A Balck-seregcsoport 1945. január közepén

Teljes szövegű keresés

87A Balck-seregcsoport 1945. január közepén
A sors kegyetlen fintoraként éppen az a német 6. hadsereg készülődött a Budapesten bekerített és csaknem mindenükből kifogyott német-magyar csapatok újabb felmentési kísérletére, amely annak a hadseregnek a hadrendi számát örökölte, amelyik pontosan két esztendővel ezelőtt hasonlóan katasztrofális helyzetben várta a véget a Volga parti Sztálingrád romjai között.
A Balck-seregcsoport (Armeegruppe Balck) 1944. december 24-én jött létre, amikor a német 6. hadsereg élén parancsnokváltás történt és ezért a Fretter-Pico-seregcsoportot átnevezték. Állományába 1945 januárjában a német 6. hadseregen kívül a magyar 3. hadsereg tartozott. Nevét a német 6. hadsereg parancsnokáról, Hermann Balck páncélos tábornokról nyerte.
A vezetésből kikapcsolt magyar 3. hadsereg hadrendjét a II. honvéd hadtest (20., 25. gyaloghadosztály), valamint rövid időszakokra a német III. páncéloshadtest alkotta. A Balck-seregcsoportba tartozó többi magyar seregtest közül a 23. tartalék- és az 1. huszárhadosztály a magyar VIII. hadtest, illetve a német I. lovashadtest; a „Szent László” hadosztály a német LVII. páncéloshadtest; a 10. gyalog-, a 12. tartalék- és az 1. honvéd páncéloshadosztály pedig a IX. SS-hegyihadtest kötelékében vett részt a budapesti csatában.65
65 Lexikon 34-35. o.
A seregcsoport parancsnoka, Hermann Balck Danzig-Langfuhr-ban született 1893. december 7-én. Katonai pályafutását 1913-ban a gyalogságnál kezdte, 1921-től a lovasságnál szolgált, majd a páncélosoknál. 1942. április 1-től vezérőrnagy lett, 1943. január 1-től altábornagy, november 1-től a páncéloscsapat tábornoka. A második világháborúban előbb az OKH-nál szolgált, de már 1939. októberben az 1. lövészezred, 1940 decemberében a 3. páncélosezred, 1941 májusában a 2. páncélosdandár parancsnoka. 1941. júliusban az OKH hadfelszerelési és póthadsereg főnökségére osztják be, november 1-ével az OKH-nál ő volt a gyorscsapatok tábornoka. 1942. május 16-tól a 11. páncéloshadosztályt vezette, 1943. április 3-június 10. között a „Grossdeutschland” páncélgránátos-hadosztály megbízott parancsnoka, 1943. november 12-től a XXXX. páncéloshadtest, e hó 15-től a XXXXVIII. páncéloshadtest kinevezett parancsnoka volt. 1944. augusztus 5-től a 4. páncéloshadsereg, szeptember 21-től a „G” Hadseregcsoport élén állt. 1944. december 23-ával került Magyarországra Fretter-Pico tábornok helyére a 6. hadsereg, illetve a Balck-seregcsoport élére. 1944. augusztus 31-től a gyémántokkal ékesített Lovagkereszt birtokosa volt.66
66 Bradley, Dermot – Hildebrand, Karl-Friedrich – Rövekamp, Markus: Die Generale des Heeres 1921-1945. (Osnabrück, 1993.; a továbbiakban: Die Generale des Heeres) Band 1 176-178. o.
88A német 6. hadsereg hadtestei és azok seregtestei alapján gyakorlatilag páncéloshadseregnek tekinthető. 1945. január 18-án a keleti fronton bevetett 20 német páncéloshadosztály közül 10 hadosztály a Balck-seregcsoport állományában harcolt, a jelentős számú önálló páncélosalakulatról nem is beszélve.67
67 Vö. Stoves 1994 i.m., illetve a Panzertruppe vonatkozó részeit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem