58. A TARISZNYÁS EMBER
58. A TARISZNYÁS EMBER
Érmindszent, július 14.
Tisza-ős volt a tarisznyás ember, talán a legkártékonyabb Tisza, mert ő nyerte meg a koldus Tisza-család hosszú és gyanús birtokpörét, s beiktatott az ország telekkönyvébe egy tipikusan Werbőczi-erkölcsös családot. Mintha Jókai is írt volna róla az ő szelíd szépenlátásával: kopottas Tisza uram egy tarisznyába néhány hétre elegendő elemózsiát rakatott, s elindult azzal, hogy most már vége a váró türelemnek. Ő a jussa nélkül, a Tiszák igaza nélkül haza se jön, leült a tarisznyájával a legnagyobb bíróság legnagyobb kapuja elé, s ezzel a makacssággal meg is nyerte szerencsésen a pört. Valószínű, hogy kiürült ekkorra a tarisznya, de megvolt a vagyon, a vagyonnal a hatalom, a becsület s az a rakott tarisznyányi gőg is, ami most Tisza uram egy jeles utódjában fészkelődik. Ez igazán majdnem história, ahogyan illik is, mert gróf Tisza Istvánt semmi se magyarázza meg jobban, mint a história szerelme egy megnyert birtokpör alapján.
Kár, hogy Herczeg Ferenc nem Jókai Mór, mert most fölségesen szép és magyar dolgot írhatna a tarisznyás ember ivadékáról, az új tarisznyás emberről. Ennek már az isten fölvitte a dolgát, pör helyett lápot szárít, ha új birtokra éhes, avagy egyszerűen vásárol magának új birtokot az Osztrák–Magyar Bank szép és értékes bankóival, melyek nála erőszak nélkül meg tudnak gyűlni. De tarisznyájában történelmi elemózsia van, s egyéni birtokpör helyett azt a sokkal nagyobb pört szeretné megnyerni, hogy Magyarország maradhasson időtlen időkig a pörnyerő Tisza uram helyes Magyarországa.
Apró, kicsi följegyzéseim között rábukkantam a minap egy olyanra a sok közül, amit gróf Tisza István személye csalt ki belőlem, s amely félig ötlet, de másik felében keserű igazság. Valahogyan így hangzik: „néha szinte szeretnék a gróf Andrássy Gyula helyében lenni, hogy emberi, intellektuális kiválóságon kívül még históriai és magyar úri alapon is lenézhessek gróf Tisza Istvánra”. Ez bizony ötletnek nem demokratikus ötlet, de Magyarországon szabad és célos olyan fegyverekkel küzdeni, melyek kétségtelenül magyarok, s amelyek a legedzettebb, legúribb bőröket is átjárják.
És nem az én föl- és túlbecsülésem csinálja azt, hogy Tisza ellen bevallható dühvel tudok írni, nem is az ő különös, epokás alakja, mely tisztes kultúrtársadalmakban alig-alig érné el a jó prokurista nívót, de egy primitív társadalom fél-tébolyodottsága. Ha csak a fejlődés-törvény fanatikusainak kellene beszélnem, azt mondanám: gróf Tisza István eliparkodta magát, mert ő négy-ötezer évi nemi és civilizációbeli görgetés után lehetne az, akinek ma meri magát hinni. De a „nemzet”, a híres, magyar történelmi „nemzet”, megnemesmagyarodott svábokkal s szabad spekulációkra szomjas zsidókkal egyetemben, vezérének vállalja őt, s ő úgy viselkedik, mint vezér, mint egy idejére váró Caesar Augustus.
Werbőczi-erkölcsösnek mondottam a Tisza-családot, de még ezzel nem is mondtam meg, mert nem tudtam kellően megmondani, amit akartam. Gróf Tisza István úgy jár-kél, úgy szövi a jövő fátylát, mintha Attila és Árpád egyenesen őt bízták volna meg, Csaba közvetítvén az üzletet, a magyarság megtartásával. Tévedés, gróf úr, szabad birtokot szerezni, lapot csinálni, sőt bankot és politikát is, de a magyarság sorsát a kutya se bízta önre, ez csak csőd esetén történhetnék meg – szükségből.
Most ritkán szólal meg, preparálja a vármegyét, a jegyzőket, a mindenféle papokat s az olyan zsidókat, kiknek nincs idejük a fórum ügyeivel foglalkozni, mert első, a legelső az üzlet. Barátkozik pápista püspökökkel, s elkedvetleníti saját püspökének, az eléggé radikális Baltazár Dezsőnek a megválasztatása, s mivel már nem lovagol a lóversenyeken, így tölti az időt.
Megszólalt a múltkor, a napokban, de már golyó és akasztófa nélkül, s ez a megszólalása íratta most ezt a kis írást. Ez az ember vagy zavarodott, vagy tarisznyás politikából nem bánná, ha elhinnék róla, hogy ő zavarodott – egyelőre, amíg nem ő a hivatalos úr. Ez az új tarisznyás ember, ez az új tarisznyás Tisza megvet minden reális, új tudományt, tehát hiszi, hogy őreá nemzetváltó szerep jut s ő ugyanaz a Tisza, aki a hosszú pört megnyerte. Zsilinszky-fiúk egy gróf Tisza ellen aligha kerülhetnének ebben az országban, s ne is kerüljenek, habár Tisza István háborítóbb és veszedelmesebb ötven Áchim Andrásnál.
A tarisznyás ember várhat, a régi tarisznyás ember utódja, mert csak a jobbágyfattyakat ismeri s a mai Magyarországot legfeljebb Herczeg Ferencen keresztül és át. A Tisza-család külföldre utaztatta el ifjú férfitagjait Kossuthnak és Petőfinek idején, s majdnem bizonyos, hogy akarata ellenére gróf Tisza István is fog utazni egy kicsit.
Világ 1911. július 16.
Ady Endre
