35. SHAW BERNÁT: „THE DOCTOR’S DILEMMA”

Teljes szövegű keresés

35. SHAW BERNÁT: „THE DOCTOR’S DILEMMA”
A Magyar Színház bemutatója
Lunatikus hajlandóságú elméknek komolyan azt tanácsolom, hogy Bernard Shaw úrról mondjanak le, netán fájó szívvel is. Mert Bernard Shaw úr a jettatura embere, boszorkányféle ember, s többet vesz el, mint ad. Mikor én először találkoztam vele, megesküdtem volna, hogy az idők új teljességéhez érkeztünk el. Íme, itt van Bernard Shaw: az új ember, évezredek óta az első új művész, az új művésztípus ősapja. S most, hogy az Orvosokat láttam és hallottam, megint hogy baj nem történt velem: túlságosan fölindultam.
Első gyanúja és babonája az az embernek, hogy, lám, a hitetlenségnek is van zsoltárja és zsoltárírója. Eddig nagy kényelmesen azt szoktuk meg, hogy a művésznek a hit: a hiánya és a művészete. Nincs baj, ma már biztos vagyok, hogy Bernard Shaw úr nem hitetlen, nem csoda, sőt nem is nagy művész. Ha latin fajúnak születik, nem is csinálhatott volna ilyen nagy lármát: könnyű az angolnak borzasztani.
A Bernard Shaw problémájának egyetlen megfejtése, hogy Shaw nem kontinentális ember. Szép, nyugtalan ír-angol, azon országból való, ahol a Galilei-tételt is még ötszáz évig megbotránkoztatva harsoghatja el egy kötekedő, szellemes ember. De belsőjében Shaw olyan gyermekes, romantikus, közönséges, mint a legdivatosabb angol regényírónő.
Hogy Shaw úr ezt feltűnően titkolja, s hogy az ellenkezőjét írja le mindennek, amiben titkosan hisz: ez a Shaw-művészet.
De nagyon más dolog most már Bernard Shaw-nak a színpadi produkciója, melyben mindenki benne van, aki eleddig a színpadra újat hozott. És valamivel több is, ami azt jelenti, hogy Bernard Shaw valóban igéző szemű, ráolvasó ember, akit Angliában is megégettek volna száz esztendő előtt. Sőt ma is megégetnék, mert ahogyan titkos önmagát csúfolja, az egyszerűen máglyát érdemlő cselekedet minden kicsúfolt polgár és angol előtt. És annyi az angol, és annyi a polgár manapság, és annyi ember gurul dühbe, ha az ő rejtett vélekedéseit valaki piacra viszi.
Shaw szereti a színpadot, szereti a melodrámát, melyet csak alakoskodva gúnyolt ki Az ördög cimborájában. (Az orvosokat se játszották jól a Magyar Színházban, de milyen nagy a haladás Az ördög cimborájának vígszínházi agyonhamisítása óta. Ha már kell, pedig kell, Shaw-t játszani, Shaw ellenére egy új játékstílust kellene csinálni, mely Shaw-t magát is megdöbbentené. Az ő páratlan és csodálatosan mégis gyáva szimbólumait úgy kellene ordíttatni a színpadon, miként ő benne, Shaw-ban ordítanak.)
Igen, Shaw a szkepszis szimbólumaival dolgozik, egyenesen színpadra, sőt sikerért, de jézusi pózokkal. Jézusi pózokkal, sőt talán érzésekkel is, és egy-egy Shaw-darab egyenesen a rendezésért van írva. Az emberek mellékesek, a történés pláne alacsony számítás, de ahogy az emberek fölvonulnak, megállanak, elmennek, jönnek, szólnak, látszanak: ebben minden volt, levő és vajúdó világnézetek találkoznak. A színpad legzseniálisabb újságírója ma Bernard Shaw úr, akiben megvan minden – elért eredmény.
Még abban is újságíró Shaw, hogy nincs türelme önmagát s csak bennfentes intellektusok számára készült szimbólumos művészetét húsz percnél tovább logikusan csinálni. Az Orvosok első két felvonásának preparáló, szellemeskedő, semmi, kétötöd részét például Molnár Ferenc ezerszer szellemesebben, kontinentálisabban, művésziebben csinálta volna meg.
A Magyar Színház előadása nagyon ambíciózus volt a kellő Shaw-féle szkepszis, értés nélkül, szóval majdnem Shaw volt. Színészekről nem érdemes, nem illik írni, de Sebestyén volt az összes szereplők között, aki igazán tudja, mit csinál. Dehát a színészek, már Shaw tervei szerint is, nem számítanak a rendezés mellett. A rendezés pedig mintha megértette volna egy kicsit, hogy Shaw-nál egy beállítás többet ér, mint a ravasz, melodrámás, szükségtelen részek megjátszása.
És ismételten óva intek mindenkit, hogy Shaw-ban higgyen, mert Shaw-nak éppen az az ereje, boszorkánysága, hogy nem akar hivőnek látszani, holott – hivő.
Ny 1910. október 1.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages