65. A KRITIKA JOGAI

Teljes szövegű keresés

65. A KRITIKA JOGAI
Pár napja csak, hogy felháborodással vettünk tudomást egy kolozsvári színész botrányos tettéről, mellyel a sajtó kritikáját akarta terrorizálni.
Mindnyájan megdöbbenve gondoltunk arra az eshetőségre, hogy netalán a kolozsvári eset nálunk is követésre talál, s a kis emberek nagy önérzete erőszakkal fogja megkísérteni kicsikarni azt az elismerést, mely legkevésbé illeti meg.
Sajnálattal, felháborodással kell regisztrálni azt a tényt, hogy itt, Debrecenben is akadt olyan ember, kit beteges ambíciója arra bírt, hogy a kritika sérthetlen jogait semmibe sem véve a legközönségesebb módon sértett meg egy munkás újságírót, aki csak kötelességét teljesítette, mert csak igazságot írt.
A megtámadott újságíró, ki egyéni becsületében lett megsértve, egyéni elégtételt bizonyára fog magának szerezni, de ezzel még az ügy távolról sincs befejezve.
Személyes elégtétel nem lehet elég az egész debreceni sajtónak, mely egy munkásának igaztalan megtámadásával ő maga is a legérzékenyebben lett megsértve.
Mi biztosít bennünket, hogy ez az eset nem lesz precedens? Mi biztosít bennünket, hogy kötelességünk lelkiismeretes teljesítésében nem fognak orvtámadásokkal megakadályozni ezután?
Micsoda jogcímen akarja kivonni magát a közönség élvezetdíjából egzisztáló színész az alól a kritika alól, melynek joga van mindenkit ellenőrizni, aki a nyilvánosság előtt működik.
Vagy az a legtöbb esetben színfalhasogató színész olyan magasan áll, hogy a kritikának megközelíteni se szabad?
A sajtónak a közönség adja a kritika jogát; a közönség, melynek filléreiből a színész is él.
Torkig vagyunk már a színész-önérzet kitöréseivel.
Elnézőnek lenni már nem lehet, mert ez csak veszedelmesebbé tenné a betegséget, melynek elmérgesedésében – sajnos – a sajtónak is nagy része van.
Nem szabad többé ezt a beteg ambíciót növekedni hagyni. Álljon mindig őrt a sajtó igazságos kritikája, melyet befolyásolni nem lehet, de – és ezt jegyezze meg jól mindenki, akit illet – terrorizálni sem!
A kritika olyan jog, mely védelmében hatalmas tábort egyesít, s melyet meg fogunk, meg kell védelmezni!
Debreczeni Hírlap 1899. február 1.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem