22. SZÍNHÁZI PLETYKÁK

Teljes szövegű keresés

22. SZÍNHÁZI PLETYKÁK
Imre napján történt. Karacsnak hosszú próbája volt, s türelmetlenül várta a gratulálni akaró múzsasereg.
A Parti üzlete telve volt villásreggeliző színészekkel és színésznőkkel, kik nagyméretű pusztítást vittek végbe az enni- és innivalók nagy készletébe[n]. Fáy Flóra már megitta a szokásos kürasszóját, mikor Szabó Irma rémítő felfedezésre jutott: valaki megette a sajtját.
Sokan lettek volna hajlandók kárpótolni az érzékenyen sújtott művésznőt, mivel ő maga is kijelentette, hogy szeretni tudná, aki neki egy pohár vaniliást és egy kis sajtot rendelne, „de – folytatta egyéniségéhez illő, kedves naivsággal – az illető kötelezve lenne arra is, hogy árváimat, ha lesznek – gondozni fogja.”
*
Egy állandóan rossz viccekben utazó barátom lelkét terheli az alábbi vicc:
Hogy Fáy Flóra mennyire szereti becses énjét – amit különben ő maga is beismert –, mutatja az is, hogy Fáy-szappant használ és Flóra-gyertyát – éget.
*
Egyik művésznőnk zokon vette, hogy a bohém-estély meghívóján ő és kollégái „fráternők” címen szerepeltek. Meginterpellálta azért az estély egyik rendezőjét.
– Hát jól van. Lehet, hogy könnyelmű fráternők vagyunk, de minek avval eldicsekedni?
*
Szatyi bácsi bánatosan beszél az ő távozásáról.
– Nem mennék én el innen, de hát túlságosan gyengéd a debreceni közönség.
Általános megrökönyödés.
– Igen – folytatja teljes nyugalommal –, azt hiszik, hogy nekem terhemre esik a függöny elé menni, s ezért inkább nem tapsolnak, s körülbelül hasonló figyelemből virágot sem adnak.
Pedig én jó ember vagyok, s a virágot is szeretem – sóhajtja bánatosan és megadással Szatyi bácsi.
*
Ezeket a pletykákat pedig szenvedéllyel terjeszti, de értük felelősséget nem vállal.
Debreczeni Reggeli Ujság 1898. november 10.
Adieu Bandi

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages