24. ÉJJEL AZ ERDŐN

Teljes szövegű keresés

24. ÉJJEL AZ ERDŐN
Rákosi Jenőnek ez a mulatságos, népies színműnek keresztelt darabja került tegnap este előadásra. De mintha már a mi közönségünk is idegenkedne a népszínművektől, mintha a legsilányabb operett is jobban vonzana?!… Legalább ezt a feltevést támogatja az a körülmény, hogy a tegnapi sikerült előadást csekély közönség nézte végig. Pedig ennek a darabnak operettszerű alakjai és ötletei – még az utolsó esetben is – nagyobb vonzó erővel bírhattak volna. A darab szereplői – különben – ambícióval, ügyesen játszottak. Szathmáry mint Paczor, valósággal kabinetalakítást nyújtott, nyílt színen is aratott tapsokat. Kállay Lujza (Máli), Serfőzy (Boriska) ügyesen játszottak; szépen előadott énekszámaikat többször megújrázták. Sziklay originális pesti uracs volt; ügyes, aktuális kupléi igen tetszettek. A többi szereplők: Csügényi V., Fenyéri, Rubos, Tanay és Bartha sikerrel állották meg helyöket. Kállay Lujza különben a beteg Kaposi helyett játszott, s annál dicséretesebb, hogy játékán nem látszott a „beugrás”. A magyarnótákhoz azonban a zenekar kísérete jobb is lehetne…
Debreczeni Reggeli Ujság 1898. november 15.
Adieu

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem