56. HIRTELEN, RÖVID SZENTENCIÁK
56. HIRTELEN, RÖVID SZENTENCIÁK
(Sok jó rokkant ember)
Magyarország emberei (sokan meglátták s megmondták ezt már) hamarabb csigázódnak el bármely más társadaloméinál, s ennek ezer okát az ördög keresse most. Elég, ha döbbenten, torpantan nézem, nézem, hogy ma nagyon keservesen nagyobb a „létszám”, a morituri-nép, mint valaha. Ez az ember-légyhullás, a legjobbaknak, legőszintébbeknek ez a megrokkanása okvetlenül legérdekesebb lesz annak, aki majd a mi mánkról jó históriát foghat írni. Valahogyan a betelt serlegnek egy különös, szomorú s mégis vidámságos példázat-esete ez talán. Ha elhullnak az elüljárók, megnyílnak a hátulsó sorok, s ma Magyarországban a legfelségesebb valami a legpiacibb demokrácia. Nyilván bánnivaló ez, s első pillantásra is az embernek sírón jut eszébe sok-sok testvére az elbukásban. Az is fájhat, akiknek még fájhat, hogy nálunk ma törvényes percenten felül robog az élet örömcéljaihoz a nullák görgő hada. De a tűzhányók mivoltát ha nem ismerjük, azt már tudjuk, hogy akkor törnek ki, amikor ők akarnak, s egy narancsfával hamarabb végeznek, mint egy vad kaktusszal. Imádom a mai magyar életet, fejbevágott minden testvéremét: a tűzhányó elönti utánunk a kaktuszokat is, s annyi bizonyos, hogy hamarosan másképpen lesz itt minden-minden, de nem rosszabbul. (Érdekes és följegyezni való azonban az, hogy Zrínyi Péter, Rákóczi, sőt Martinovics és Táncsics is sokkal kezesebbek, bárányabbak és diszkrétebbek, mint egykoron valának.)
*
(Ama kellemetlen probléma)
– Ha van zsidóveszedelem, s ha csakugyan védekezni kell, mit tegyünk – kérdezte egy szkeptikus magyar úr, aki haragudott, hogy vén korára törnie kell a fejét, s ki kell játszania azt az értelem-kártyát, melyet esetleg háromszáz évig pihentethettek volna az utódai.
– A demokrácia – dünnyögte erre egy másféle szkeptikus magyar – igazán nem hozott boldogságot soha és sehol, de túl kell esni rajta, mint a jámbor himlőn. Ha van zsidóveszedelem (még becsületes s látszóan okos balgák is mondják, hogy van), akkor mi leszünk a mai civilizáció legszerencsésebb országa. Mi leszünk azok, akiknek a hideglelés gyógyulás, mert a zsidóra rászabadíthatjuk a világ legkonokabb, legbrutálisabb, leggazdálkodóbb s mégis legszeretnivalóbb matériáját: a magyar parasztot. Bocsássák csak el azt a lekötözött, szép, nagyéhségű leopárdot, majd elvadászik a sokezres holdnyi birtokokon, s fölfalja a zsidóproblémát is.
*
(Az akaratlan forradalmárok)
Kálvinista vagyok, de egyre jobban, majdnem orvoskézre kívánkozóan s operációt érdemelten bámulom a pápistákat. Erejük idetolult, Keletre, hozzánk (Bródy Sándor nem akarta hinni, amikor a lapjában ezt hét évvel ezelőtt szerettem volna megírni), és a Regnum Marianum ma nem csúfolódás. Néha úgy rémlik, mintha különös, pápailag ugyan még nem approbált csodából, Magyarország a keresztes háborúk Franciaországának modern helyettesítésére vállalkozna. Például a lelkeink fölött őrködő miniszter mostanában mindig olyan, aki a szaracént, zsidót és pogányt dominikánus szenvedéllyel gyilkolja. Azonban ott-ottfelejti magát egy-egy barátságos helyen, ha rossz vallású hely is, de az ifjakat és szüzeket kiszolgáltatja. Szép gondolat a katolikus gondolat, s itt, e ma még feudális Magyarországban jobban kedvelem a pápista, uraságukba betanultabb, rafináltabb urakat, mint az enyéimet. Örülök, hogy nincsenek gyermekeim, mert furcsa, keresztes élet készülődik most nálunk, de azt szeretném, hogy gyermekek nélkül majdan – unokáim élhetnének. Szamár, paraszt vád az, hogy a klerikalizmus nem mozog, s ha ötven év mulva is lesz még magyar Magyarország, s Debrecent nem fújja el a szél, minden akatolicizmus (nem antikatolicizmus, mert ez lehetetlen) áldani fogja azokat, akik forradalmat csináltak a lelkekben, holott némelyikük hivatalból (talán miniszterek lévén) képzelt forradalmak ellen harcoltak forradalomtermő dühvel és haszonnal. Magyarországnak ma akaratlanul egyetlen igazi forradalmi tábora van: a harcias katolicizmus.
Ny 1911. május 1.
Ady Endre
