44. A PIROS BUGYELLÁRIS
44. A PIROS BUGYELLÁRIS
A népszínmű abban az alakjában, melyben azt a nagy népszínműírók tették kedveltté, napjainkban már élvezhetetlen. Ezt az állítást nem cáfolja meg a mi közönségünk egy nagy része, melynél kifejlett műízlésről szó nem lehet. Az intelligens közönség állásfoglalása erre nézve a legfőbb bizonyíték. Várta a népszínműnek átidomítását, várta annak az új iránynak érvényesülését, mely a színpadi művek minden fajára hatást gyakorolt – a népszínművet kivéve. Ez az átalakulás nem történt meg. Géczy darabjaiban látszik a jó szándék, de erő híján kevés az eredmény.
Ne legyen a népszínműíró kiváltságos poéta, s ne legyen a színpadra vitt paraszt egy daloló mesealak, akkor nem lesz okunk panaszkodni a közönség megváltozott ízléséről. Igazságot, életet a népszínműbe, mert a színpad nem cirkusz-porond, s a századvég embere nem kardnyelésen bámuló atyafi.
A piros bugyelláris nagyon tetszett különben a vasárnapi közönségnek. F. Kállay Lujza gyönyörű dalait, Csáky szép hangját és ügyes játékát tapsolták legkivált. Szentes és Rubos nagyon tetszettek, míg Csigaházy, Szabó Irma és Bartha átgondolt játékukkal értek el hatást.
Debreczeni Hírlap 1899. január 9.
(a. e.)
