89. OPERAELŐADÁSOK

Teljes szövegű keresés

89. OPERAELŐADÁSOK
Tegyük fel, hogy én Komjáthy János vagyok. Akkor én így gondolkoznék:
– Igaz ugyan, hogy „Shakespeare-t vagy jól kell adni, vagy sehogy, de adni kell”, és ez a mondás a szubvencionált vidéki direktornál operára is teljesen áll – de a dolog mégiscsak nagyobb megfontolást érdemel.
A szubvenció szép, ki is fizetik, de mégsem fizeti ki magát.
Először kevés, másodszor nagyon kevés, harmadszor alig több a semminél.
No, de legyünk gavallérok! Ezt úgyis elvárják egy debreceni színidirektortól. Tekintsünk el holmi hitvány anyagiaktól, s szánjuk el magunkat zenekultúrai misszióra. Neveljünk zenekedvelő közönséget!
De vajon én, az én operaelőadásaimmal jól szolgálom-e ezt a nemes célt?
Eltekintve attól, hogy nekem lehetetlen kifogástalan, művészi előadásokat produkálnom; ha produkálhatnék is, vajon okulna-e abból az én majdnem zeneanalfabéta közönségem? Mert hát tudtommal az olvasást sem irodalomtörténetből szokták tanítani?…
De hát mit is csináljak én már most?
Felvilágosítom az intéző köröket, hogy a debreceni intelligens közönség egy részének lehetnek ugyan igényei operaelőadásokra, de ezeknek az igényeit nem tudom az én gyenge előadásaimmal kielégíteni. A közönség nagy része pedig nem kér az operából sem jó, sem rossz előadásban.
Így gondolkoznék és így tennék én, feltéve, ha Komjáthy János volnék!…
…Ámbár az ördög tudja! Szegény direktor annyiféle tanácsot kap, hogy azt se tudja, melyiket kövesse!
Debreczeni Hírlap 1899. március 4.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages