356. DEBRECENI SZÍNÉSZET

Teljes szövegű keresés

356. DEBRECENI SZÍNÉSZET
Minket, nagyváradiakat, nagyon érdekelhet a debreceni színészet sorsa folyása. Nemcsak Debrecen közelségeért, de a múlt nexusa s a debreceni színészetnek hatalmas, nagy múltja miatt is. Csodálatos, hogy ebben a nagy magyar városban az összes kultúrfaktorok között csak a színészet tudott nagyra nőni. Egy kis dekadencia után ma is Debrecen színházi élete a legérdekesebb minden vidéki városok között. Valósággal rabja a színháznak a debreceni közönség. Rab, de örömest rab. Ez a színházimádás öröklődik nemzedékről nemzedékre, s híveket gyűjtött már az elzárkózott, ős debreceni civisek közt is. Hogy pedig a színházimádók serege nagyot nőtt: a mostani debreceni színigazgató, Komjáthy János érdeme. Az az öt év, amit ő Debrecenben töltött, fénykora lesz a debreceni színészetnek.
Érdekes ember a debreceniek direktora. Talán csak Leszkay András hasonló hozzá a mi színigazgatóink közül. Egy ember, ki egész szívével adja oda magát a hivatásának. Lelkes, dolgos, áldozatkész. Öt év óta olyan színtársulatot tart, amilyen alig van a vidéken, s emellett nemegyszer tesz olyan kicsiséget, hogy egy darab kiállítására háromezer forintot költ. Alig is van Debrecenben népszerűbb ember, mint Komjáthy. Egypár epés ember megpróbálta „kikezdeni”. Nem sikerült. A színügyi bizottság egyhangú, lelkes bizalommal nyugtatta meg, a közönség pedig tüntetőleg jár a színházba. Debrecen legújabb színházi eseménye Réthy Laura vendégszereplése. Tegnap a Máriában lépett fel a művésznő, s mindenki konstatálta, hogy hangban a régi nagy, játékban tán a réginél is művészibb. Egész sereg újdonságra készül a debreceni színház. A Bölcsőt már a múlt héten előadták volna, ha K. Závodszky Teréz, a társulat kitűnősége, nagybeteg nem lett volna. Hófehérkét, Bródy szenzációs darabját is még e szezonban bemutatja a társulat. Általában – saját tapasztalásunk után ítélünk – irigyléssel töltöttek el bennünket a debreceni színházi viszonyok. Mert láttuk, hogy mit tud produkálni az igazi művezetés, amit a nagyváradi színház csak hírből ismer!… Így megértjük azt is, hogy a színügyi bizottság el van határozva, hogy Komjáthyval a hat év letelése után újabb három évre megköti a szerződést. Aki ismeri a vidéki színészeti viszonyokat, tudja, hogy mit jelent ez…
Szabadság 1901. január 29.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem