79. TÁVOL A CSATATÉRTŐL
79. TÁVOL A CSATATÉRTŐL
I.
Madarak és pogányok
Madarak és pogányok
Valamikor és sokszor arról akartam verset írni, hogy a Napot úgy kell szeretni, mint a madarak és pogányok szokták. Aki a Napot (s vele az Életet) szereti, szeresse madárként, ha feljön, s ha lemegy. A madarakat megcsúfolták a repülőgépek, s némely pogányokat pedig kolonizáló s harcbavivő kultúrállamok. De az igazi pogány ma is csak a Napot imádja, ha gránátok rettenetei közé jut is, s az igazi madár gőgösen és hibátlanul röpül a Nap alatt. Szegény megaggult s renegát Anatole France fantáziáját kövessük: ha az ember nem alkalmas a jóságra, jöjjenek a madarak. De félek, hogy a madarak előtt még egy kísérlet esik: a pogányok fogják megjavítani a mi kompromittált kereszténységünket. Gaz volna az a képességes ember, aki az emberben, bármennyire lealacsonyítható, ma is, mint két évvel ezelőtt, ne ugyanazt lássa. A küzdelmekkel megjavíthatót, a kitalált Isten irányában fejlődőt, kik[!] a Napot, az Életet, a Boldogságot fogják[!] szeretni, mint a madarak és a pogányok.
III.
Désy Zoltán példája
Désy Zoltán példája
Ha egyszer megint… de hagyjuk, mert hagynunk kell, elaltatott, de sok százados igazságok újra kelnek… Szomorú mártírium a Désy Zoltáné, s én, aki őt úgy szerettem, ma jobban sajnálom egy halottnál. Tévedett, mikor elment, s megtéveszteni fog még sokáig a Halál mindig elmélyesztő hatalmával és értelmével sokakat. Valamikor talán egyenesen e dicső és nemes ember emléke ellen lesz muszáj harcolni, mert ez a halott emlék útjában fog állhatni az ő eleven szándékainak. Így hal meg, akárhogy élesztgetik az érdekeltek, a hősi romantika s jön világosságra az, hogy minden nagy eszméért a kötelesség: élni. Meghalni a meg nem született is tud, de ennek legalább nincs neve, s rossz sírban dicsőült név csak új akadály a megdicsőült bajtársainak.
Világ 1915. augusztus 15.
Ady Endre
