109. ERDÉLYI EMBER BÁNATA
109. ERDÉLYI EMBER BÁNATA
I.
Az öreg saskeselyű
Az öreg saskeselyű
Az öreg saskeselyű, aki vénebb, több a bolygó zsidónál, Faustnál, Ádámnál, mindenkinél, nagy alvása után fölébredt. Tud persze a Napba nézni, mint mindig, de a Napnál jobban szereti a Földet, kit már sokszor végignézett, s látta róla, hogy a legnekivalóbb. Ilyen halhatatlan saskeselyűt kell gondolnunk és látnunk, mert különben megáll a szívünk. Sokaknak megállt a szívük már, de vannak még élő szívek is. S az élő szívek az ő szemeikkel ma már nem tudnak mást látni, mint az örök saskeselyűt. Az örök saskeselyűt, ki hamarabb volt persze, mint az ember, s aki fölségesen mulat, mihelyst fölébred valami ember-szamárságra. Óh, öreg saskeselyű, ne nézz, te, aki a Nappal is szembenézel, egyformáknak bennünket, kik látszatra egyformán emberek vagyunk avagy lennénk.
III.
Új keresztes hadjárat
Új keresztes hadjárat
Egészen, ugyanúgy: a keresztes had-dúlások korát sikerült vissza-élnünk, szegény mai élőknek, nekünk. Megint a Gondolatra gondolok, kit egy nagyobb Gondolat az emberre bízott. Nem mondom, hogy az ember a hibás, de kár volt a Gondolatnak az emberre bízni rá a Gondolatot… Effélékről szegény Anatole France is sokat gondolkozott… Az Ember (szabadjon régi megállapításokat megállapítani) utolsóbb a legutolsó hüllőnél, de úgy kell nekünk.
Világ 1916. augusztus 15.
Ady Endre
