77. ÜNNEPRONTÁS

Teljes szövegű keresés

77. ÜNNEPRONTÁS
– A Nyugat matinéja körül –
Hát játsszunk Parlamentesdit, Omgét, Országos Kaszinót s egyéb úri játékot, ha csakugyan olyan kicsattanó szilajságú és pirosságú a mi játékos kedvünk. Gyúlékony fedelű, paticsfalú háznak két oldalán játszadoznak egyformán veszedelmes tűzzel szakállas és szakálltalan gyermekek egymás bosszantására. Hát csak játsszunk, ha olyan mindegy ennek az országnak, családainknak, munkánknak, eredményeinknek, jogunknak élete és sorsa. De mást gondolok: nem szabad cinikus cinkossá válnia annak, akinek egy picinyke hite, ereje, gondolata van, s aki olyan előkelő publikumhoz szólhat, mint a Világé.
Röviden fogom a dolgot előadni: volt egyszer egy jó íróember, akit ünnepelni illett és kellett (én, sajnos, nyavalyásan, csak írásban üzenhettem neki), és aki történetesen kálvinista hitvallásúnak született. Mondják azt is némely kávéházakban, hogy ez az igaz íróember hivatalos elismerésekre, írói rangokra és pozíciókra vágyik. Én tudom, hogy nem vágyik, de akarnám, hogy vágyjék, mert egy igaz írónak szerencsés élete és modora mindnyájunknak, akik újat akarunk, előfogatos ígérete.
Azonban az történik, hogy e jó írót Blaha Lujza játssza egy kis [egy]fölvonásosban, és aki verset szavaltat – mondjuk – Csortossal, szintén nem Mózes törvénye szerint szült, élő és lélegző ember. Erre megbolondul néhány, az orra hegyén túl nem nagyon látó hiúságos és nem keresztyén ember: hallgat, zúgolódik vagy lázad. Híreim, jeleim és tapasztalataim azt hozták hozzám, hogy bizonyos könnyű, cifra sikerű urak abban az irodalmi csapatban, amelyhez én sine qua non tartozom, engem és néhányunkat keresztyén blokkocska alakításával gyanúsítanak. Hát én még alig tudtam annyi időt szakítani, hogy tisztába jöjjek: keresztyén vagyok, pogány, zsidó vagy más. De azt biztosan tudom, hogy ez ország zsidó vallású embereinek, a magyar polgárság érdemes elitjének tiltó szava van ez ellen. Egy-két könnyelmű fráter elfelejtheti, hogy a magyar élet kissé több, mint a szerkesztőség, hotelszoba és a cigarettás hangulat a kávéházban. De a jobbak legyenek látóbbak, mint a túlsó oldalon például Rákosi Jenő, és legyenek végre emberek és európaiak. Ebben a szép, hitvány országban – hitem szerint – csak a zsidók tudhatnak harcolni a klerikalizmus biztos rezsimje ellen.
Polónyi, Szmrecsányi ne jussanak be ugyan a magyar értelmesek rendjébe, de vigyázzanak a Ház másik oldalán tüzeskedők.
Budapestről már minden illetékes és nem illetékes ember elmondta a véleményét, de ez a város a magyarság záloga és hite, holott utálatos és utolsó város. Ne tessék ellenben azok ellen dolgozni, sőt összeesküdni, akik ősi keresztyénekként hullottak az Élet portájára, de mégsem lesznek cionista keresztyének. Budapest és az egész ország zsidósága tiltakozzék – a saját érdekében – az ellen, hogy csak az lehessen jó író és művész avagy tudós, aki zsidó.
Vagyunk még Magyarországon az úgy csúfolt „ősmagyarok”-ból, akik csak pár pillanatnyi hangulatból ismerjük az antiszemitaságot. Se ízlésünk, se hajlamunk, se érdekünk, se tehetségünk, se kedvünk, se őrültségünk nincs hozzá. A Degenfeld Józsefek, Ferenczy Gyulák, Baltazárok, Kincs Gyulák, Justh Gyulák (mennyi Gyulák, mennyi zárójel, s mennyi emlékeztetés a lázadó pogány Gyulára) csupa derék várnagyok.
Ne tessék (pláne, amikor Budapest kozmopolita voltáról annyi ócska és hazug szó rikácsol) zsidóskodni és keresztényeskedni. Üzlet, zseb, hiúság: tiszteletre majdnem méltó dolgok, de betakarni ezeket a legszennyesebb takaróval, a magyar–zsidó kérdéssel – pfuj. Ezt csak rosszmájú avagy rosszeszű és látású ember teheti, s minden okos zsidó vallású embernek meg kell pofoznia azt a rövideszű gyarlót, akinek most jut eszébe a keresztyénüldözés. Jó lesz egymást, jó lesz egymásra, jó lesz a készülő ultramontánizmusra figyelni, s hetyke dicsőségű írók (újságírók) ne rontsák el a mi művelt, távolról-jötten is közös, egységes magyarságunkat és kultúrásságunkat.
Világ 1911. november 30.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem