99. II. RÁKÓCZI FERENC FOGSÁGA

Teljes szövegű keresés

99. II. RÁKÓCZI FERENC FOGSÁGA
„Március 15-ének előestéjén” egy hazafias deklamálásra alkalmas darab került színre. Amolyan Szigligeti-féle idült történeti színmű.
Elég szép ház volt. A közönség nagy része a színházat nem látogatókból kerülvén össze, volt taps és tetszés több, mint kellett volna.
A szereplőkről véleményünk a következő:
Szacsvay Sándor egyedüli volt, ki szerepét meg tudta játszani. Bercsényi lehetetlen alakját olyan invencióval s igazi művészettel játszotta meg, hogy a közönség nyílt színen is megtapsolta. Komjáthy János teljesen elejtette szerepét. Egész este szavalt, mint egy szavaló automat, s egy cseppnyi érzéket nem tudott mutatni szerepe megértéséhez. Sziklai mint Knitélius páter a szokott jó volt.
Fenyéri mint Zrínyi Boldizsár évszázados, lejárt fogásokkal akart hatni, de sikertelenül. Bartha most kivételesen tudta a szerepét, csak játszani nem tudta.
T. Halmy Margit nem tudott hatást kelteni Amália szerepében.
Szentes – mint mindég – lelkiismeretesen és igazi hatással játszott.
Ódry sok jóakarattal, de kevés igazsággal játszott. Tanay kis szerepére nem fordított gondot.
Mezey Andor kis szerepében jó volt. Csáky sok jóakarattal, kevés sikerrel buzgólkodott. Follinuszné elég természetesen játszott. Karacs, Rubos, Püspöki és Makray epizódszerepekben buzgólkodtak, talán nagyobb sikerrel, mint a főszereplők. Általában az előadás a silányságig gyenge volt.
Debreczeni Hírlap 1899. március 15.
(a.–e.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages