42. AZ ÉRDEKES ÚJSÁG DEKAMERONJA

Teljes szövegű keresés

42. AZ ÉRDEKES ÚJSÁG DEKAMERONJA
„Száz magyar író száz legjobb novellája”, olvastuk meghökkenten az első és parádés, szép kötet borítékján. Azután gondolkozunk, s ha a politika akkor éppen nem búsít bennünket, elálmélkodunk a magunk gazdagságán. Ez a nagy és hirtelen hódító illusztrált lap valóban nem vetette el a súlykot, mikor száz magyar írót ígért érdemesnek. Majd meglátják a kételkedők, hogy valóban van száz olyan írónk, aki joggal kérhet elolvastatást. Nem lehet kevesebbnek, mint – banálisan – tettnek nevezni az Érdekes Újság vállalkozását: ez eredmény és haszon mindenkinek, s ez a tett jutalma: a siker. Az első kötet íróinak ábécés rendje: Ady Endre, Biró Lajos, Csáth Géza, Heltai Jenő, Ignotus, Krúdy, Lengyel Menyhért, Móricz Zsigmond, Miklós Jenő, Molnár Ferenc, Szini Gyula, Szomory Dezső. A rendszer ez: az írók fényképet adnak a fotográfustól, azután saját tolluktól s azután a legjobb novellájukat adják. Ez az utolsó pont a rendszerben, ha érdekes és dokumentumos is, aligha a legigazabb, és persze tudatosan nem objektív. Az írók rendszerint igen keveset értenek a maguk írásaihoz, viszont az Érdekes Újság jól teszi, ha inkább az íróra bízza a ráhibázást, mintha, teszem, egy komor s még megbízhatatlanabb kritikusra. Szóval Kabos Ede, a kiváló novellista kiváló szerkesztő és zsurnaliszta is, amikor ezt így kifundálta. Mindenesetre abban nem tévedhet az író, hogy miféle akarna lenni, s milyennek akarná magát látni – a tökéletesség majdnem reménytelen útján. Az első, bemutató kötetnek nagy volt a sikere, s különösen érdekes lejegyeznem nekem, hogy klerikális, konzervatív körökben égetik ezt a könyvet. Tehát ez a könyv valóban az, s hisszük, hogy a többi is az lesz: akárhogyan forduljon szegény magyarság sorsa, igazolni fogja ez a Dekameron is, hogy nem volt haszontalan fajta, s tud avagy tudhatott volna intellektuális nagy értékeket vinni a világkultúra – hadimúzeumába. Olvassa el, aki nem hiszi ezt az első kötetet (én, bocsánat, kiveszem magamat a bokrétából, sőt már emitti novellámnál tíz jobbat is tudok), s hinni fog nekem. Örvendetes könyv, örvendetes tett, díszes, szinte páratlanul tiszta kiállítású a Dekameron első kötete, s valami vigasztalást is ad: nini, miket merünk és tudunk.
Ny 1914. február 1.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem