86. DISPUTA

Teljes szövegű keresés

86. DISPUTA
Oh, nem Berzeviczyék és az agg vagy ifjú Stróblék a bűnösök a Jókai-szobor botrányainak prezervatív módszerű és eredményű bűnében. Olyan ember dolgozik a Jókai-szobor megszületése ellen még mindig, aki ez uraknál valamivel különb: Jókai Mór. Jókai Mór most még mindig nem akarja a maga szobrát, amiben sok gőg, de sok penitenciázás is van, mert életalkonyatának ismert szenzációja csak a balgáknál számít. Jókai azért penitenciázik most, mert nagyon megbánta nagy és folyton fokozni kényszerült népszerűségét, melyet sokszor csak igazán nem fejedelmi fényszórókkal táplálhatott. És most valljuk be, hogy a szoborra illetlenül kevés a pénz, s talán legfőbbképpen azért kevés, mert a Jókai szobrára kevés időn belül kétszer gyűjtöttek. Mert az a nevezetes nemzeti ajándék alapjában már szoborcsináló, illetve szoborkésleltető, de mindenesetre, oktalan cselekedet volt. Már akkor a Jókai regényvilágának kegyelt népe még a politikai alakulásban is haldoklott, majdnem egy társadalom hullott ki egy társadalomból. S akkor Jókai számára csak az iskolás ifjak s a nagyszerű fantáziák némely amatőrjei maradtak meg úgyszólván a táblabíróvilág bölényein kívül. Ezek ott voltak, ott voltunk, az első szobor-gyűjtésnél, de a második gyűjtésnek idejére már kifáradtak az adakozók, meg azután el is hitványodtak, elváltoztak a nebulók s a nebulók tanítói. Most már tehát érthetjük a penitenciázó Jókainak egyidejű, jogos gőgjét: még csak miniszterelnöki atyafi-utódság se kell hozzá, el fog jönni az ő napja. Hamarabb heveri ki még Vörösmartynál is a két nemzeti gyűjtést, meg fognak javulni az ifjú Jókai-olvasók tanáraikkal együtt, meg fognak sokasodni, s egy táborba áll velük a fölnőtt rajongók hadserege. Mert Jókaira olyan reneszánsz vár, olyan biztos, olyan isteni, mint amilyet csak a művészet kevés fenoménja várhat és kap is mindig meg. Jókai tehát most még nem akarja a szobrát, mert bűnhődni is kíván, de egyben követeli a maga egész nagyságának nagyságos átlátását. Ez az igazság a Jókai-szobor ügye körül, melyhez ma még kevés a pénz, a hit, a lelkesedés, a korszerűség és a szent, megérdemelt s meglátni- és megadnivaló nimbusz.
*
Barkóczy kiváló, Molnár Viktor alkalmas, Zichy János uralmas ember, de nem csak ők vannak a világon és a minisztériumban. A Barkóczy menesztése Tisza Istvánnak majdnem utolsó, ütő, kálvinista kártyája, s Zichynek aduttot kell keresnie. Örömére megtudja, hogy Molnár Viktor, aki neki nem kellemes, igen döntő helyeken föláldozhatónak tartatik, pedig Molnár Viktor a döntő helyek kedvéért sokat tett. Erre kész volt a játék: én uralmat akarok, ti Molnár Viktor fejét kéritek, s nekem hajh, Barkóczyt kellene föláldoznom: egyezkedjünk. Én nem sokat tartok a magam éleslátására, de már Molnár Viktor távozásánál ugyanígy láttam és jósolva mondtam mindent, s még a mai parlamentben is van egy-két fej, mert olvasom, hogy ezt a frivol játékot egy-két ember észrevette.
*
Sokat szerettem volna írni a nyelvészekről s a nyelvészkedésről, de eszembe jut, hogy Budapest apacsnyelvéről szólván már szóltam és írtam egyszer erről. Nem bánom, hogy Budapesten egy rém-sváb-kazár-tót-jász – ördög tudja, milyen nyelv készül. Azt se bánom, ha e nyelv irodalmat csinál, hiszen még egy nemes Mistral sem árthatott a francia nyelvnek, melynek pedig, mert annyira kész, szeszélyes, új, barbár mozdulatokkal ártani kellene. Van külön párizsi nyelv, sőt irodalom, miként van marseille-i, breton, normandiai s általában egy sereg regionális. De igazi francia s irodalmi nyelv csak egy van, kissé bajosan bővíthető, de egy és szent, mert múltja és horribilis könyvtára van. Ha nekünk nem lett volna már Balassánk, Gyöngyösink, még inkább Zrínyink, egy kicsit Pázmányunk, de azután Mikesünk, Szabó Dávidunk, Vörösmartynk, Berzsenyink – Csokonaink – stb., hogy a következőkről ne beszéljek, akkor lehetne ezt a szegény magyar nyelvet kísérleti nyúlnak s Budapest székesfőváros ostoba, zűrzavaros fejlődésének s kétséges önmagába-látásának átengedni. De utálva a nyelv-vegyesüzleteket, a túlságos és hivatottság nélkül őrködőket, megmondhatom, hogy a nyelv – tessék nevetni – élet és szentség, sőt istenség. Javítani rajta soha és sehol úgynevezett komoly emberek nem tudtak, mert nem is tudhattak, egy Csokonai fölért két-tíz-húsz-száz hadilábas ellennyelvésszel. Lehet, sőt látom, hogy ez a pénztelen, gyártalan, lélektelen, egészségtelen és zagyva Budapest kezd új-magyar nyelvet csinálni. De a demokráciát, a magyar parasztot fölszabadítót, talán csak egy európai háború késleltetheti, s ez a demokrácia bizonyos. Én magam csak fejlődési stációnak szeretem ezt a nagy demokráciát, de hozzá kell adnom e szeretetemhez a magyar nyelv szeretetét, mert e nyelv az enyém, művészi és politizáló szerszámom. Egy demokrata Magyarország (bocsássanak meg konzervatív testvéreim a Nyugatnál) elintézi a mi nyelvkérdésünket is, mert nem minden vasút Pestre megy[!], s a magyar vidék akkor majd meg fogja tanítani magyar nyelvre még Budapestet is.
Ny 1912. február 1.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem