30. KISS JÓZSEF ÜNNEPÉN

Teljes szövegű keresés

30. KISS JÓZSEF ÜNNEPÉN
Óh, csak hadd tudna örülni Kiss József annak, hogy ma azok ünneplik leglármásabban, akik húsz évvel ezelőtt még mindig a hepp-heppet kiáltozták volna felé. Mi, Kiss József múzsájának régi és régibb szerelmesei, tüntetés nélkül küldjük el hozzá meghatott szíveinket: hetvenéves, öreg dalnok, feledj és örülj. Sok és nagy idők tanúja volt igazán Kiss József, s nem állhatom meg, hogy le ne írjam azt a titkos érzésemet, mely életét szerintem prófétaivá, sőt egy kissé messiásivá teszi. Benne fejeződött ki s vetődött előre az a jelentős és jósorsszerű szerep, melyet a sors később ez elmaradt országocskában a magyar magyar-zsidóságnak juttatott. Semmi vulkanikus nem volt e kiváló poétában, sőt sok hajthatóság, s például talán elveszítettük volna költői, nevelő és agitáló munkásságának lángját, életmunkásságának koszorúját, ha Arany János után kinevezik Arany Jánosnak. Nem történt meg, tehát kesereghetett, zsörtölődhetett, s lapjával, a Héttel fölnevelhetett bennünket, új írókat és új olvasókat. Büszke volt balladáinak sikerére a kicsi és nagy nebulók között, de a líra volt nála az istenesség hangja, s megható volt, mikor a maga nem nagy termékenységét még a lírikus Goethe példájával is védte. Lírája szemérmes líra, új muzsikájú, s ő maga egy kietlen, sötét irodalmi korszaknak majdnem egyetlen, hűséges lámpahordozója volt, hírnöklélek, versfaragó, de a legművészebbek közül való, aki már költő, sőt nagy költő. Büszke és még mindig forradalmi zászlót hajtunk meg előtte, atyamesterünk előtt, s higgye el, hogy igazabb kegyelettel, szeretettel, becsüléssel vagyunk hozzá, mint a tarka s többnyire lelketlen késői hozzászegődöttek.
Ny 1913. december 1.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages