303. HÉTRŐL HÉTRE
303. HÉTRŐL HÉTRE
Egyszerre, hírtelen köszöntött be a csúnya ősz. Testvére a másiknak, a derűsnek, mosolygónak.
Kinevetnének bizonnyal, ha szentimentális nótát zengenék. Elvégre is okos és rendezett viszonyú emberre mit tartozik az, ha süllyed a hőmérő. Semmi beteges ábrándozás, éretlenség. Itt a szezon, tessék berendezkedni!…
*
Az okos és rendezett viszonyú emberek berendezkednek. A telet mintha az Isten is arra teremtette volna, hogy az ember mulasson.
Ám nem éppen túlnyomó az okos és rendezett viszonyú emberek száma. Igen sok bárgyú és rendezetlen viszonyú ember is mer élni. Hogy aztán jön a tél: ezek igen félnek. A fa is drága, a szén is. A hidegnek pedig az a természete, hogy fagyaszt… Egyébként úgy olvassuk, hogy a nagyobb városok némelyikében lesznek már lómészárszékek… Csak a fűtésről gondoskodnának már…
*
Színházlázban van egész Nagyvárad. A megnyitás történetei még mindig aktuálisok. És az az érdekes, hogy a mi fejünk másnak fáj. Inkriminálnak, panaszkodnak a fővárosi és vidéki lapok.
Hibákat lelnek a mi ünnepünkben. Nem is lelnek, csak találnak.
Nem baj. Az ünnep szép volt. Emlékezetes. Kereshetik benne a diszharmóniát. Mi nem láttuk. Csak a hétköznapjaink ne csúfolják meg az ünnepet.
*
Megkezdődött Nagyváradon a szezon. Napirenden vannak az afférek. Egyik vidéki lapban olvassuk így.
Afférekről mi még nem tudunk. Egyelőre a kedvesebb afférek vannak napirenden: az ismerkedések.
A színtársulat már-már a népszerűség nyílt tengerére kezd evezni. Hogyne, mikor kedvencek is vannak már, P. Szép Olga körül már egyesült a régi tábor tömérdek újonccal. A gyors hódítás híve: Szohner Olga. S őt látták és imádják. Beavatottak szerint szerelmes lumpot tud csinálni a legambiciózusabb, legkomolyabb ifjú emberből is. Az öregebbekről nem is szólunk. Ők elvégre is azért öregek, hogy hamar lángra gyúljanak. Lányi Edit eredményes toborozást folytat. Ezek a bizonyos afférok…
Három napig bírták a város atyái. Három napig vitáztak a szegénységünk mián. Le is alkudták a közköltőt szerencsésen.
Bocsánat, egy özönvíz előtti anekdota jutott az eszünkbe. Azé a bizonyos emberé, aki a tehenét húsz fillérért kínálta. De csak kötelestül volt hajlandó eladni. A kötélért pedig nyolcvan forintot kért.
Mi is kötélnek álltunk – félünk. A közköltőheccből elég olcsón kilábaltunk, hanem a póthitel, az sokba fog kerülni.
Szabadság 1900. október 21.
