98. SZELÍD, ÚJ JEGYZETEK
98. SZELÍD, ÚJ JEGYZETEK
I.
(Neves senkik kihullása) És hála istennek már sokaktól érzett küszöbén vagyunk annak a rostán-kihullásnak, amelyen a megizmosodott magyar intellektus tizenöt év óta véresen-könnyesen dolgozott. A magyar fórum nagyszerű bábszínpad, sokért nem adnám, ha idegen volnék, s idegen, de érdeklődő szemekkel nézhetném az előadást. Nagy, pufók nimbuszú bábok szédülnek, lógnak, csak éppen azt nem tudjuk, hogy a süllyesztőt mikor indítja meg a süllyesztőparancs, a kérlelhetetlen fejlődés.
III.
(Tanács hiú embereknek) Tanácsolnám hiú embereknek, akik mégis érnek valamit, különösen vigyázzanak mostanában a gesztusaikra. Már szinte unalmas a figyelmeztetés, hogy ma Magyarországon a História borzol és borzong úgy, ahogy száz évben kétszer se szokott. Hazudni még ilyenkor is szabad olyanoknak, akiknek a hazugság a vezértalentumuk, de úgy hazudjanak, mintha lelküket az igazság gyilkolná. Civilizációnk ma már ott tart, hogy az aktív Históriát is meg tudjuk érezni, s kár volna, ha e szép, súlyos időkből szemlélőbb korok számára groteszk képek maradnának.
IV.
(Bolond, nem bolond?) Az mindenesetre karakterisztikus, hogy a tobzódó, sokat emlegetett figuráról, kit most nem nevezek meg, barátai is olykor aggodalmasan, magukban beszélve, ezt kérdik. Pedig éppen olyan mindegy, mint ahogy csak a közönséges elmebajt ismerjük, holott minden elme egyszersmind elmebaj, ez az egész elmebaj. Én például bolondnak tartom, de imponálóan szuggeráló és szerepes bolondnak, s ha elmondhattam egyszer már versben, megismételhetem lapos prózában is: ő szükséges bolond, s kár lett volna (ejnye, mégis majdnem elárulom), ha Kovács Gyula ledurrantja.
Világ 1912. június 16.
Ady Endre
