276. HÉTRŐL HÉTRE
276. HÉTRŐL HÉTRE
„Azt mondják, hogy így ősszel olvad a lélek át az elmúlásba…” Nincs olyan fásult ember, aki ne érezné az ősz hangulatának fájdalmas-édes kínjait.
Nem szentimentális gyöngeség ez, hanem örök törvény. Azok az emberek tanúskodók mellette, kik ezer évek óta poétáknak hívatnak. Az ősz sejtelmei megihlették a pogány Tibullust is. Azóta hány szívet rezegtetett elégiára az ősz!…
Az őszi dalok poétáira lám én nem haragszom. Igazak ők szegények, ha bár oly gyatrák is. Az ősz nem tűr hazugságot. Az őszi poézis az őszinteség poézisa. Az őszi hangulat pedig sejtése az örök igazságnak…
*
E hamvazó évszak meggyóntat, de fel nem old. Reánk zúdítja minden vádját, de enyhülést csak az elmúlásban mutat.
Az én szememben nincs bűn, csak egy. Amit öntestünk ellen vétkezünk. Ez a bűn csupán, mert a test a lelkiismeret, érzékeny és vádoló. Vond el tőle az alvás üdvösségét, gerjeszd fel egész a kínig vágyait, fullaszd a gyönyörűségek mámorába: feljajdul a lelkiismeret, összeroggyan a csinos alkotmány, melyet remekműnek nevezett a vén Szókratész, akire hivatkozni restell már a mai ember, ha letette a maturát.
Három fiatal lelkiismeret jajong a lipótmezei őrültek házában. Így ősszel olvadt át lelkük az elmúlásba. Összeroggyant három csinos alkotmány. Elvesztette varázsát három fiatal női test… Megbolondult három kis színésznő.
Hallottam polgári erkölcsök és viszonyok közt élő emberektől, hogy nincs józan eszű a színpadi lények között.
Nem filozofálok hát, csak cáfolok – kissé triviális időválasztással [!] – polgári erkölcsök és viszonyok között élő embereket:
Hát hogy bolondulhattak meg, ha eddig sem volt eszük?
*
A színház… Este körül ott sétálgatnak nagyon sokan előtte. Úgy megnézik, úgy megtárgyalják.
– Mikor is nyílik meg?
– Vajon kész lesz akkorára?
– Azt mondják: nagyon kicsiny.
– Ma láttam Somogyi direktort.
– Csak október elején megnyílhatnék.
Nem tudom, hogy lesz, de a nagyváradi közönség lázasan várja a színház megnyitását.
Vajon nem azért, hogy akkorára megtisztul a Bazár-szoros, elhordják a színház körül felhalmozott törmeléket, s jobban lehet majd így esténként – sétálni?…
*
Csúnya fináléja van ennek a csonka hétnek. A Takács Zoltán esete.
Undorodom erről az emberről még gondolkozni is. Nem volt olyan gonosztevő, akit betegnek ne hittem volna. Ez az ember született gazember.
Eszembe jut híres bűnperének tárgyalása felháborítóan, undorítóan aljas részleteivel, s ha lehetne, ebből a szörnyetegből egy új vasálcást csinálnék.
Mert ez már nem megtévelyedett ember, hanem a vétkezésre ésszel bíró vadállat…
*
Falb azt jósolja, hogy egész szeptemberünk – november lesz…
Szabadság 1900. szeptember 8.
