177. A HÉTRŐL
177. A HÉTRŐL
Nagyvásár és szüret. Ezek lettek volna a hét eseményei.
A nagyvásár eredménye néhány siránkozó reminiszcencia a régi jó időkből, s bizony-bizony a szüret eredménye se sokkal több.
A nagyvásárral majdnem úgy voltunk, mint a rátótiak. Ha a kisbíró oldalba vágta a nagyot, hasonló módon hivatkozhatott volna a „nagygyűlésre.”
Különösen sokat ártott a vásárnak, hogy a rendőrség előzetesen befogott vagy húsz zsebmetszőt. Emiatt a vásár nem volt elég népes. Hja, húsz ember nagy szó egy debreceni őszi nagyvásárban.
Beszélik, hogy a régi debreceni nagyvásárok vasárnapján a színházban aranyért sem lehetett volna egy helyet kapni. Megtelt teljesen jó vidékiekkel. Bezzeg üres volt az idén. Pedig premier volt, operett-premier.
Négyszer adták színészeink, roppant ambícióval s buzgalommal az új darabot. Mit se ért. Közönség, sajtó nem akceptálta, s nagyon jó ízléssel.
Szellemtelen a meséje, a muzsikája, s a jókedvű Sziklai kupléjával szólva, hogy e darab sikert érhessen:
„…Egyiptomban lehetetlen,
Még Egyiptomban is lehetetlen!”
Még Egyiptomban is lehetetlen!”
*
A színházban és színház körül van most az élet. Még a korzóközönség nagy része is a színház felé terelődött. Így szokott lenni minden szezon elején. Hódolva a szokásnak, az úgynevezett „színházi események”-ről is be muszáj számolnunk: Íme egy pár.
Komjáthy visszaesett a betegségébe. Ismét hízik. A társulat tagjai ellenben fogynak. Rossz nyelvek szerint mindig úgy van. Ha a direktor hízik, a társulat soványodik le.
Fáy Flóra például őszintén, de büszkén vallja be, hogy teljes kilenc kilót fogyott.
– Most már nem lehet több 80 kilónál – jegyezte meg egy udvariatlan zsurnaliszta.
Perényi Margit, az új szubrett-primadonna, hétfőn lép föl először színpadunkon. Akik látták már, azt állítják, hogy kedvence lesz a debreceni közönségnek. Óhajtanók, hogy úgy legyen.
Óvatosságból azonban figyelmeztetjük a jogakadémia dékánját. Nagyváradon olyan nagy volt a jogászok között a Perényi-láz, hogy minden napra esett egy párbaj. Preventív intézkedések látszanak szükségesnek.
Még egy színházi hírt. Szerdán választották meg a színészek küldötteiket a Színész Egyesületbe.
Ezeken a választásokon az győz, akit a nép: a karszemélyzet akar.
Rubos is kapott egy szavazatot.
Nagy volt a kíváncsiság, hogy kicsoda Rubosnak olyan nagy tisztelője, hogy – rá szavazzon.
Nem derült ki. Csak Rubos tudja, de őneki szerénysége tiltja a titkos tisztelőt és szavazót megnevezni.
Képviselőül különben Karacs Imrét választották meg nagy szótöbbséggel.
Egy tenorista, aki a kollégái között is népszerű: Egyiptomban lehetetlen. Nálunk ilyen is van.
*
A Varga Ottó országos szenzációt keltett ügyében szeretnők a debreceni főiskola tudós professzorának, Ferenczy Gyulának véleményét hallani. Szeretnők pedig főképpen azok, kiket sokszor lelkesített fel egy-egy hatalmas, bátor hangú, hazafiasságra gyújtó előadása.
Mit tarthat ő arról a gyalázatos botrányról, mely szintén egy korrajzi adat. Adat e kor históriájához, melyet a jövő Tacitusa fog megírni. Keserű, de fájdalmasan igaz szavakkal beszélt a Petőfi-emléktábla leleplezésén. Íme, ismét egy eset, mely az ő kritikáját igazolja. A teljes erkölcsi elzüllés – eddig jutottunk el a „nagy század” végén. Hogy lehessen gyógyulást remélni, mikor megmételyezik a fiatal szíveket, s galád bosszút forralnak az ellen, ki a katedrán szent lelkesedéssel iparkodik a szívekbe oltani a történelem nagy tanulságait, a hazafiság, erkölcs és igazság megváltó tanait.
Sötét, riasztó kép, de minden vonása igaz. Nemcsak legnagyobb szenzációja az elmúlt hétnek, de legnagyobb szomorúsága is…
Debreczen 1899. október 14.
E.
