23. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
23. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
Párizs, május 23.
I.
Kiké lesz Párizs?
Kiké lesz Párizs?
[Saját levelezőnktől] Párizs legszívesebben a királyoké volt mindig, de ma már a száműzött királyok is fehér hollók Párizs számára. Leopolddal, a belga királlyal s Edwárddal talán örökre ki is veszett a Párizsban mulatozó fejedelemfajta. Még György, a görög király, maradt volna, de ő már bajosan hagyhatja el Hellászt néhány párizsi görbe napért. Még a szerb trónörököst is komoly tanulmányok vágya hozza el Párizsba, s általában nincsenek már mulatós királyok. Egy-egy egzotikus fejedelem érkezik még néha, aki komolyan veszi azt, hogy Párizsban léhának illik lenni. De már a többi császárok és királyok, ha jönnek is, olyan palástosak, mint a cár, s olyan józanok és fontoskodók, mint Roosevelt. De viszont Párizs a harmadik köztársaság alatt se felejtette el a második császárság tobzódó, szép korát. Kiké legyen, kiké lesz tehát ez a királyokat kedvelő, királyi Párizs? Hajh, hajh, Párizs kénytelen lesz demokrata lenni ízlése és múltja ellenére. Már-már látjuk a királyok utódjait: az amerikai multimilliomosokat, a, híres aeroplánosokat, nagy tenoristákat s író-hírességeket. D’Annunziót már úgy fogadta Párizs, mint egy inkognitóban érkező királyt. Igaz, hogy a királyi vendégek póri utódjait titokban lenézi a párizsi demokrácia. De valakiké mégiscsak lehessen Párizs, mert élni még Párizsnak is muszáj. A királyok különben is kezdtek smucigoskodni az utóbbi időkben: ejh – gondolja Párizs – legyünk demokraták, ha muszáj.
II.
A Thalamas mandátuma
A Thalamas mandátuma
Thalamas az a híres professzor, akit Franciaország Szent Imre-ifjai jobban gyűlölnek, mint a mi Szent Imre-ifjaink gyűlölik Marczalit, sőt Piklert. A Jeanne d’Arc legenda szertetépőjét, a Hervénél veszedelmesebb Thalamast Versailles város most képviselőjévé választotta. Találkoztam egy diákcsapattal a választást követő napon, s láttam Thalamast mosolyogva ülni be egy tramwayba. Hou, hou, Thalamas – ordítottak a hazafias ifjak, akiket nyilván kitanítottak e tüntetésre. És Thalamas mosolygott: éppen Jeanne d’Arc napján, május 8-án küldték őt a parlamentbe. Szegény orléans-i szűznek nem volt soha olyan szerencséje, mint azoknak, akik ma belőle élnek. Akadémikus lesz abból, aki Jeanne d’Arc mellett ír, s képviselő lesz legalábbis, aki bántja.
III.
Brieux, az akadémikus
Brieux, az akadémikus
A francia Akadémia most fogadta ünnepélyesen tagjai közé és kebelére Brieux-t. Tagadhatatlanul van olyan érdekes a Brieux akadémiai tagsága, mint a Donnay-é volt. S mint Donnay-nak a Chat noirt, akként hányják a szemére Brieux-nek is irodalmi ifjúkora bűneit. De az ifjúkori bűnök megbocsáttatnak még Richepinnek is, megbocsáttatnak mindenkinek, aki megtér. Nincs könnyebb valami, mint abbahagyni a forradalmat s megkomolyodni. Brieux nevetve hallgathatja a vádakat, hogy íme belőle, az egykori forradalmárból is akadémikus lett. Ha őszinte akarna lenni, ezt üzenné jó- és rosszhiszemű kritikusainak, a szemrehányó Catóknak:
– Sorsát senki sem kerülheti el, pláne, ha az ember akarva keresi – a sorsát.
IV.
György, a részeges
György, a részeges
Párizsban élő angolok fajukat meghazudtoló, illojális nyíltsággal beszélik: az új király részeges. Tengerészt akartak csinálni belőle, s tengerészeti ismeretei ide lyukadtak ki: ismeri és nagyon-nagyon megszerette az alkoholt. Lehet, hogy ráfogás, de mégis furcsa, hogy én magam legalább hat-nyolc különböző, egymást nem ismerő angoltól így hallottam. Hiszen az erős pezsgőket megitta Edwárd király is, de nem feledte el, hogy Bacchus ellensége Vénusznak. S ő már inkább csak Vénuszt kedvelte, ami nem jelenti azt, hogy György király nagyon szeresse Bacchust, de Vénuszt se vesse meg. Az angol temperamentum szerencsés még a királyi trónon, s még túlzásaiban is: megtalálja mindig a módját, hogyan kell élni és élvezni.
Pesti Napló 1910. május 26.
Ady Endre
