63. A PARASZTKISASSZONY

Teljes szövegű keresés

63. A PARASZTKISASSZONY
Tegnap este Berczik régen hevertetett népszínművét adták üres ház, közepes siker és gyenge előadás mellett.
A címszerepet, mely valaha Blaháné egyik legjobb szerepe volt, most R. Serfőzy Zseni játszotta. Ügyesen játszott, szépen énekelt, de modorosságáról letenni még most sem tudott.
Kitűnő apa volt Fenyéri, míg Kiss Irén nagyon emlékeztetett bennünket a többi szerepeire.
Tanay kitűnő karikatúráját mutatta be a pesti gavallérnak. Az úgynevezett „fővárosi csárdás” paródiája nagyon sikerült, valamint hatást ért el minden szava és mozdulata.
Sziklay mint a falu hírhordója ismét kabinet-alakítást nyújtott. Tőrőlmetszett hű képe volt egy jól megalkotott alaknak. Csákyt szándékosan hagytam utoljára. Tegnapi játéka és éneke óriási haladásról tesz tanúságot. Szolgáljon a tegnapi siker állandó buzdításul.
A többi szereplők is sikerrel állották meg helyöket, de a tegnapi nap tanulsága mégiscsak az, hogy a Parasztkisasszony-féle népszínművek nem érik meg azt a fáradságot, mellyel előadásuk jár.
Debreczeni Hírlap 1899. január 30.
(a–e.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem