79. EGY LÖVÉS UTÁN
79. EGY LÖVÉS UTÁN
A kávéházak asztalainál ismét a 4-es szám kezd dominálni. Négy szigorú arcú úriember ül egy asztal körül. Ezek az urak élet és halál urai, ezek az urak párbajsegédek.
Egy-egy végzetes párbaj nemhogy józanabbá tenné a lovagiasság beteg embereit, de mintegy lelkesíti, belelovagolja őket a vérontásba, hogy egész világ lássa: milyen szent előttük a becsület, s milyen olcsó az élet, az élet, mely a leghitványabb filozófiával is tekintve, nem olyan értéktelen valami.
Szóval a párbajmánia ismét dühöng.
A lapok tele vannak puskaporszagú históriákkal, a „négyek” kávéházi uralma áthatja az egész honhazát, a vívótermek kardcsattogástól, pisztolydurranástól hangosak, egy szegény embernek pedig a tüdőjét turkálják a pesti doktorok, hogy egy bolondos golyót előkerítsenek.
Egy bolondos golyót, melynek elvégre is nem lehetett több esze, mint azoknak, akik a csőbe beleszorították.
Quousque tandem?… diákkoromból visszacseng e klasszikus kérdés.
Hát mit se tehetünk e ragályos kór ellen, melyet elvben mind elítélünk, kenyérszegéskor mind elősegítünk?…
Elszorul a szívünk erre a kérdésre. Az a szegény beteg, ki gyulladt tüdővel kapkod a levegő után, újságíró.
Nem az fáj annyira, hogy egy újságíró, hanem az, hogy éppen újságíró a legutolsó tragédia hőse.
Újságíró…
Hivatva van eszmét adni, eszmét szolgálni. Felesküdt katonája a haladásnak, elszánt ellensége minden előítéletnek. Kezében az eszme leghatalmasabb fegyvere, a toll, melyet – ha az igazság vezet – nem dezavuálhat ötezer dzsentlimén [!].
És ez az újságíró odaáll a pisztolycső elé, s rábízza egy nyomorult golyóra, hogy találja meg azt az igazságot, melyet ezen az úton keresett a középkor minden fajtájú istenítélete.
Nem tanács, csak egy kétségbeesett intőkiáltás ez a cikk. Nem a gyávaságnak szószólója, hanem a bátorság fényében sütkérező betegség bulletinje, mely az egész társadalomra végzetes lehet.
Megírtam.
A világ azért halad, a négy szigorú férfiú csak tárgyal tovább. Holnap talán halálhírt hoz a távíró drótja. Semmi. Nyugodjék békében, a becsület halottja volt.
Sor kerül azután másra is. Lesz szenzációja a lapoknak, finom étele a közönség gourmand-jainak.
Igazságot írtál, holnap már kardot nyomnak a kezedbe. Hitványul sértettek meg, ráadásul egy kis ólmot is beléd lőnek.
Verekedünk nap-nap után. Akinek nincs szerencséje, nyöszöröghet a kórházi ágyon, vagy a kapufélfától sem búcsúzva elpatkol az árnyékvilágra…
Quousque tandem?…
Debreczeni Hírlap 1899. február 22.
Ady Endre
