4. NE TESSÉK BÁNTANI
4. NE TESSÉK BÁNTANI
Hadd kezdjem mindjárt magyarázattal a dolgot: mi irodalmilag, művészetileg nagyszerűen elpolgáriasodtunk, holott feudális, ostoba és koldus provincia vagyunk. Mindez megtörtént, nem itt kell és nem most kell kutatni az okokat, de van egy seregnyi revünk s ezek között a Tisza–Herczegé. E nyomtatványnak csak a legelső számába néztem bele, s most a legutolsó számát voltam kénytelen észrevenni, mert az ürge is kártékony állat, s a lyukát nem szállítja helyünkbe. Tisza–Herczeg revüje (legyenek a névösszekapcsolással ízlésük szerint kielégítve) megvédi Beöthy Zsoltot tisztelt kollégám, a „magánhivatalnok” Fenyő Miksa ellen. Fenyő kibírja ezt, tudom, ha Beöthy Zsolt kissé lődörög is e védelemtől, melyet joggal várhatott volna el azon gyógyintézettől, mely okos orvost tart a szomorúan elaggultak rokonságának terhére. Dr. Fenyő Miksa maga is van olyan legény, hogy megfeleljen Beöthy Zsolt fogadatlan prókátorának, akinek különben ez a néhány sor elindul. Kedves Herczeg Ferenc úr, ha akarja, én Önt átadom, átadhatom azok szeretetének, akik az Ön írásait kedvelik. Azonban Ön egy lovagias, sőt párbajos ember, tehát (bár kitérni betegen sem kívánnék az Ön sváb bátorsága elől) megérti, hogy lázadozom. Tanítsa Ön Tiszát, milyen ruhájában nem illik az utcán járni s Farkas Pálomat, hogy nem muszáj írni. De abban a pillanatban, amikor Ön egy revühatalmú Rákosi Jenő akar lenni, s pláne egy kis keresztes hadjáratot próbál indítani, figyelmébe ajánlom azt, ahonnan jött: Versec vidékén az ember vagy hivatalnok lesz, vagy pánsváb, de ha Herczeg Ferenc lesz, legalább jó Herczeg Ferenc lesz, mert, uram, az Ön neve a Gyurkovics nénik óta fogalom. Pár héttel ezelőtt a Rákosi Jenő Sebestyénjét akartam orron verni, mikor nem kóser kezével a Babits Mihály gyönyörű és nemes Dante-fordításához olyan, de olyan világosan célzatos ostobasággal nyúlt. Ez Sebestyén úr örömére, aki igazán most már több szót nem érdemel, elmaradt, s most egyenesen Herczeg úrhoz lehet beszélni. Hát képviselő úr, úgy is mint a magyar Mikszáth, nyilván méltóztatik újság-lapokat is olvasni. Hal[l]hatott a Bonnot-ügyről is talán, mely nekem kivételesen kedves, ha Franciaországból szépen s okosan ültetjük át. Úgy valahogyan, ahogyan az Ön hírhedt vagy híres vezére kívánja[,] gesztiesen a haladást. Én irodalmi Bonnot-kat kívánok magunknak, s nem a magam és kartársaim érdekében, kikkel szemben Önök az ifjabbak és tehetségtelenebbek szerelmét vállalták. De naivan, gyermekesen: az Irodalom nevében kívánom, hogy az Önök zsebrákhadja a levegőbe repüljön, de dinamittal, tehát igazán. Nem hiszem, hogy eljöjjenek e megjelesült Bonnot-k, de azt tudom, hogy Herczeg Ferencet ma már csak az szereti, aki nem tudja, miről van szó, vagy aki szégyenkezve hallgat. Örüljenek az urak, hogy mandátumuk, katedrájuk, mindenük van, örüljenek, hogy kissé szennyesek, kissé piszkosak, boldogak. Örüljene[k] az urak, hogy Magyarországon élnek, ahol még a betűtudó gróf is hagyományból íródeákot tart, de bántani, piszkolódni, hencegni ne tessék.
[1913. február 16. és március 1. között]
Ady Endre
