61. AZ ÚJ MILITARIZMUS
61. AZ ÚJ MILITARIZMUS
Lehet, igazuk van azoknak, akik azt remélik, hogy az embereket különbekké fogja uniform[iz]álni az Idők jelen tanfolyama. Sohse volt szükségesebb, szabadabb, sőt jogosabb az optimizmus, mint most, s katonás korhoz katonás virtus illik. Az azonban valószínűtlen, hogy civilizációnk még jó darabig más utat vehessen, vagy pláne a tegnapi, mondjuk eddigi, magasságokat túlhágja. Nevelni azonban okvetlenül nevel, szervezni azonban okvetlenül szervezni fog, tömegeket szervezni, ez a háború. S ha akadnának netán még költők és gondolkozók e földön, s ami még lehetetlenebb, ezek között arisztokratáskodók, ezeknek pont megérkeznék a második problémájuk. Az első a szocializmus volt, melynek tömegeitől úgy irtóztak, mintha a renaissance előtti kereszténységet hozták volna vissza. A szocializmus – tudjuk – jó gyermeknek bizonyult, engedelmesnek és tanulékonynak, talán a háborúhoz sem értenőnk [!] nála nélkül úgy, ahogy értünk. Az új militarizmus, mely természetesen korát és ennek civilizációját nem tagadhatja meg, íme, újabb tömegeket, új kemény diót ígér. Éppenséggel nem tartjuk lehetetlennek, hogy ez új tömegek a szükséges moratóriumok lejártával fizetni fognak elődeiknek, a szocializmusban szervezett tömegeknek. A szocializmus segítette az új tömegeket formáló háborút, s az új militarizmus tömegeiről nincs jogunk föltenni hálátlanságot. Legalábbis annyi történni fog, hogy egymást súrolva is sok simítást fog elvégezni két ilyen hatalmas felület. A nagy intellektuális kultúra féltői pedig temperamentumuk szerint vagy megint aggódjanak, vagy megalkudva reménykedjenek. Nálunk, nekünk, már ti. akiknek ilyen gondjaik volnának, külön vigasztalás, hogy a mi burzsoázi[á]nk még jóformán meg sincs, s akik megérik (ez ellen két világháború se tehet semmit)[,] majd gyönyörködhetnek mindama gyönyörűségekben, melyeket a burzsoázia kifejlődése, virágzása és rothadása adni tud és szokott.
Ny 1914. november 1.
Ady Endre
