84. SZELÍD, ÚJ JEGYZETEK
84. SZELÍD, ÚJ JEGYZETEK
I.
(A magyar Provence) Hódmezővásárhely a magyar Provence, hol és honnan s melyben sűrűen zúg a hír, s ahol a mistrál oly bejáratos, mint akár Arles-ban. Nagy Gyurka is ott él, az exképviselő, aki székelységével, ifjúságával s republikanizmusával sok-sok rossz viccet ért el már. Szokása ugyanis a mai magyar hírlapírásnak, részben-részben, hogy hitetlenségéért, tudatlanságáért, láztalanságáért a lelkeseken áll bosszút. Nagy György lelkes, szép, egész ember, s félek, hogy hiában[!] fogják rá a naivságot, mert ő nem naiv. Igaz, hogy ma minden okos embernek legalábbis az a témája és gondja, hogy Elek Pál rehabilitálódjék, avagy ne tehesse ezt. De közben a nyakunkat simogatják, fogják, s készül valami, ami esetleg nagyon rokonságos lehet az 1850. évvel. És ha csúfolják szellemes hírlapíróink a magyar Provence-ot s Nagy Gyurkát, jusson eszükbe, ha tud, hogy a Marseillaise is provence-i, s hogy Nagy Györgynek – maholnap igaza lehet.
II.
(Antal Gábor – elkésett) Antal Gábor, kálvinista püspökeink legkiválóbbja, elment a minap, hogy hittársainak örömét közölje a lutheránusok, a másikfajta protestánsok egyik ünnepén. Szépeket mondott Antal Gábor, mert mi, protestánsok, értünk az orációhoz, de amit a magyar protestantizmus jövőjéről mondott, az legalábbis bűnös optimizmus. Itt már csak múltról beszélhetünk, mert óvakodásunkkal elkéstünk e pápista világban, s Antal Gábor is elkésett.
III.
(Az irodalmi Máramaros) Máramaros Egan-fiaira, szóval némely, ottani, hamarjött kazárokra fogták rá, hogy pénzért mindenre – tanúk. Amikor még Tisza István a „közgazdasági tevékenység” hitében, jelszavában s hazugságában élt, ez rendjén volt. De azóta Tisza, a Tisza, Máramaros, kazár, irodalom, véderőtörvény, Jelen és Jövő megváltozott. Tiszáék azonban emberek, s habár a zsidót nem szeretik, át-áthívnak saját külön folyóiratukhoz, néhanapján, egy-egy máramarosi tanút is. A tanúnak nem árt, az irodalomnak sem, Máramaros hírnevének sem, de legkevésbé Tisza Istvánnak s az ő harciasan komoly lapjának. Sok itt Budapesten az igazán félreértett tehetség, sok a bűn, sok a Máramaros, sok az irodalom, és sok az – író.
IV.
(Megint a Széchenyi-bál) A Széchenyi-bálról azt se tudom, megvolt-e vagy se, de írni írtam már egyszer róla. Van egy új ideám: menjenek el Döblingbe a bál rendezői, s nézzenek szét eme hazafiasan megszentelt és borús helyen. És azután merjenek bált csinálni, hencegni, táncolni a Széchenyi-bál hívei, táncosai és álmagyarjai.
V.
(A Simor öröksége) Váltogatni kell minden rendszert, s Róma és a pápaság ezt húszezerszer igazán kipróbálták. Az esztergomi szék alapjában s voltaképpen csak vagyonilag szép és jó, hiszen egy koldus krajnai püspökség hatalmasabb nála. De, bár Magyarországon ma a klerikalizmus a divat s a Kollonich-rendszer, a nagy vagyonú magyar klerikalizmus utálatosan lakáj. És Magyarország számára nem jelent szívbevágót, hogy Simor örökségébe, melyben véletlenül Vaszary ül, ki fog következni. Egy bizonyos: valami fog következni ennyi szamárság és megalkuvás után, s ez a következés szekularizáció is lehet, de természetesen kombinálva egy esztergomi prímással.
Világ 1912. január 20.
Ady Endre
