257. SZILÁGYI DEZSŐ CSALÁDJA
257. SZILÁGYI DEZSŐ CSALÁDJA
A nagy államférfi szomorú halála alkalmával Poynár nagyváradi kir. ítélőtáblai bíró úr szívességéből egy pár adathoz jutottunk Szilágyi családját illetőleg. Egy időben közöltük Kazár Emilnek egy becses kis tárcáját, melyben egyebek közt arról is szó volt, hogy a Szilágyiékkal rokonságban levő Lukácsok közt jó mesteremberek akadtak. Békés vármegye főispánját, Lukács Györgyöt, ez arra indította, hogy tiltakozó felszólalást írjon Kazár Emilnek. A tiltakozás arra vonatkozik, hogy a Lukácsok nem voltak iparosok. Többek között így ír Lukács főispán:
„Ennek bizonyításául (hozzáteszi a tárcaíró) egy vagyonos tímár és jónevű orvos bizonyára ösmeretes emlékűek most is a városban. (Nagyváradon.) Ezzel szemben az igazság a következő: Szilágyi Dezső atyai nagyatyja, tehát Szilágyi volt az a bizonyos tímár. Én a Lukácsokról nem is tudom, hogy mesterember család, hanem azt tudom, hogy köznemes család, melynek tagjai mindenkor hazafiak voltak. Timár Lukács sohse létezett. Orvos Lukács ugyanis volt. De az orvos tudtommal nem mesterember. Az az orvos egyébként Bihar megyének tiszti főorvosa és évtizedeken keresztül az ottani közélet egyik legtiszteletreméltóbb alakja volt. Még csak annyit jegyzek meg, hogy a pénzügyminiszter, az elhunyt kereskedelmi miniszter, az államtitkár, a főispán mind ugyanazon Lukács-család különböző ágainak tagjai.”
Kazár Emil természetesen közreadta a főispán rektifikációját. Poynár táblabíró úr közlései nyomán mi is azt írtuk annak idején, hogy Szilágyi Dezsőnek atyai nagyatyja volt nagyváradi jómódú tímár mesterember. De van a dolognak más oldala is. Ha Lukács főispán úr csak a téves adatokat akarná kiigazítani, ez rendjén volna. De a főispán úr szörnyű felháborodással tiltakozik az ellen a föltevés ellen, mintha az ő családjában mesterember lett volna. Ez meglep bennünket, mert Lukács Györgyöt nem úgy ismertük, mint a többi tucat-magyar urat. E kellemetlen meglepetésen kívül nincs egyéb szavunk. Maga az eset éppenséggel nem ritkaság demokrata országocskánkban.
Nagyváradi Napló 1901. augusztus 11.
