44. AZ IFJÚSÁG KORA
44. AZ IFJÚSÁG KORA
Kedves Szerkesztő Uram, a zilahi Az Ifjúság című diáklap tegnapi leleplezése nem esett nekem rosszul, ha akárki is ezt várná. Nyögdécselő versemet is nagy örömmel vállaltam el fiatalságom és diákvérem gyermekének. De egy kis igazítással mégis tartozom, ha már a leleplezés megtörtént, e kedves rovat olvasóinak s önmagamnak.
Lapot először Nagykárolyban csináltam Bogcha Pál barátommal a piaristák gimnáziumának második osztályában. E lappal pórul jártunk, holott modern, kitűnő revü volt, mert Bogcha is, én is prédikátumosan írtuk írásaink alá a nevünket. Egy demokrata, derék, kegyes tanár kezébe került a lap, s a mi prédikátumos hencegésünk miatt meg is halt: requiescat in pace. Negyedik gimnazista koromban megint lapunk volt, de én itt már az új Juvenalis szerepét akartam kiosztani magamnak. Csúffá tett, bosszúálló kortársaim erősebbek voltak, s ez az igazán ma is hézagpótló újság szintén fiatalon elhunyt.
Zilahon pedig ötödik vagy hatodik gimnazista koromban írtam azt a bizonyos tegnapi verset. Reménytelenül szerettem akkor is, és az önképzőkör, melynek az ötödik és hatodik klasszis diákja csak rendkívüli költője lehet, csupán gyalázó kritikák után, heccből bontatta fel az én úgynevezett jeligés levélkémet. Ekkor adtam vénülő fejemet megint a lapcsinálásra, s fájdalmaimat, hogy úgy mondjam, házi kezelésben közöltem a világgal. Azt is, hogy Zsóka mást szeret, azt is, hogy az önképzőkör hetedikesei és nyolcadikosai nyomorult irigyek, s hogy az egész élet nem ér semmit, mert mi is jöhet már Zilah után.
Ellenben elevenen és nagyon tiltakozom, hogy ama tegnapi verset hetedikes koromban írtam volna, mert akkor még Erdélyben egy kicsit az elsőéves filozófust jelentette a hetedik osztály. De ezenfelül én hetedik gimnazista koromban főképpen kritikus és balladaíró voltam. Mint kritikus gyilkoltam mindenkit, aki a tollam ügyébe esett, és mint balladaírót a Balkán Markó-királyai lelkesítettek. Ez évben a líra elvált tőlem, zárdába vonult, és nagy, epikus időkbe indultam.
Így történt, kedves Szerkesztő Uram, és csak annak örülök, hogy tegnap ezt a bizonyos versemet leplezték le. Jobban fájna, ha a tegnapelőttiek közül érte volna ez a sors valamelyiket, avagy ha a huszonkét éves koromban és Fedák Saroltához írottak és szerelmetesek valamelyikét. Mert a poéta fizetése, hogy szabad furcsának lennie, még különebb jussa, hogy védekezzék e furcsaság jussa ellen.
Világ 1914. február 5.
Ady Endre
