85. TÁVOL A CSATATÉRTŐL
85. TÁVOL A CSATATÉRTŐL
I.
Esztéta és poéta
Esztéta és poéta
Kedvesebb barátom, Ignotus, ne csodálkozz, hogy a koalícióbába Méray-Horváth arra kényszerít, hogy a mi Nyugatunk helyett a mi Világunkban üzenjek neked. No, te bizony megjártad, amikor új esztétikumelméleteddel Méray-Horváth úrral össze kellett barátkoznod. Én egy gyönge, de igaz versben védtem már Ignotust Ignotus ellen, de félek, hogy nem tudjuk megvédni[!] egymást. Valami zugrevüt küldtek el ma nekem, mely az én hanyatlásomat is a te fajod rovására ejti. Nem tudom, hogyan és miért hanyatlok, holott, ha szabad volna, ma tudnék legtöbbet és legszélesebbet mondani a magyarnak és az embernek. Hanyatlok, ha te Méray-Horváthtal barátkozol, s ha csak érdekességein[!] által fogod meg a cikktémáidat. (Méray-Horváth úr „szenzációs” regényéről egyébként ugyanaz a Kacziány Géza informált nagyszerűen, aki megerősített régi hitemben, hogy Görgey Artúr gyalázatos áruló volt.) Te tudhatod, mert sokszor írtad ellenem, hogy én igenis nem vagyok esztéta, de poéta, teljesen élő poéta. És most jössz te, jön a nacionalista-klerikális esztétikum, jön, ah, Méray-Horváth is. Hiszen a háború még a derekakat is megtévesztette, s lehet, hogy száz évre meghal minden intellektuális élet, s csak a politikának s az új háborúnak szállíthat az ember. De ez nem annyira bizonyos, hogy szélső-intellektuálisok és (bocsánat!) szélső-zsidók már így rendezkedjenek. Az ember megbocsátja, hogy bakáink bőréből nemesi levelet váltsanak a reakcionáriusok, a nem Rakovszky-féle „nélkülözhetetlenek”. De ne járjon a szájuk túl hangosan, míg ki nem derül, hogy a magyarság nem Báthori Zsigmondnak a szamárságát követte el. Méray-Horváth úrnak sok oka van, hogy hallgasson, s kedves Ignotus barátom, maradj te csak velünk. Hidd el, hogy nincsenek régi, mai s leendő esztétikumok, csupán igazak vannak, s én legalább tartom magam legalábbis annyinak, mint egy itt-ott[…]
[1915. szeptember 10–15.]
