36. JÓSLÁSOK ÉS JAVALLÁSOK

Teljes szövegű keresés

36. JÓSLÁSOK ÉS JAVALLÁSOK
I.
A Heywood-cég bűne
A Heywood-cég angol cég, könyvkiadó cég, jeles firma, melyet a napokban súlyosan megsántított a puritán angol törvénykönyv hajítófája. Sajnálom, hogy ez a dolog magyar dolog is, mert egy-két év óta kerülöm a magyar problémákat, melyek túlontúl fűtik az embert. Pláne, ha az ember újságíró és magyar újságíró, aki kötelességének tartja, hogy tizenöt millió más ember helyett legyen becsületes. Azonban és hála istennek ott tartunk immár, hogy minden probléma magyar probléma is egyúttal, és minden valamirevaló magyar ember: újságíró. Másutt csinálhattak előkelő, magas választófalakat az újságíró s a másfajta író között, de nálunk ez nem sikerült. És én, szegény exújságíró, az örömöknek örömével, de szemérmetesen és persze óvatosan, leszek ezúttal megint újságíró. Ez nem nagy szégyen, szép szükségesség, sőt előkelő, új, magyar, úri játék, mint a hadászat[!] és a kártya vala.
Szóval a Heywood-céget nagyon megbüntette az angol bíróság, mert úgynevezett pornográf könyveket adott ki és terjesztett.
Istenem, kár volna újból kezdeni a gúnyos litániát, hogy az angolok vehemensül titkolják a maguk erkölcstelenségét. Azaz: az angolok szeretnének olyanoknak látszani, mint amilyenek nem tudnak lenni, s áhítnák kortársaikat s utódjaikat visszatartani a bűnöktől, melyekben bűnösek.
Egyszer-kétszer, húsz év óta, amióta húsz példánynál több vásárlódik egy könyvből, nálunk is megpróbálták ezt a komoly angol viccet. Újabb dagasztású bulvárlapjainkra pláne kényelmes dolog volna ezt az angol példaadást használni. Sőt azt vallom, hogy erkölcstelen magánéletes törvényhozóknak megvan a joguk, hogy drákóian erkölcsös törvényeket hozzanak. Miért ne volna az szép, hogy szennyes erkölcsű emberek gondoskodjanak az utódjaik különb, szűzebb erkölcséről?
Azonban, azonban: az erkölcs s a szexuális viselkedés félig titok, egynegyed részben gazdasági jelenség s egynegyed részben osztályozhatatlan eleddig. Kár volna erről sokat prédikálni, mert minden olvasni tudó ember tudja a maga körültes eseteit, s voltaképpen nem is erről van szoros[!] szó.
Arról van itt szó, hogy van-e pornográf könyv és írás, avagy írástudók és farizeusok találták ki ezt a problémát?
Úgy sejtem, érzem, talán tudom is egy csöppet, hogy sohse volt, s ma sincs pornográfia. Ami egy emberi agyon, ha őrült agyon is, átjön: ítéletté változik, sőt igazsággá változik.
Soha még az irodalom nem adta a szexuális életnek olyan képét s magyarázatát, mely az irodalomhoz illik. Ez bizony hiányosság és szomorúság, embertelenség is, de ezen nem segít az angol bíróság.
Oh, én emlékszem a magyar, kivonatos, buta és igazán erkölcstelen Zola-fordításokra, hiszen ifjúkorom olvasmányai valának. De egy erkölcstelen, egy pornográf könyvet ma is – holott szánom-bánom fiatalságom tévedéseit – többre becsülök ezer meg nem írott s nem olvasandó erkölcsös könyvnél.
Úgy látszik, hogy szociális forradalom készül szerte, Európában, Amerikában, az angol Ausztráliában s a déli Afrikában. Bizony mondom, hogy szerelmi forradalom ez, mert a gyomornál mindig zsarnokabb lesz a szerelmi inger.
S az irodalom, mely mindig csak ezt csinálja, amikor nem is akarja, a szerelmi inger kiszolgálását: sohase lehet erkölcstelen.
Erkölcstelen az, aki abban az erkölcsben hisz, amelyet nem követ. Erkölcstelen volna a Heywood-cég is, ha érdekes könyveket úgy adna ki, hogy rászoktassa ezek olvasására az embereket. De a Heywood-cég csak gyarlóan alkalmazkodik – bár pénzszerzővággyal – a nagy publikum erkölcseihez, főképpen a titkolt erkölcsökhöz. Egészségessé és szűzzé a világot az egész középkori kereszténység sem tudta tenni. Örüljünk, ha az úgynevezett pornográf irodalom legalább a hazugságról leszoktat lassanként bennünket.
II.
Franciaország Afrikába készül
Kalandos képzelődésnek tetszik, de valamikor csak egy nem is nagy darabnyi európai Franciaországgal kell számolni itthon. Európában Franciaország megunja egy-két évszázad alatt a tönkrement nagyúr sorsát viselni, s szépen áttelepszik oda, ahol újból nagyúr lehet. Ami Franciaországot ma is már tudatosan, ösztönösen vagy együtt kormányozza, az: az Afrikába átköltözés. Partjait, határait szaggatja, szorítva tolja a germánság tengere és az igazi tenger is Nyugaton, a Sors és minden. Afrika várja, hevesen vonzza az ő új polgárosítóit, s az északi afrikai birodalmat Franciaországnak kell megcsinálnia.
Talán az új Karthágó is készülőben van már a mai s még helyesebben jobban mondva: a régi Párizs helyébe. Még szomorkodni sem illő ezen a dolgon, mert ez törvényes, elháríthatatlan, szép, mint az élet és a halál. Hivatott nemzetnek, hivatott kultúrának hivatását be kell töltenie s Franciaország azért nem szaporodik itthon, mert itthon már elvégezte hivatását.
Milyen beszédes jel az például, hogy Sedan óta majdnem Marokkó miatt kellett először komoly, halálos tűzbe ugrania Franciaországnak. És az talán véletlen dolog, hogy Gambetta óta Franciaországnak a déli fele küldi a szereplő emberek erős nyolcvan percentjét? Bizony megindult az átköltözés, természetes, kijelölt úton s egy bevégzett és Európában felesleges luxussá csökkent civilizáció után.
Ma is már, bár újból furcsának látszik, holott elért igazság: Franciaország a világ egyik legelső muzulmán országa. Egyiptom kényszerű feladása után is nemsokára lesz annyi mohamedán alattvalója s vazallusa Franciaországnak, mint Sztambulnak. Az pedig már tréfásan szomorú, de igaz valami, hogy a jó francia ma meg már Normandiában is barnás bőrűnek születik. Gyönyörű házasság lesz, de meglesz, ha a szentül frivol francia optimizmus a mohamedán fatalizmussal összeházasodik. Ámbátor az is igaz, hogy az északi Afrika mohamedánjai kissé szilajabban gyakorolják a kejfet, mint a török napszámosok.
A török ember se rémül meg szlávosan, németesen vagy magyarosan a pestistől sem, a kolerától sem. De Párizsban is ének fogadta az első kolerajárványt: „le voila, le voilà, l’choléra”. Párizsban mulattak a terror alatt, mulattak a Kommün legszörnyűbb napjaiban is: ez voltaképpen a víg fatalizmus, a szebbik. Amikor az elmúlt tavaszon a Szajna elöntötte Párizs jó részét, nemigen rémült ott meg senki, még talán az sem, aki a kissé sok vízbe belefúlt.
Szóval Franciaország s a francia nép igaz, született tehetséggel vállalhatja el, hogy arabus legyen majd a többi arabussal. Mohamed és tanításai ellen a mai kultúra érdekében így is, úgy is csak a francia oltás segíthet. Ez az a kultúrás, jeles méreganyag, a franciaság, mely szérumként hathat beteg, barbár szervezetekben.
Amikor a nagy, választó harc folyt az Egyházzal, Franciaország nem áldozta föl protektorátusát a török birodalom keresztényei, illetve katolikusai fölött. Itt is a majdnem öntudatlan számítás dolgozott, miként abban, hogy Törökország nagyon-nagyon fontos ország volt régóta, s lesz még jobban mostanában a gall kakas számára. Szegény gall kakas, lehetne sóhajtozni, hogy vágyaival ilyen perverzus messzeségekbe kalandozik el, de mikor ez a messzeség nem is messzeség. Az újtörököket Franciaország szelleme nevelte, s ha az újtörök rezsim ezerszer jobban szeretne is szakítani, szakítani nem lehet. Kölcsönökre, katonanevelésre, irodalmi s művészeti irányokra Franciaország vigyázni fog Törökországgal szemben, mert vigyáznia kell. Ipar, vasút, újság, nő, minden, minden és mindenekfölött a pénz állandóan dolgozni fog, hogy Törökország utódja majdan Franciaország legyen. Ez új Törökországot nem fogják valószínűleg Konstantinápolyból kormányozni, de ez mindegy. Több annál az, hogy az úgyis elbarbárosodó Európa s eleurópaiasodó Ázsia helyett Franciaország Afrikába készül. Azokra a helyekre, amelyeken a padisah nagyságos utódai egykoron fölséges távoli hódításokat végeztek.
A Szahara sem olyan Szahara, mint a köztudatban él, s a Szahara is lehet még valamikor benépesült, megtermékenyített új világ. És ez mind Franciaországra, itthon már kifáradt s elhasznált zsenialitására vár. Az öreg Európa csak csinálja a maga ügyeit akként, mint macedóniai Nagy Sándor idejében. Franciaország, talán akarata ellenére, másfelé megy, Afrikába, új kúltúrát s új epokát csinálni.
Pesti Napló 1910. október 9.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages