Kálváriám

Teljes szövegű keresés

Kálváriám
Hernádnémetiben sokan éltünk német vagy németes nevűek (Schmidt, Fuchs stb.). 1945. január 23-án kora délelőtt két karszalagos nemzetőr azzal keresett meg, hogy várnak a községházán az anyakönyvi adatok pótlására. (Egy héttel előbb egyik este apámat – aki tanító volt – vitte el egy orosz katona azzal, hogy az új iskolaév beindításáról akar vele beszélni. Többé nem láttuk.)
Anyám elkísért, de őt hazaküldték. Engem ott tartottak: a református iskolába vittek át, ahová a többieket is begyűjtötték. Majd délután elindultunk a nagy hóban, kemény fagyban, lovas orosz kísérettel a nyolc kilométerre levő Tiszalucra. Ide gyűjtötték össze a környékbelieket. Egy hét múlva, január végén, kemény hidegben Szerencsre gyalogoltunk. Itt voltunk egy hétig élelmezés nélkül, csak azt ettük, amit otthonról hoztunk. Tisztálkodási lehetőség nem volt, eltetvesedtünk. Szökni nem próbáltunk, mert elhittük, amit hazudoztak, hogy hamarosan megyünk haza. Február elején raktak bennünket vagonba. Ploestiben át kellett cipelnünk a kályhát, a vizeshordót és a még megmaradt élelmet a széles nyomtávú vagonokba.
Szerelvényünk Dnyetropetrovszktól mintegy 100 kilométerre, egy bányatelepnél ért célba. Gyalog mentünk fegyveresek kíséretében a 3-4 kilométerre lévő lágerbe, ahol 12 egyemeletes épületben helyeztek el bennünket. Utána megfürdettek és fertőtlenítettek.
Odaérkezésünkkor a lágerben főleg Erdélyből elhurcolt sváb, szász nőket, férfiakat találtunk. Ők voltak beosztva tolmácsnak, műhely- és konyhai munkára. Rajtuk kívül voltak ott még – nem sokan – németek, szlovákok, ruszinok, lengyelek. A láger létszáma háromezer fő körül lehetett.
Stalter Sándor – Szuhogy
HH 1995/4.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem