VÉGSŐ SZÁMVETÉS
229VÉGSŐ SZÁMVETÉS
Könyvünkben többször is felvázoltuk a szövetségesek hadászati céljait, amelyek meghatározták az egyes légi hadműveletek feladatait, időtartamát és a bevetett erőket. Felvetődik a kérdés, hogy az egy évig tartó hadműveletek során, az ország rendszeres bombázásával elérték-e a szövetségesek a kitűzött hadászati céljaikat? Úgy véljük, ez sokkal bonyolultabb kérdés annál, semhogy igennel, vagy nemmel lehessen rá válaszolni. Idézzük fel az 1943 végén, 1944 elején meghatározott célkitűzéseket. Tömören összefoglalva.
– szétzúzni és megbénítani az ország vasúti közlekedését, és megakadályozni a Dunán a kőolajszállítást;
– megsemmisíteni a magyar repülőgép- és kőolajipart;
– pánikot idézni elő, megtörni az ország lakosságának morális erejét, és rákényszeríteni a kormányzatot a háborúból való kiválásra, és a németekkel való szembefordulásra.
Összevetve e célokat a könyvben leírt tényekkel, adatokkal, megkérdőjelezhető a légi hadműveletek teljes eredményessége. Ismét bebizonyosodott az a hadtudományi tétel, hogy egy háborút nem egyetlen haderőnem, hanem a haderőnemek, és ezen belül a fegyvernemek céltudatosan összehangolt és hatékony együttműködésével lehet csak megnyerni. Egyetlen országot – még a közepesen fejlett Magyarországot – sem lehet „kibombázni a háborúból”.
Pontosabb képet csak akkor kapunk, ha az egyes hadászati célok érdekében kifejtett erőfeszítéseket tételesen összehasonlítjuk az elért eredményekkel.
A szövetséges légierő a legnagyobb erőkifejtést a magyarországi vasúti közlekedés tartós megbénítására fordította. Ezzel kettős célt kívántak elérni. Mindenekelőtt megakadályozni a romániai nyersolaj eljuttatását egyrészt a magyarországi és szlovákiai, másrészt a nagy feldolgozási kapacitású Bécs környéki finomítókba, továbbá gátolni a feldolgozott üzemanyag szállítását a harcoló hadseregcsoportokhoz. A RAF éjszakai aknatelepítései a Dunán szintén ezt a célt szolgálták.
A másik fő feladat volt a Magyarországon keresztül történő csapat- és utánpótlás-szállítások folyamatos bénításával hadászati segítséget nyújtani a Vörös Hadsereg 1944. tavaszi és nyári támadó hadműveleteinek a szovjet–német arcvonal déli, Ukrajna–Románia–Kárpátok arcvonalán.
A magyarországi vasutak fejlettségük, magas technikai szintjük, kiépítettségük (sűrűségük) miatt nélkülözhetetlenül fontos szerepet játszottak Németország és Délkelet-Európa között.
Leszögezhető, hogy nem volt az országnak egyetlen olyan jelentősebb vasúti rendező pályaudvara, csomópontja, amelyet 1944. április 3-a és 1945. április eleje között a szövetséges vagy a szovjet légierők legalább egyszer ne bombáztak volna. A közlekedés fontosságát húzza alá az a tény is, hogy az elmúlt években néhány amerikai szakíró elhibázottnak minősítette a szövetséges légierők részére Magyarországon meghatározott hadászati célokat. Azt állítják, hogy ha a szövetséges légierők e célra fordított teljes erejét a közép-európai vasúti forgalmat jelentősen befolyásoló magyar vasúti átmenő rendszer megsemmisítésére fordítja, sokkal jelentősebb eredményeket tudott volna elérni. A történelem azonban nem a „mi lett volna, ha…” tudománya, hanem a tényeké. Ezek viszont azt bizonyítják, hogy bár a ledobott bombák nagyjából 50%-a vasúti közlekedési célokra hullott, és a RAF 205. BG hosszú hónapokon keresztül nagyon hatékonyan bénította aknáival a Dunán a hajóforgalmat, egyik célt sem sikerült teljes mértékben elérniük. Az ország közlekedési hálózatát sem a pályaudvarok, sem a vasúti hidak bombázásával nem sikerült sehol tartósan megbénítani. Az ország viszonylag sűrű és jó karban lévő vasúti hálózata lehetővé tette, hogy a legfontosabb katonai és gazdasági szállítmányokat kerülő vonalakon, kisebb-nagyobb késésekkel, de célba tudják juttatni. Ennek bizonyítására egyetlen mutatót emelünk ki, a Dunát–Tiszát átívelő vasúti s közúti hidak helyzetét.
230Duna-hidak
|
Tisza-hidak
| |||||
|---|---|---|---|---|---|---|
Pozsony:
|
vasúti
|  
|
Királyháza:
|
vasúti híd
| 
| |
közúti
|
|
Nagyszőlős:
|
vasúti híd
|
| ||
Medve:
|
közúti
|
|
Tiszaújlak:
|
közúti híd
|
| |
Komárom:
|
vasúti
|
|
Tivadar:
|
közúti híd
|
| |
közúti
|
|
Vásárosnamény:
|
közúti híd
|
| ||
Garam-híd:
|
vasúti
|
|
Csap:
|
vasúti híd
|
| |
Ipoly-híd:
|
vasúti
|
|
Dombrád:
|
közúti híd
|
| |
Párkány/Esztergom:
|
közúti
|
|
Rakamaz:
|
közúti híd
|
| |
Újpesti
|
vasúti
(1944. VII. 27. sérült 1944. IX. 18. egy ív leszakadt) | 
|
Tokaj:
|
közúti híd
vasúti híd |
| |
Budapest:
|
Margit híd
|
|
Tiszapolgár:
|
közúti híd
|
| |
Lánchíd
|
|
Tiszafüred:
|
közúti híd
|
| ||
Erzsébet híd
|
|
Kisköre:
|
közúti-vasúti
|
| ||
Ferenc József híd
|
|
Szajol/Szolnok:
|
vasúti híd
|
| ||
Horthy Miklós híd
|
|
(1944 IX. 5. 1 ív)
| ||||
Déli összekötő vasúti híd
|
|
Szolnok:
|
közúti híd
|
| ||
Dunaföldvár:
|
vasúti-közúti
|
|
Tiszaug:
|
közúti híd
|
| |
Baja:
|
vasúti-közúti
|
|
Csongrád:
|
vasúti híd
|
| |
(1944. IX. 21. 2 ív leszakadt
1944. X 3 ív leszakadt) |
közúti híd
|
| ||||
Algyő:
|
vasúti híd
|
| ||||
közúti híd
|
| |||||
Gombos:
|
vasúti híd (hadi)
|
|
Szeged
|
közúti híd
|
| |
újvidék:
|
vasúti híd
|
|
vasúti híd
|
| ||
közúti híd (41. IV. robbantva) 43-ban helyreállítva, majd x
|
(44. IX. 5. 4 ív)
| |||||
Magyarkanizsa:
|
közúti híd
|
?
| ||||
Zenta:
|
közúti híd
|
?
| ||||
vasúti híd
|
?
| |||||
Jugoszláv területen
| ||||||
Zimony:
|
vasúti híd
|
|
Törökbecse:
|
közúti híd
|
?
| |
közúti híd
|
?
|
Titel:
|
közúti híd
|
?
| ||
Belgrád:
|
közúti-vasúti híd
|
|
vasúti híd
|
?
| ||
Jelmagyarázat:
= robbantva a visszavonuláskor
= bombázták, eredmény nélkül
= megsérült, néhány nap alatt helyreállítva
= bombatalálattal rombolva, kiesett
? = nincs megbízható adatunk.
A felsorolásból első pillantásra szembeötlik, hogy összesen három – az Újpesti északi vasúti összekötő, a Szajoli vasúti és szegedi vasúti hidat sikerült a rengeteg erőfeszítés ellenére telitalálatokkal véglegesen kikapcsolni a vasúti forgalomból, de ezt is csak röviddel a felrobbantásuk előtt.
A többi híd átlagban 2–14 napra, a pályaudvarok pedig 1–3 napra estek csak ki a közlekedésből, a szükségszerű helyreállítás befejezéséig.
Bár áttételesen, de e megállapítás helyességét bizonyítja Vas Zoltán 1944. október 17-én Szegedről Rákosi Mátyásnak, Moszkvába írott levele:… „talán az az egyetlen szerencse, hogy a vasutak nem nagyon szenvedtek. Ezek helyreállítása napok kérdése. Egy-két napon belül például Szegedről vasúton lehet majd utazni akár Moszkvába…”869 Mindezt azután írta, hogy több közepes erejű szőnyegbombázás érte a pályaudvart, és az újszegedi vasúti híd megsemmisült.
869 Vas Zoltán levelei. História. 1988. 5. szám. 26. old.
A második fő cél a magyar nyersolaj-feldolgozó ipar teljes megsemmisítése volt.
A Budapesten (Csepel-sziget északi részén, valamint a Soroksári úton) lévő öt nyersolajfinomító üzemből egyedül a Fantó égett ki teljesen, és ment tönkre. Ennek egyik oka a már leírtak mellett gazdaságosság szempontjából talán kedvező, de a légoltalmi követelményeket tekintve teljesen elhibázott telepítése volt. A Ferencvárosi rendező pályaudvar közvetlen tőszomszédságában épült üzem akkor is kapott rendszeresen 231bombatalálatokat – a nagy szórás miatt – amikor csak a pályaudvar volt a kijelölt célpont.
A többi fővárosi–csepeli finomító a Shell, Standard Oil, Steaua és a BP bár súlyos károkat szenvedtek, mégis 1944. szeptember végéig termeltek – csökkentett, 50%-os, illetve kisebb teljesítménnyel – majd ezt követően a nyersolajat Pozsonyba irányították át.
Szőny, Almásfüzitő, Zalaegerszeg, Lispét a károk ellenére üzemelt. A német – és ezen belül a magyar–szlovák – üzemanyag-termelés mélypontja 1944 szeptemberében volt. Ezt követően lassú ütemben egyre emelkedett a feldolgozás. 1944 decemberére már elérte az 1944 elejei egyharmadát (Vö.: 1944. IX. hó = 6%!) és ebben jelentős szerep jutott a magyarországi nyersolajnak. A megmaradt magyar működő finomítókapacitás ellátta a Heeresgruppe Süd (Dél-hadseregcsoport) és a magyar honvédség teljes (természetesen szigorúan korlátozott) szükségletét, és jelentős mennyiségű üzemanyagot (gáz, dízelolaj stb.) juttatott a Wehrmacht központi ellátására is. A magyarországi (Lispe, Bázakerettye) nyersolaj és feldolgozók (Szőny, Almásfüzitő jelentős szerepet kaptak Hitler elgondolásaiban, jelentősen befolyásolták hadászati terveit. Példa erre a 6. SS páncéloshadsereg átcsoportosítása és harcba vetése a Balaton észak – Duna között 1945. január–március között.870
870 Birkenfeld, Wolfgang: Der Synthetische Treibstoff 1933–1945. Göttingen, 1964. 196–260. old. Ezen kívül: Albert Speer jelentése Hitlernek 1945. január 19-én M. 1299/45. g. Rs./40 számmal.
A magyar hadiipar alapanyagát szállító vas- és acélműveket – Csepel W.M.-et leszámítva, amelyről nincs részletes adatunk – nem érte támadás. Diósgyőr, Ózd, Rimamurány gyakorlatilag zavartalanul termelt. A vas- és acéltermelés csak 1944 júliusától esett jelentősen vissza. Ennek oka elsősorban a nyersanyag-, mindenekelőtt ötvözethiány volt. Ez pedig a szállítás elapadására vezethető vissza. A bombázások miatt folyamatosan szűkülő áteresztőképességű vasútnak elsősorban a csapat- és utánpótlás-szállításokat kell teljesítenie.
Az 1944. április végére teljes kapacitására felfutó korszerű magyar repülőgépgyártást az 1944. áprilisi bombatámadások súlyos helyzetbe hozták. A gyors mentés, helyreállítás, átszervezés miatt a termelés azonban nem akadt meg, csak jelentősen visszaesett. A havi 50–50 db-ra tervezett gyártás 15–16-ra csökken.
Az eredeti gyártási tervek szerint 1944 áprilisától a három gyár havi 50–50 (1944-ben 450–450) Me–109-est és Me–210-es, valamint havi 10–12 Ju–52-es szállítógépet (1944-ben 90–135-öt) gyártott volna.
A bombázások miatti átszervezés, szét- és föld alá telepítés miatt ez egyharmadára csökkent. A termelés 1944 őszén bár lassan, de ismét kezdett felfutni. A termelést véglegesen a Vörös Hadsereg támadó hadműveletei állították le. A repülőmotor-gyártás helyzete is hasonló volt.871
871 M. Kir. Honvédség fegyverzete. Kézirat, 1988. Szerk.: Sárhidai Gyula.
A termelés alakulása:
Típus/gyár
|
1942
|
1943
|
1944
|
Összesen
| |||
Me–109 G–4, G–6, G–14
| |||||||
MWG, Győr,
|
1
|
93
|
272+12
|
378
|
}
|
539
| |
Dunai Rt. -Kőbánya
|
–
|
–
|
161
|
161
| |||
Me–210 Ca–1
Dunai Rt. |
1
|
53
|
218
|
272
| |||
Ju–52/3 m
PIRT |
–
|
6
|
28–30
|
34–36
| |||
DB–605 A, B, D
DB–603 A |
} motor
|
10
|
499
|
699*
* 106 db elpusztult az 1944. IV. 3. és 13-i bombázásban.
|
1820
| ||
W. M Rt.
|
1052 biztosan + 100–110 lehetségesen legyártott motor (1944. november 15-ig)
| ||||||
Az 1944. április–júniusi bombázások, bár közepes károkat okoztak a magyar harckocsigyártás legfontosabb üzemeiben, Győri MWG-ben a fővárosi GANZ-ban és MÁVAG-ban, a termelést nem állították nehéz helyzet elé. Megjegyzendő, hogy a csepeli W. M.-gyárban folyó harckocsigyártás az első három hónapban semmilyen kárt nem szenvedett, a július 27-i szőnyegbombázás azonban szétzúzta a W. M. szerelőbázisát. Emiatt a „nehéz” Turán 222 db-os rendelésből csak 145 harckocsi készült el. Elmaradt a 43 M, Turán átfegyverzése 75 mm űrméretű hosszú csövű lövegre, mert Diósgyőr nem tudott löveget szállítani. 1944-re a Honvédelmi Minisztérium 90 db Zrínyi II. rohamtarackot, majd a sorozat befejezése után a Zrínyi I. rohamágyuk gyártását rendelte meg. Ez utóbbihoz azonban még nem volt kész a 75 mm-es harckocsiágyú. A 90+120 db harcjármű legyártása már átnyúlott volna 1945-re. Páncéllemezhiány miatt a W. M. 66 db rohamlöveg elkészítéséig jutott el. A július 27-i támadás megakasztotta a további gyártást. A félig kész rohamlövegeket a Ganz Villamossági Művekbe vitték, ahol 12 db-ot befejeztek (lehetséges, hogy még további 6 db-ot is). A Ganzban összeszereltek még 5–6 db Turán III-as harckocsit. A további gyártáshoz már nem volt alapanyag. A Csaba páncélgépkocsiból 152 (max 192)-t gyártottak összesen, majd acéllemezhiány miatt leálltak. A Tas prototípusa elpusztult, de 1944 augusztusában 232már úgy sem lett volna mód egy új típus sorozatgyártásának megindítására. A Toldi–I, –II, Turán–I és a Nimród gyártása pedig – a harckocsik elavulása miatt – befejeződött.872
872 Korbuly Pál–Sárhidai Gyula: A magyar páncéljárműgyártás története 1926–1944. Kézirat, 1983.
A harckocsigyártás sem a bombázások miatt állt le. Közvetlen oka: 1944. augusztus 23-át, a román kiugrást követően jelentősen visszaesik az acélszállítás. A teljes – és jelentősen beszűkült – löveggyártási kapacitást igénybe veszi a német Dél-hadseregcsoport, ezért Diósgyőr nem tud löveget szállítani, nincs szén, nincs ötvöző- és acélanyag. 1944 szeptemberétől feladják a nehézfegyvergyártást, és csak meglévő anyagokból félig kész harcjárműveket (Zrínyi–II, Turán–III, Csaba) fejezik be.
Az ágyúgyártás 1944 első félévében zavartalan volt. Diósgyőrött az 1944. szeptember 13-i bombatámadás jelentős kárai ellenére sem esett vissza nagymértékben a termelés. Csak augusztus végétől kezd – acél- és szénhiány miatt – fokozatosan csökkenni a teljesítmény. Mint jeleztük, a meglévő kapacitást a német Dél-hadseregcsoport foglalta le saját igényei kielégítésére, ennek keretében a légvédelmi ágyúgyártás mind Diósgyőrben, mind a MÁVAG-ban fokozódott. A gyalogsági lőfegyvereket gyártó FÉG július 2-án szinte teljesen megsemmisült. A sors iróniája, hogy pontatlan bombavetés miatt, mivel a Ferencvárosi rendező pályaudvar volt a bombatámadás kijelölt célja. A húszas években kidolgozott légoltalmi városépítési és ipartelepítési előírások figyelmen kívül hagyása itt is alaposan visszaütött. A FÉG pusztulása után a Danuviára és az árnyéküzemekre hárult szinte teljesen a lőfegyverszükséglet előállítása. Nagy nehézségek árán, de a minimális szükségletet így is ki tudták elégíteni.
Összegezve a magyar hadiipar helyzetét és veszteségeit, megállapítható, hogy a szövetségesek bombázásai bár rendkívül súlyos helyzetet teremtettek, de a hadiipar egyetlen jelentős ágazatában sem voltak képesek teljesen megakadályozni a termelést. A magyar hadiipari termelés csúcspontja 1943 őszén volt. 1944 tavaszán és nyarán a fokozatos visszaesés egyik – és nem perdöntő – oka kétségtelenül a bombázás volt, de ennek hatásait a könyvünkben is vázolt módokon – széttelepítés, föld alá helyezés, az állóképesség fokozása stb. – bizonyos mértékig sikerült csökkenteni. Sokkal jelentősebb mértékben gátolta azonban a termelést az, hogy a hadi helyzet alakulása, a Vörös Hadsereg 1944. évi támadásai miatt visszaesett a nyersanyagellátás. Nem volt vas, acél, szén és ötvözőanyag. 1944 augusztusától – a romániai területek, nyersanyaglelő helyek elvesztésétől – még a bombázások után megmaradt, helyreállított kapacitást sem tudták teljes mértékben kihasználni. Magyarország pedig miután Trianon után elvesztette nyersanyaglelő helyeit, nem tudta saját erejéből pótolni a nyersanyagokat, tartalékait pedig felélte.
A szövetséges légierő 1944. április 3. és szeptember vége között, hat hónapon keresztül intenzíven bombázta Magyarországot, majd október elejétől, szintén hat hónapon keresztül, az ipari termelés szempontjaiból másod- és a harmadrendű célpontok rombolására tért át. Sopron, Szombathely, Hatvan, Békéscsaba, Komárom, Érsekújvár, Léva stb. bár pályaudvaraik fontosak, iparilag – akkor még – jelentéktelen városok voltak. Véleményünk szerint a bombázások csökkenésének csak egyik oka volt, hogy – miként egy-két magyar szerző megjegyzi – a beérkező szovjet harcászati légierők veszik át „ezt a szerepkört teljes egészében”.873 Legalább ilyen mértékben nyomott a latban az a tény is, hogy a 15. AAF ellenőrzés nélkül minden jelentést kész ténynek fogott fel. Pozsony és Almásfüzitő, Szőny olajfinomítói bombázásainál már írtunk a téves hatásértékelésről. Hasonló tapasztalatokra jutottunk a légi győzelmek esetében is, ott is elfogadtak minden jelentést. Ebből adódott, hogy 1944 második felében már esetenként csodálkoztak az amerikaiak, honnan van a németeknek és magyaroknak (ezt is németeknek nézték többnyire, esetleg olaszoknak) ennyi vadászgépük, amikor számításaik szerint már lelőtték az összest. Valószínűleg – sohasem lesz már megállapítható és bizonyítható – a magyar (és német) álcázási intézkedések is félrevezethették az amerikai légi felderítést. Tény, hogy feltehetően téves helyzetértékelésekre jutva, gyakran idő előtt abbahagyták a célok bombázását és áttértek új célok rombolására. Ezzel időt és lehetőséget adtak a mentésre, helyreállításra és a termelés átcsoportosítására, átszervezésére. Ebből a szempontból nézve teljesen mindegy, hogy Londonban Arnold tábornok törzse tévedett, vagy Twining tábornok maga döntött rosszul. Gyakran változtatták a célokat az alábbiak szerint pl.:
873 M. Szabó Miklós: „A Magyar Királyi Honvéd Légierők a második világháborúban.” Budapest, 1987. Zrínyi, 259. old.
– 1944 IV–V. hó vasút-repülőgépipar;
– VI–VII. hó nyersolajipar-fegyver, harckocsigyártás;
– VIII. hó repülőterek, vasúti közlekedés;
– IX. hó vasúti közlekedés, hadiipar, az ország kibombázása;
– X–XI. hó közlekedés;
– 1945 I–III. hó vasúti közlekedés.
Természetesen ez az átlagot mutatja. Egyes egyedi eltérések véleményünk szerint nem borítják fel az átlagot. A célok gyakori változtatása jelentősen gyöngítette a bombatámadások hatékonyságát. Hasonló volt a helyzet Bulgária, Románia, sőt Németország egyes céljai bombázásánál is.874
874 Beszélgetés Borus József hadtörténésszel. A Magyar Rádió „Nekem Szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország” c. sorozat „Légiveszély Bácska, Baja…” című adása.
Nehéz összeállítani a végső veszteséglistát. A leírtak során rendszeresen visszatértünk az adatok bizonytalansági tényezőire, ezért teljesen hiteles számok közlésére még ma sem vállalkozhatunk minden területen. Az általunk ismert összes, az európai légi háborúkkal foglalkozó hadtörténeti mű hozzánk hasonlóan, nagyon sok bombázásról, csak megközelítő és sok esetben eltérő adattal szolgál. Első átfogó becslést Snyder Árpád, a Magyar Statisztikai Szemle 1946. évi 1–6. számában adott. Ő az ország háborús összveszteségét (Magyarország mai területére számolva) összesen mintegy 400 000 főre becsülte. Ebből 16 000 főre tette a bombázások áldozatainak számát.
233Snyder becslése szerint hazánk összvesztesége így alakult:
– Katonai veszteségek a Szovjetunió területén:
|
100 000 fő
|
– Bombázások nyomán meghaltak Budapesten:
|
6 500 fő
|
– Bombázások nyomán meghaltak vidéken
|
9 500 fő
|
– Katonai veszteségek az ország területén:
|
24 000 fő
|
– Az ország területén ejtett hadifoglyok közül meghaltak:
|
12 000 fő
|
– Budapest ostroma során meghalt polgári személyek:
|
28 000 fő
|
– A zsidóság polgári vesztesége:
|
220 000 fő
|
Összesen
|
400 000 fő
|
Az első összesítés óta eltelt negyvenkét év bebizonyította – elismerve Snyder Árpád törekvését az ország tényleges háborús veszteségeinek megállapítására–, hogy nagyon jelentősen alábecsülte az áldozatok számát, egyrészt, mert 1946-ra még nem fejeződtek be az európai népmozgások (hadifogság, menekülés, kitelepítés stb.), másrészt nem álltak rendelkezésre a környező országok adatai. A teljesség igénye nélkül néhányat csak felsorolunk a számok nagyságának éraékelésére:
– Ausztriában 1944 végén, 45 elején 1,6 millió külföldi tartózkodott, ezek jelentős része, ha nem többsége magyar volt;
– csak a mai Magyarország területéről mintegy 850–900 000 katona és civil volt hadifogságban. Figyelembe véve az ország 1944. január 1-jei területi és létszámadatait – úgy mintegy 1,3–1,4 millió katona és civil lehetett hadifogságban;
– a háborús események miatt az ország területéről elhurcoltak, elmenekült mintegy 1,5 millió ember (az 1946. évi statisztika ezt még 1 040 000 főre becsüli).
Összegezve a háborús mobilitás adatait 1938–1948 között a következő lehet a helyzet dr. Für Lajos szerint:
– Katonai és hadműveleti népességmozgatás
|
1 500 000 fő
|
– A zömmel nyugatra elvitt, elmenekült és elment népesség
|
1 500 000 fő
|
– A visszacsatolt területen való népességmozgatás (1938–1943, román magyar kiutasítások, csángók stb.)
|
600 000 fő
|
– Az elhurcolt zsidóság
|
700 000 fő
|
– A csehszlovák–magyar lakosság csereegyezmény „népessége”
|
200 000 fő
|
– Az újra elcsatolt területekről 1944–1948 között idemenekült magyarok
|
400 000 fő
|
– A kitelepíteti sváb lakosság (Beller Béla szerint) (231 000 fő)
|
190 000 fő
|
Összesen:
|
5 090 000 fő
|
Tehát a korabeli Magyarország minden harmadik lakosát valamilyen formában érintette a háború könyörtelen gépezete, kiűzte otthonából, földönfutóvá tette, vagy elvette életét, vagy az élet újrakezdésére kényszerítette.
Ez ma már nehezen fogható fel. A veszteség fő tételeit az alábbiakban lehet megvonni sok részadat összegzése és becslések alapján:
– a M. Kir. Honvédség vesztesége halottakban és elhunyt sebesültekben
|
min. 240 000 fő,
max: 260 000 fő |
– A magyarországi, nem zsidó vallású civil lakosság vesztesége halottakban, elhunyt sebesültekben és szövődményes mortalitás miatt
|
min. 300 000 fő,
max: 350 000 fő |
– hadifogságban elhunyt, eltűnt katonák
|
min. 55 000 fő,
max: 120 000 fő |
– hadifogságba utólag elhurcolt polgári lakosság, halott és eltűnt
|
min. 40 000 fő,
max: 80 000 fő |
– magyarországi zsidóság halott és eltűnt vesztesége
|
min. 550 000 fő,
max: 569 507 fő |
Összesen:
|
min. 1 185 000 fő,
max: 1 379 507 fő |
A M. Kit Honvédség zsidó munkaszolgálatosainak veszteségét J. R. Braham szerint a nem zsidó vallású lakosság összesített adata tartalmazza. A Magyarországi nem zsidó vallású civil lakosság vesztesége a honi terület karhatalmi erőinek fellépéseit, és az 1944–45-ben az újból elcsatolt területeken lezajlott megtorlások áldozatait is igyekszik tekintetbe venni. Az áldozatok pontos száma a mai adataink alapján nem határozható meg, valahol a két számadat között van.
Figyelembe kell venni még, hogy 1945-ben már 750–800 000 fő katona és polgári személy volt szovjet hadifogságban, internálásban, munkatáborban stb. és 550–600 000 fő katona és polgári személy volt amerikai, brit és francia hadifogságban. Ezek közül került ki 1945–1948 között mintegy 200–250 000 fő, aki nyugati emigrációba ment, életben volt, de az ország összveszteségét terheli. A háború utáni kitelepítések végső negatív mérlegével együtt, az összveszteség eléri az 1 400 000 főt.
A magyar zsidóság vonatkozásában dr. Für Lajos becslésétől jelentősen eltér J. Randolph Braham kutatásai szerinti adatsor:
1944. III. 19-ig az ország megszállásáig
– munkaszolgálatosként meghalt, vagy eltűnt
|
42 000 fő
|
– 1941–es deportált
|
20 000 fő
|
(Ukrajnában és Lengyelországban)
| |
– a bácskai tisztogatás során meghalt (Újvidék)
|
1600 fő
|
Összesen
|
63 600 fő
|
2341944. III. 20-án Magyarországon
|
762 007 fő élt
|
Ebből deportálva összesen
|
618 007 fő
|
Külföldre menekült
|
5 000 fő
|
A budapesti gettóba került
|
119 000 fő
|
Külföldi táborokból kiszabadult
|
20 000 fő
|
A deportálásból hazatért
|
116 500 fő
|
A veszteség 1944. III. 19-ig
|
63 600 fő
|
A deportálásban elpusztult
|
501 507 fő
|
Tehát a háború alatt összesen
|
564 507 fő
|
A hazatérés során, a gyengeségtől meghalt
|
5 000 fő
|
A magyar zsidóság összvesztesége tehát
|
570 107 fő
|
De idézzük tovább dr. Für Lajost „Mennyi hát a sok sírkereszt?” c. művéből: „A különböző számítások nagyon is egybehangzó véleménye szerint a trianoni Magyarország jeltelen tömegsírjaiban föltételezhetően 750 és 900 000 fő között lehetett a háborúhoz kapcsolható halottak, elesettek száma. Tegyük hozzá: az irtózatos veszteség nagyobbik hányada a férfi lakosságból került ki. A halottak több mint negyedét… a zsidóság adta, közel egyharmaduk a Don-kanyarban maradt. Mintegy 4–500 000 pedig a Kárpát-medence, tágabban Európa és Szibéria terein szétszóródva nyugszik.” De mindez csak a mai Magyarország területéről számított veszteség. Ha az 1944. évit nézzük – figyelembe véve, hogy Észak-Erdélyből és Kárpátaljáról került ki a deportált zsidóság nagyobb része – Magyarország háborús veszteségét mintegy 1,4 millióra lehet becsülni. Az első világháborúban minden ezer főre 36 halott jutott, a másodikban már az áldozatok száma 1 000 lelkenként 100-ra nőtt. Azaz a háború Magyarországot a szó valódi értelmében megtizedelte. Ha az áldozatok számát összevetjük az ország összlakosságának számával, akkor hazánk véráldozata közel azonos a Szovjetunióéval, Németországéval és Jugoszláviáéval, csupán Lengyelországé nagyobb.875
875 Für Lajos: Mennyi a sok sírkereszt. Püski, New York, 1987., illetve: Sára Sándor: Pergőtűzben. Budapest, 1988. appendixként benne foglaltatik Für Lajos tanulmánya.
– Braham, Randolph: A magyar Holocaust. Budapest, Gondolat, 1988.
– Szépfalusy István: Lássátok, halljátok egymást. Bern, 1980. 56–57. old.
– Szépfalusy István: Élet és Irodalom, 1983. 24. szám
– Korom Mihály: A magyar népi demokrácia első évei. Budapest, Valóság, 1984. 3. szám.
– Braham, Randolph: A magyar Holocaust. Budapest, Gondolat, 1988.
– Szépfalusy István: Lássátok, halljátok egymást. Bern, 1980. 56–57. old.
– Szépfalusy István: Élet és Irodalom, 1983. 24. szám
– Korom Mihály: A magyar népi demokrácia első évei. Budapest, Valóság, 1984. 3. szám.
Visszatérve a légitámadások veszteségeire, a mai országterületre vonatkoztatva Snyder 1946. évi összesített adatai megközelítően sem fogadhatók el pontosnak. Megjegyezzük, hogy minden összesített adat becsült, mert nagyon sok kisebb részadat hiányzik.
Ha ezeket a számokat összevetjük más európai országok – mindenekelőtt Németország és Olaszország városait ért bombatámadások veszteségadataival – feltehetően alacsonyak. Összehasonlításnak idézzük a Németország elleni légitámadások legjelentősebb adatait. A bombatámadásoknak:
– Hamburgban 55 000; – Berlinben 49 000; – Kölnben 20 000; – Pforzheimben 17 600; – Darmstadtban 12 130 ember esett áldozatul.876 Drezdában az azonosított halottak száma pl. 35 000 fő.877 Ugyanakkor van könyv (David Irving: Inferno Dresden), amelyik 12 020 000 főre teszi az áldozatok számát. Az eltérés oka az első adatban csak a drezdai honosságú halottak szerepelnek, mivel a háború után közvetlenül, 1945 nyara elején állították össze. Irving ugyanakkor megbecsülte – valószínűleg túlzóan – a városban lévő ismeretlen számú, de a jelentések szerint több százezerre is rúgható – keletről, a Vörös Hadsereg elől menekültek valószínű veszteségeit is. Itt is a kulcsszavak valószínű, lehetséges… stb.
876 Czesany, Maximilián. Nie wieder Krieg gegen Zivilbevölkerung. Graz, 1963. 195. old.
877 Czesany, Maximilian: I. m. 142. old.
Irving, David, Inferno Dresden.
Irving, David, Inferno Dresden.
A teljesség kedvéért néhány bombázott város vesztesége
A város megnevezése
|
A bombatámadások össz száma, a szovjet, román, majd német, magyar harcászati bevetések nélkül*
* Az összeállítás nagyrészt az USAAF adatai alapján készült.
|
A halottak száma
|
Budapest
|
37
|
6500***
*** Katonai veszteség nélkül.
|
Békéscsaba
|
1
|
85
|
Debrecen
|
9
|
2132** (Jelentős számú katona is volt)
** Nem teljes adat.
|
Győr
|
21
|
718
|
Hatvan
|
1
|
495
|
Kassa
|
1
|
32
|
Kolozsvár
|
1
|
457 (Ebből 97 katona)
|
Miskolc
|
4
|
206**
**
|
Nagyvárad
|
5
|
97**
** Nem teljes adat.
|
Nyíregyháza
|
1
|
80?
|
Pétfürdő
|
2
|
?
|
Sopron
|
6
|
2200 (?) (Ebből valószínűleg 1100 katona)**
** Nem teljes adat.
|
Szeged
|
9
|
146
|
Szolnok
|
13
|
486 (Ebből 3 magyar katona, 147 német katona)
|
Szombathely
|
16
|
423**
** Nem teljes adat.
|
Veszprém
|
3
|
?**
** Nem teljes adat.
|
Hasonló a helyzet Magyarországon is. Egyetlen példán keresztül kíséreljük meg felvázolni a számtalan lehetséges ellentmondást. Az 1944. április 3-i nappali és éjszakai bombatámadás áldozatainak száma 1073 halott és 526 sebesült. Ez hiteles adat. Nem derül ki azonban ebből, hogy hány fővárosi és hány vidéki lakos volt köztük. Ha az összeget fővárosinak vesszük, akkor Csepel, Pestszenterzsébet, Szigetszentmiklós anyakönyveit, jelentéseit átnézve, és ott is rögzítve a halál tényét, lehet, hogy kétszer számoljuk ugyanazt az áldozatot. Nem tudjuk továbbá, hogy hányan haltak meg később – néhány nap vagy hét múlva – a sebesültek közül… és így tovább. Az összegzés tehát egyáltalán nem egyszerű.
Hogyha matematikai, logikai módszerekkel közelítjük meg a kérdést, véleményünk szerint nagyobb Magyarországi veszteségadatokat kapunk. Az 1944 január 1-jei országterületen 6641 város és község volt. E terület 235összes bombázási adatát nem tudtuk összegezni, mert a második világháborút követő párizsi békeszerződés által meghatározott államhatárainkon kívül eső helységek közigazgatási irataihoz a határokon kívül maradva, csak részben – elsősorban Csehszlovákiában – lehetett hozzáférni.
Az 1946. évi statisztikai összesítés szerint Magyarország akkori (tehát megközelítően mai) területén 3122 város és község volt. Ezek közül 1024-et (32,8%-ot) ért angol, amerikai vagy szovjet bombázás, illetve légitámadás.878
878 Magyar Statisztikai Szemle, 1946. (1–6 sz. 9–30. old)
Részletesen:
|
847-et
|
82,7%-ot
|
1–5 ízben
|
85-öt
|
8,3%
|
6–10 ízben
| |
29-et
|
2,8%
|
11–15 ízben
| |
20-at
|
2,0%
|
16–20 ízben
| |
43-at
|
4,2%
|
20 vagy több ízben
| |
Összesen:
|
1024
|
100%
|
Ebben a felmérésben 3519 helység nem szerepelt, mivel az ország akkori (és mai) határain kívül estek. Könyvünkben – beleértve a mellékleteket is – csak 30-at szerepeltetünk. Az 1947. évi párizsi békeszerződés szerint Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, illetve Jugoszlávia területére került helységek közül azokat, amelyeknek bizonyos adatait fel tudtuk telni, ezek is többségükben jelentősebb városok voltak. A légi tevékenység intenzitását figyelembe véve azonban véleményünk szerint az összes város és község, mintegy 20 százalékát lehet a támadott, bombázott kategóriába sorolni. Ezek többsége Kárpátalján, Felvidéken és Délvidéken volt. Az észak-erdélyi légi tevékenység – az állandó átrepülések ellenére – jóval csekélyebb volt, és öt nagyobb város, Kolozsvár, Nagyvárad, Csíkszereda, Szatmárnémeti és Nagykároly körzetére, illetve a repülőterekre koncentrálódott. Tehát a mai határainkon kívüli helységek közül mintegy 700–710-et érhetett még légitámadás. Az ország akkori területére kivetítve összesen (beleszámítva, most már a mai Magyarország helységeit is) 1700–1734-et. Az ország területe 1944. január 1-jén 175 752 km2 volt. Lakossága: 1941. XII. 31-én 14,7 millió; 1942. XII. 31-én 14,84; 1943. XII. 31-én 14,98 millió fő. A mai ország területe 93 073 km2 csak 53%-a az 1944 évinek. A Csehszlovákiának, Romániának, Jugoszláviának visszajuttatott területeken (beleértve a Csehszlovákiától a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalját (Kárpát-Ukrajnát) is) a lakosság 33%-a – 4,98 millió fő, élt 1943. XII. 31-én.
Az 1946. évi statisztikai adatok szerint az országban – mai területére vonatkoztatva – a bombázások 16 000 halott és 25 000 sebesült veszteséget okoztak. A katonaorvosi statisztikák szerint a súlyos sebesültek 15%-a általában három éven belül meghalt. Másrészt az erdélyi, kárpátaljai területeken – mint kitértünk rá – a légoltalom jóval alacsonyabb szinten volt kiépítve, mint az ország nyugati és középső területein, ezért a halottak számát százalékosan lehet a vidéki összveszteséghez – 9 500 főhöz – viszonyítani. Ez arányosan 3 135 halott. Megjegyezzük, hogy e területeken 10 nagyobb és 10 kisebb várost bombáztak! Ezért kiindulva a Magyar Statisztikai Szemle 1946. I. 6. számaiban közölt – és véleményünk szerint jelentősen alábecsült adataiból –, amely tényt egyébként dr. Für Lajos is határozottan kiemel! – a bombázások közvetlen hatásai következtében életüket vesztettek száma: statisztikailag 19 135 fő, mintegy húszezer ember. Ebbe beleszámítható a külön nem ismert katonai veszteség is, így a hibahatárunk viszonylag kicsi. Vessük össze ezeket az adatokat a tengelyhatalmak országai – vagy az általuk megszállt országok hasonló –, tehát a szövetséges légierők bombatámadásai által okozott veszteségekkel:879
879 Czesany, Maximilian: Allierten Bombenterror. Der Luftkrieg gegen Europas Zivilbevölkerung. Druffel-Verlag Leoni am Starnberger See, 1986. A szerző – beszélgetéseinek során – elmondta, hogy eddig részletesen nem állította össze az Ausztriában 1944 végén–1945 elején tartózkodó több százezer magyar menekült veszteségadatait, de tudomása szerint ezrekre rúghat számuk.
– Németország területének összesített adatai
|
635 000 fő
|
(Ebből 39 000 fő külföldi menekült, fogoly stb.
| |
Feltehető, hogy jelentős számú magyar áldozat is van köztük.)
| |
– Ausztria; valószínűleg
|
40 000 fő
|
(Ebből 10 000 főre becsülik a menekültek, foglyok számát, valószínűleg 30–35%-uk magyar.
| |
– Franciaország
|
67 078–300 000 fő között becsülik
|
– Olaszország (nem szerepel értékelhető adat)
|
? (ismeretlen)
|
– Románia
|
9 301 fő
|
– Belgium*
* az 1940. és 1945. évi német bombázások áldozatait is beszámítva.
|
15 729 fő
|
– Hollandia*
* az 1940. és 1945. évi német bombázások áldozatait is beszámítva.
|
9 301 fő
|
A bombázások számát, erejét, és hatásfokát vizsgálva két következtetést feltétlenül le kell vonnunk.
Először: a magyarországi áldozatok száma a fentiek tükrében a közepes veszteségek közé tartozik. Tudjuk, hogy egy ember halála is mekkora tragédia, fájdalom és veszteség a hozzátartozóknak, akik e megállapítást talán cinikusnak fogják minősíteni. A száraz és érzelemmentes statisztikákat tekintetve azonban – pl. összevetve Ausztriával és figyelembe véve, hogy Ausztria területe, lélekszáma csak mintegy 50%-a volt az akkori Magyarországnak – feltűnően alacsony az áldozatok száma.
Másodszor: egyértelműen le kell szögeznünk a szövetséges légierők Magyarország városai, vasúti állomásai ellen tudatosan egyetlen terrortámadást sem hajtottak végre. Bármilyen fájdalmas is a veszteség, de tény, hogy minden esetben katonai célok bombázására kaptak az amerikai–angol pilóták határozott parancsot. Az áldozatok nagy száma esetenként a magyar állami-légoltalmi vezetés rovására (pl. 1944. április 3-án és 13-án) írható, mert elmulasztották az időbeni kitelepítést, néha a MÁV-éra, mert nem húzták ki az állomásokról a benntartózkodó vonatokat – volt amikor pedig a támadó pilóták félelmének, képzettségének, vagy személyes – és így ellenőrizhetetlen – rátermettségének volt köszönhető. Okmányokkal bizonyítható, hogy az USA Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága 1944. augusztusában megvitatta és határozottan elutasította Budapest politikai (tehát hídjainak, középületeinek) bombázását abból a célból, hogy erkölcsileg 236bomlasszák az országot és teljes adminisztrációs zűrzavart idézzenek elő.880
880 Karsai Elek: Elképzelések és tervek Magyarország bombázására 1944-ben. Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv. 16. sz. Kaposvár, 1985. 17. sz. okmány, 534. old.
A többi bombázott európai ország veszteségeihez viszonyítva aránylag csekélyebb áldozatszám elsősorban a magyar légoltalom hatékonyságának köszönhető. Erre a következtetésre kell jutnunk még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy hazánk egyetlen városát sem érte megtorló jellegű légitámadás; hogy a bombázások intenzitása alacsonyabb volt, mint a német városoké; hogy városaink beépítettségi foka, falusias, kertvárosias jellege csökkentette a zsúfoltságot, és a tűzveszélyt, hogy kevesebb gyújtóbombát használtak stb. Egyszóval, ha minden tényezőt figyelembe veszünk, akkor is egyértelmű tényként könyvelhetjük el, hogy a légoltalom a lehetőségeihez képest eredményesen használta fel a rendelkezésre álló időhaladékot, azt, hogy csak 1944 tavaszán kezdték meg az országot bombázni a szövetségesek. A hibák ellenére életképes óvóhelyrendszert építettek ki, és a védelem többi módszerét (a kitelepítés, a felkészítés stb.) is többnyire sikeresen alkalmazták. A légvédelem minőségileg és a légoltalom, mint szervezet, összességében megfelelt az elvárásoknak, és jelentősen sikerült csökkentenie a második világháború magyar áldozatainak számát. A bombázások kezdeti szakaszában, egészen 1944 szeptemberéig, a kor színvonalán szervezte, végezte a légvédelmet és a támadások után a mentést. Hatékonysága, széthullása az ország vezetésének széthullásával együtt csökkent, és a nyilas időszakban vált teljesen tehetetlenné. A főváros ostroma, illetve az ország területén folyó állóharcokban már semmilyen érdemi tevékenységet nem fejtett ki.
Befejezésül néhány mondatban ki kell térnünk a bombatámadások közvetett hatásainak áldozataira is. Tisztában vagyunk vele, hogy álláspontunk vitatható, véleményünk szerint azonban a közvetett áldozatok is a háború és a bombatámadások számlájára írhatók. Az állandó veszélyeztetettség tudata, a közhigiéniás viszonyok 1944–45. évi gyors megromlása az előző évekhez viszonyítva jelentősen megnövelte a szív- és idegi megbetegedésekben és a fertőző betegségekben elhalálozottak számát. Mivel csak a főváros főpolgármesterének, Kővágó Józsefnek az 1945–46. évi jelentése tér ki részletesen ezekre az adatokra, nem lehet az egész országra kiterjeszteni. Mégis jelölik a tendenciát, mivel egyrészt a főváros volt a legtöbbet és legerősebben bombázott helység, ugyanakkor itt volt legmagasabb szinten a közhigiénia és a közegészségügy.
E jelentés szerint 1944 áprilisa és szeptembere között (tehát az ostromot szándékosan figyelmen kívül hagyva):
– a szívbetegségben elhalálozottak száma havi átlagban 22%-kal,
– az idegi megbetegedések száma 11%-kal,
– az öngyilkosok száma közel 15%-kal nőtt.
Emelkedett a tífuszban, vérhasban és maláriában megbetegedettek száma. Közvetve az így elhalálozottak is a háború áldozatai közé számíthatók. Valószínűleg más, ennél rosszabb aránnyal kell vidéki városaink, falvaink esetében is számolni. Feltehetően az egészségügy hirtelen leromlása, az öngyilkosságok ugrásszerű megszaporodása nem egyedül a légitámadások számlájára írhatók. Valószínűleg a magyar holocaust, a magyar zsidóság tragédiája is erőteljesen hatott az öngyilkosságok, szív- és idegrendszeri megbetegedések növekedésére.881
881 Randolph L. Braham: A magyar Holocaust. Budapest, Gondolat, 1988.
Befejezésül nézzük meg, hogy hatottak a bombázások a lakosság erkölcsi állóképességére. Figyelembe véve, hogy a lakosság megtörése nem közvetlen, hanem csak közvetett célja volt a szövetségeseknek. Az ország erkölcsi ellenálló képességét véleményünk szerint nem a bombázások törték meg. Sőt, az első hónapokban – áprilistól júliusig – inkább haragot és ellenállást váltottak ki. Még a fordulópontot jelentő 1944. augusztus végén, szeptember elején sem elsősorban a bombázások, hanem a sikeres román kiugrás példája, és az ország hadszíntérré válása rázta meg a lakosságot. E hetekben azonban már a sorozatos bombázások is jelentős pszichikai megterhelést és nyomást jelentettek. Ne feledjük, 1944 nyarának végén már a határoknál dörögtek a fegyverek. A félreértések elkerülése végett leszögezzük, nem azt állítjuk, hogy az ország többsége még akkor is teljes mértékben elfogadta volna a kormányzat háborús politikáját, csupán azt: a bombázás önmagában nem volt elegendő ahhoz, hogy a lakosság többsége cselekvően szembeforduljon a háborúval. Ehhez drasztikusabb okra, arra volt szükség, hogy az ország területe 1944 szeptemberétől hadműveleti területté váljon.
