17. STRÓFÁK A CHANTECLERRŐL

Teljes szövegű keresés

17. STRÓFÁK A CHANTECLERRŐL
1. A Nyugat kemény lap, s ez az oka, hogy én most második kritikámat írom a Rostand darabjáról: az elsőt ugyanis nem adták ki. Mégis keveset fogok változtatni legelső impresszióim hevességén, mert a sok változtatás hazugság volna. Hazudni pedig vagy csak annak szabad, akinek csak ez a talentuma, mint például a Rostand-é vagy annak, akinél a hazugság – erény és géniusz. Én, sajnos, sem a hivatásos kis, sem a hivatásos nagy hazugok közül való nem vagyok: csak szomorú, megállapításokra igyekvő, szegény ember.
2. Edmond Rostand hírhedt darabját, a Chanteclert, szeretné az ember amúgy istenigazában megrázni jogos haraggal, de meg se lehet fogni. Soha több jóindulattal nem készültek föl színdarabnézésre, mint mi tettük, és bár adtam volna oda az első koldusnak az ötven frankot, amellyel jegyemet megváltottam. Szerettem volna, akartam, hogy önmagamat is megcáfolva Rostand-t költőnek és a Chanteclert olyan poémának lássam, hogy meghajoljak. Olyan piszkos tábor alakult, verődött a Rostand sikere ellen, hogy ízlésem szerint már eleve Rostand és a Chantecler mellé szegődtem. S kiderült, hogy lehet valaki szélhámos, rossz író, habár szélhámos, rossz írónak tartják a szélhámosak és a rossz írók is.
3. Olyan üres, semmi a Chantecler, mondom újból, hogy se fogni, se ütni nem lehet alaposan rajta, s az ember elámul az emberi hiszékenység és szamárság nagyságán, terjedelmén. Dehogyis a színpad La Fontaine-ja Edmond Rostand, még csak modern bábjátékosnak is elvtelen és gyönge. Rudyard Kipling valahogyan mégis a természethez közelebb nőtt művész lelkével próbálja barátkozásra bírni az állatok lelkeit. Ez a legmagasabb írói szándék teljesen kizárt és hiányzó Rostand-nál, mert ő rím-ember csupán, egy elsekélyesedett Hugo-epigon. Tessék elgondolni, hogy a Chantecler története emberekkel történik, s azonnal látjuk, belátjuk, hogy a Cyrano nem is volt olyan művészietlen munka.
De sehogyse vagy csak nagyon össze-vissza és rosszul érthetjük meg a Chanteclert, mint szimbólumos drámát is. A művészember drámája ez, a becsületes férfiúé, Franciaországé, a szerelemé a fatalitásé vagy mié? És az a szörnyű egyenlőtlenség: társadalmi szatíra, verses szójátékok, útszéli filozófia, viccek az olcsójából és nagyképű, lovagos cyranizmusok. Biztosan annak van igaza, aki azt állítja, hogy a Chanteclert nem egy baromfiudvar, de az juttatta a Rostand eszébe, hogy barátját, a szegény néha[i] öreg Coquelint bizalmasan Coq-nak becézték.
4. És azután ügyes üzletemberek magyarázatára Rostand is belátta, micsoda pikáns és érdekes dolog lesz baromfi- s állatkosztümökben pompázó színészhírességeket láttatni. Annak a jó publikumnak tudniillik, mely gyönge, ítélettelen és kíváncsi, s mely ma már tudja, hogy a Chantecler csalás, de csődül e csalás csodálatára. (Azóta kevesebb a publikum, s világosabb a csalás, de ezt csak a literatúra jegyzi föl.) Az állatokkal való filozofálás nem új, nem jó, és nem az, amivel pláne színpadról szóljunk. Ha pedig csak szép, zengő filozofémákat kell állatokkal elmondatni, a Biblia kígyójától a Nietzschééig mindenki szebbeket és mélyebbeket mondott. A legmélyebb és legnagyobb a Chanteclerben, hogy a kakas azt hiszi, ha ő nem kukorikolna, nem jönne föl a nap, a perzsa, hindu s még régibb barbárnak is közmondása. De valamiért hálásnak kell lennünk Rostand-nak, a moralista akadémikusnak: új adatokat adott, hozott a színpad természetéhez. Valóban elsőrendű látványosság a Chantecler, s dekorációnak, iparnak és üzletnek száz ötlettel szolgáló látványosság, mintahogy sok százezer frankot föl is emésztett.
5. Sajnos, minden jó, dacos szándékom ellenére csak arról számolhatok be, hogy a Chantecler őrült újsága, szenzációja és haszna a színpad vállalkozóinak. Nagy készségű poéta-iparművész rosszhiszemű, szinte nérói indulatú műve, de amelyről a kereskedelem-rovatban kellene az újságoknak referálniuk. A színészek olyan rosszak, hogy szinte becsületeseknek és talentumosoknak kell elképzelnünk őket, s egy-két színészt ki kellene fütyölni, mert jól játsszák szerepeiket, tehát ők is valószínűleg rosszhiszeműek. Nincs ebben a darabban se természet, se menthető, az együgyű formát mentő, nagyobbszerű szimbolizmus, se igazság, se hazugság, nincs ebben semmi. Versek vannak, csengő versek, közönségesek, szép, szende igazságok, közönségesek, elfogadhatatlan ember-állatok, közönségesek mégis. A színpad a. Chanteclerrel közelebb jutott akaratlan föladatához, hogy végre is azzá váljék, amivé válnia kell: bármely szem és fül mulattatójává. Gyári dekoratőrök, szabók és mások, örüljetek, mert ezután már Shakespeare-t is ti fogjátok nagyon helyesen interpretálni.
6. És végül: minden harag nélkül íródott e rövid írás, mert sem a színpadot nem sajnálom, sem a Rostand százezreit nem irigylem, s hitem az már, hogy minden szükségből és helyesen történik e földön, e nagy baromfiudvarban, melyet még egy kicsit igazabban fog eldalolni nekünk egy valamely eljövendő, igazi poéta. Ha fáj valami, akkor az fáj, hogy sok-sok ezer sikertelen és impotens ember ellen miért nem írt Rostand egy igazi Chanteclert, egy igazi, nagy, színpadi poémát. Ha nem tette, nyilván oka volt reá: vagy a színpadot nem tartotta méltónak erre, vagy a publikumot, vagy pedig – nem tudott.
Ny 1910. április 16.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages