42. KATONÁK
42. KATONÁK
(Eredeti színmű három felvonásban. Írta Thury Zoltán.
A debreceni színház premierje 1899. január 6-án.)
Thury Zoltán színműve határozottan érdekes és értékes darab. Amit ő mond, az mind gondolkozni kényszerít. De minden impressziónk között ott kísért, hiteget bennünket az a remény, hogy Thuryból olyan író lesz, ki hivatva van szociális bajaink feltárására és megvilágítására, s ki irányt adhat elsekélyesedett színműirodalmunknak. Erős, meditáló fő, érző szív, éles szem és valami pesszimizmussal árnyalt világnézet jellemzi Thuryt, a színműírót.
Új ember a színpadon. Agyában az eszmék, a problémák egész raja zsibonghatott, mielőtt megírta legelső darabját.
És ez a legfőbb hibája. Nagyon sok a mondanivalója. Előtérben látjuk a modern írót a maga boncoló késével, s elfedi előttünk a színmű alakjait. Ez az oka, hogy azok az alakok, kikre az író legmerészebb eszméit ruházta, bizonytalanok s inkább az eszmék szimbólumjai, és szinte kirínak a mellékalakok biztosan rajzolt csoportjából.
Ezek a hibák erények is egyszersmind. Nagy szükségünk van egy olyan íróra, kinek nem az a legelső célja, hogy darabja egy egész estét kitöltsön.
Nagy szükségünk van egy jó orvosra, ki megmutassa [a] társadalom testén azokat a sebeket, melyeket a századvég legdivatosabb leple sem képes már elfedni.
Első darabjával még nem érte el célját. De első darabja már sejteti – hogy öntudatos irányban halad e cél felé.
A Katonák még mint színmű nem állja ki a kritikát, de a benne erősen megnyilatkozó élet és igazság már kényszerít arra, hogy kérdezzük meg a szívünket.
Cselekvénye még alig van a darabnak, de már három hatalmas problémát vet fel.
A katonaság problémája az első. Kényes, sajnos, még mindig nagyon kényes kérdés, pedig a döntés ideje veszedelmes közelben van. A katonaság évszázadok bűnéből még mindig olyan kaszt, melynek beléletétől „kuss civil!”. És semmi sem jellemzőbb az előítéletek nagyságára, hogy a katonaság kérdésének felvetését bűnül rótták fel a szerzőnek.
Hát az igazságot nem szabad kimondani? Szabad!
Hazudott vagy túlzott a szerző? Nem! Sőt ha ő már ezt tartotta darabja főproblémájának, kimondjuk nyíltan: többet vártunk tőle!…
A második probléma: a pénz átka az emberiségnek, s mégis feltétlen ura. Nem kérdik, van-e? Kell, hogy legyen, mert így van berendezve a társadalom. Ha pedig nincs, s szintén társadalmi nézet szerint lebegsz a vizen, vigyázol a látszatra s a köteles előkelőségre – eltemetted magadat, szívedet, családi boldogságodat s nyomorult életedet is.
Csak a harmadik problémát adja a cselekmény. Régi, örökösen égető probléma, melyet legmerészebben Ibsen vetett fel. S e Katonák cselekvénye Nóra-rediviva; a becsületében férjétől megsértett asszony egészen Nóra: a saját eszével gondolkozó, erős szívű asszony.
Íme, hány kérdésbe kapott bele a szerző! Az eredmény pedig az, hogy mindenik gondolkozásba ejt.
A cselekvény természetesen alig semmi. Széthull ennyi probléma között.
Egy katonatisztnek nyomorult élete, kit összetör a pálya, melyre hivatást nem érez, s melyet reformálni akar. A szegénység eltompítja agyát, megöli szívét, szétdúlja családi boldogságát, s öngyilkosságba kergeti önmagát.
A gyenge mese erősen színezve, tendenciózusan fejlesztve, hatásosan pointírozva vonul el előttünk, bizonyítva, hogy a szerző még nem ismeri a színpadot.
De előkelő tónusán, mélységességén, egypár jól rajzolt alakon, néhány zseniális ötletszerűségen már látjuk a nagyra fejlődő tehetség megnyilatkozását.
A szereplők megértették a szerző hatalmas, ideális célzatait.
A Katonák tegnapi előadása magas nívón állott. Komjáthy a szerencsétlen főhadnagy alakításába egész tehetségét belevitte. S minket is – kik kételkedtünk abban, hogy egy analizáló, modern író alakját teljesen képes felfogni – meggyőzött tehetsége izmos voltáról. Udvardyja igaz, öntudatos művészi alakítás volt.
T. Halmy Margit, a feleség – lehetetlensége dacára is – zseniális szerepében annak bizonyult, ki megérdemli, hogy úgy emlegessék, mint „a mi nagy művésznőnk”-et. Egészen Anna volt, a Nóra méltó párja. Székellyel való jelenetében egyszerűen: felülmúlhatatlan volt.
Székely Sándor a szerelmében nemes férfit oly megkapó alakításban mutatta be, hogy nyílt színen is kétszer tapsolták ki. A többi szereplők: Fenyéri, Bartha és Szabó Irma mind igen jók voltak.
A közönség szívesen fogadta a darabot, s volt taps, kihívás bőven.
Debreczeni Hírlap 1899. január 7.
A–y E–e
