egyszer!...” „Ne lógasd az orrod! Tégy úgy, mint az a túrista, aki hegynek felfelé röhög, mert milyen könnyű lesz lefelé jönni...”
Egyik tiszt társunknak megengedték, hogy Szverdlovszkból hozott eszközökkel és anyagból hegedűket készítsen. A hegedülni tudók – mint cigányzenészek – azokon játszottak az étteremben. Összegyűjtött keresetünkből más hangszereket is beszereztünk.
Hidi Gyula – Budapest
HH 1994/6.
